Évadismertető sajtótájékoztatón mutatta be új évadát a 6SZÍN. A színház vezetői, Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra Karinthy Márton emléke előtt tisztelegve választották évadnyitójuk dátumának szeptember elsejét, Karinthy születésnapját.
„A Karinthy Színházban tanultuk meg azt, amit ma a színházról tudunk és gondolunk. Szeretnénk azt a szellemiséget és azt az alázatos színházi munkát továbbvinni a 6SZÍN-ben is, amit tőle tanultunk” – mondták.
Földvári Péter kiemelte: az, hogy ennyi helyről ennyi független társulat jelen van, az azt bizonyítja, hogy a színház akkor működik jól, ha teljesen befogadó, elfogadó és nyitott.
Az évad első saját bemutatója a Szindbád ma révbe ér című zenés játék lesz. A szeptember 10-én debütáló produkciót Tóth József rendezi, a főbb szerepekben Schlanger András, Kerekes József, Martin Márta és Tornyi Ildikó lép színpadra.
A márciusi tervezett bemutató a Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című könyvének felhasználásával készülő Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodráma lesz Csákányi Eszter szereplésével. Csákányi Eszter alkotótársai Bíró Bence, Kálmán Eszter, Rozs Tamás és Bodor Johanna.
Az évad végén egy ősbemutatóval készül a színház. Az Átjáró című kétszemélyes darabban Zsurzs Katalint és Szőlőskei Tímeát láthatja majd a közönség. Az előadás írója és rendezője Horgas Ádám.
A színház előrehaladott tárgyalások folytat egy Presser Gábor könyvéből, Vajda Kati által színpadra alkalmazott zenés előadás színpadra viteléről, valamint egy koprodukció is helyet kap a Nézőművészeti Kft.-vel.
A 2020/21-es évadban műsoron marad a Bödőcs Tibor azonos című könyvéből készült Meg se kínáltak produkció Keresztes Tamás rendezésében Thuróczy Szabolcs szereplésével, valamint a Janikovszky Éva könyveiből színpadra alkalmazott A lemez két oldala és Az úgy volt… előadások is. A legkisebbeket pedig újra várja a Manócska Társulat Kerekítő Manó és az évszakok előadása.
A Tánccipővel a világ körül táncdélutánokon korosztálytól függetlenül mindenki részesülhet érdekes, izgalmas élményekben a zene, a játék, a dal és a tánchagyományaink segítségével.
Az Orlai Produkció is újra játssza előadásait a 6SZÍN-ben. A közönség szeptembertől láthatja az Egy német sorsot Molnár Piroskával, októbertől pedig a Second life, avagy kétéletem, a Határátlépések, valamint a Varsói melódia című előadásokat. Szintén visszatér a Delta Produkció nagy sikerű Operabeavatója Dinyés Dániellel és Göttinger Pállal, valamint januártól a Loveshake Rezes Judittal és Szabó Győzővel.
A Zichy Szín-Műhely Gordiusz című karanténkomédiája László G. Attila, Gubik Ági és Fekete Linda szereplésével az online térben már bemutatkozott, szeptember 14-én pedig élő közönség előtt is debütálhat. A Gózon Gyula Kamaraszínház felújítása alatt a teátrum Csirkefej előadásának is a 6SZÍN ad otthont. Árkosi Árpád rendezésében Horváth Zsuzsát, Kálid Artúrt és Nagyváradi Erzsébetet is láthatja a közönség. A Segítség, megnősültem előadásban Pindroch Csaba Radnai Márk rendezésében tart görbe tükröt az esküvő előtti és utáni hétköznapoknak.
Az Exit Generáció két produkcióval is képviselteti magát az évadban. A Moliére Scapin furfangjai Pál András címszereplésével, Dénes Viktor rendezésben, a Madártávlat pedig Farkas Ádám rendezésében lesz látható. Az Art Színtér a Három magas nő című előadással érkezik Hegyi Barbara, Marjai Virág és Nagy Enikő szereplésével. A Nessz Alkotócsoport közösségi finanszírozásból készült Nézz vissza haraggal előadásában Barna Zsombor, Tzafetás Benjámin, Pájer Alma Virág, Osváth Judit és Kerekes József mutatkozhat be a 6SZÍN-ben.
A Liliom Produkció Anyám az őrületbe kerget előadása arról szól, hogy milyen lehet egy legkevésbé sem hétköznapi anya lányaként felnőni. A Tallós Rita és Barbinek Paula személyes történeteiből készülő, stand-up elemeket is felvonultató előadást Szőlőskei Tímea rendezte. A Bohém Társulat Babaváró party című zenés előadásában szintén egy anya-lánya párost láthat a közönség. A H. Varga Tamás rendezte produkcióban Fésűs Nelly és lánya, Horváth Csenge is színpadra lép.
A 6SZÍN-ben zenés produkciókban sem lesz hiány. Két nagy sikerű évad után újra visszatér Bereczki Zoltán akusztikus estje. A korábbi, Közelebb produkcióhoz hasonlóan a Jössz velem? egy igazán különleges, egyedi hangulatú koncert lesz. A népszerű dobos, Balázs Elemér és barátai – kilépve a jazzkoncertek világából – Jazz és színház címmel különleges színházi estre készülnek, minden hónapban egy színművésszel kiegészülve ötvözik a színház és a jazz zene műfaját.
A Budai Komédiások produkcióinak a színház kávézója ad otthont. A Szimplán egy duplát zenés játékában Zerkovitz-slágerek csendülnek fel, a Röhögjünk együtt esteken pedig Peller Annát és Dombóvári Istvánt vizsgáztathatja majd a közönség.
A 6SZÍN első bemutatója a Színház- és Filmművészeti Egyetem színésznövendékeinek Ernelláék Farkaséknál című vizsgabemutatója volt, amit a színház szintén műsoron tart, és további vizsgaelőadások befogadását is tervezi.
Forrás: 6SZÍN. Fotók: Szkárossy Zsuzsa