European Meeting Point: fókuszban a foglalkoztatás ügye

Egyéb

(MTI) Szűcs Tamás képviseletvezető a fesztiválon tartott sajtótájékoztatón elmondta: információkkal és játékokkal is várják az érdeklődőket a sátorban, ahol jelen van az Európai Parlament tájékoztatási irodája, a tagállamokkal közösen működtetett EU konzuli szolgálat is, továbbá az Európához kapcsolódó több civil szervezet.
    

Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa felidézte, hogy öt éve zajlik az európai pénzügyi és gazdasági válság, és ez messzemenően meglátszik a munkaerőpiacon, hiszen rekordmagasságban van a munkanélküliségi ráta, ami a fiatalok körében is igen magas, 23 százalék körüli. Hozzátette: utóbbi adat Görögországban és Spanyolországban 50 százalék felett van.
   
"Az Európai Bizottság számos kezdeményezéssel állt elő az elmúlt egy évben, a tavaly decemberben José Manuel Barroso bizottsági elnökkel közösen bejelentett csomag kimondottan az ifjúságra vonatkozó lépések megtételére, a tanulás, a munkavállalás lehetőségeinek bővítésére, illetve a vállalkozások területén új pénzügyi eszközök igénybevételére vonatkozott" ? mondta Andor László. Hozzátette: a tagországok nagyjából fele élt már a két évvel ezelőtt beindított vonatkozó mikrohitelekkel, Magyarország azonban még nem.
    
A biztos kiemelte, hogy idén január óta az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács is nagyobb figyelmet fordít a foglalkoztatásra; a Bizottság által elfogadott áprilisi csomag hosszú távon egységes európai munkaerőpiac létrehozását, a szakképzés fejlesztését célozta meg.
    
"Szeptember elején foglalkoztatáspolitikai konferenciát tartunk Brüsszelben, ennek megnyitóján jelen lesz Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Barroso bizottsági elnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Christopher Pissarides ciprusi közgazdászprofesszor, aki a foglalkoztatáspolitika és a munkaerőpiac tanulmányozásáért Nobel-díjat kapott" ? közölte Andor László.
    
Egy kérdésre válaszolva a biztos az új magyar felsőoktatási törvény kapcsán elmondta: az Európai Bizottság szakértői az elmúlt hónapokban többször konzultáltak a magyar illetékesekkel. "A sajtóban megjelent elképzelések alapján is óvtuk a magyar kormányt attól, hogy olyan konkrét döntéseket hozzon, amely ténylegesen ütközik az uniós joggal. Egyelőre vizsgáljuk a végső szöveget, fontos, hogy a Bizottság szakértői hiteles angol fordítások alapján nézzék meg, mi a konkrét helyzet" ? fogalmazott Andor László.
    
A sajtótájékoztatón jelen volt Gerendai Károly, a Sziget ügyvezetője és Szép Fruzsina programigazgató is. Az 50 éves európai közös agrárpolitika történetéről kiállítás is nyílt a helyszínen a Sziget fesztiválon.