Évadot hirdetett a Concerto Budapest

Program

A Hegedű Ünnepe, Concerto Mesteriskola, tematikus napok és koncertek – a 2024–25-ös évad újdonságai mellett a Concerto Budapest a tőle megszokott módon ismét rendkívül széles repertoárt felölelő, világsztár vendégfellépőket színpadra váró programot kínál a klasszikus zene kedvelőinek. Az évad művésze Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, aki karmesteri szerepben is megjelenik a zenekar koncertjein a Zeneakadémián és a Müpában.

A Concerto Budapest. Fotó: Mudra László
A Concerto Budapest. Fotó: Mudra László

„Egy nagy létszámú zenei együttes – mint amilyen egy szimfonikus zenekar – tökéletes leképezése lehet a társadalomnak. Ha jól működik, példát mutathat számos dologban: együttműködésben, megértésben, egymás meghallgatásában, kommunikációban, a hierarchiák kezelésében, közös gondolkodásban, közös célok megvalósításában, szolidaritásban, bátorságban és becsületben, de legfőképpen a közös szellemben, átélésben és a közös érzelmek kifejezésében. A zene összekapcsol, sőt közösséget is tud kovácsolni belőlünk. És mindezt élményalapon teszi, hiszen a legnagyobb érzelmeink szavak nélkül élnek bennünk. Ez a feladatunk és a felelősségünk: Össz-Hangot teremteni” – fogalmazta meg Keller András főzeneigazgató a Concerto Budapest küldetését és ezáltal az évad összeállításának kiindulópontját.

Ezeket a gondolatokat folytatta Devich Gábor főigazgató, aki külön kiemelte a zenekar izgalmas és innovatív programjait, melyek a következő évadban is sok meglepetést tartogatnak a közönség számára, majd hozzátette: „A Concerto Budapest sokoldalúságának mércéje lehet az is, mennyire széles partnereinek a palettája. Bartók tükörben címmel folytatjuk közös programsorozatunkat a Magyar Zene Házával és Batta Andrással; évről évre számos vidéki koncertet adunk a Filharmónia Magyarországgal együttműködve; szoros kapcsolatot ápolunk a Cziffra Fesztivállal, a Haydneummal, a Virtuózokkal és a Nemzeti Filharmonikusokkal. Ahogy Keller András fő-zeneigazgatónk már számos helyen nyilatkozott erről: ahhoz, hogy a klasszikus zene nagyobb hangsúlyt kapjon a kulturális életben, a zenei élet legfontosabb szereplőinek feltétel nélküli összefogására van szükség. A Concerto Budapest ennek a gondolatnak az élharcosa.”

A Concerto Budapest két visszatérő vendégművésze, Gidon Kremer és Angela Hewitt videóban köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, és várakozásuknak adtak hangot a következő évad koncertjeivel kapcsolatban. Angela Hewitt a Mozart-napról, Gidon Kremer pedig a 2025 májusában hallható dupla koncertjének két különböző programjáról beszélt a bejátszásban.

A sajtótájékoztatón felszólalt Baráti Kristóf hegedűművész, a Concerto Budapest következő évadában, 2024–25-ben az évad művésze, Takács-Nagy Gábor karmester, Balázs János zongoraművész, Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója, Vashegyi György karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója és Peller Mariann, a Virtuózok producere.

A 2024–25-ös évad tematikus fesztiváljai

Eötvös, Dubrovay, Kodály, Liszt – csak néhány zeneszerző a következő évad őszi tematikus fesztiválján, a Magyar Kincsek Ünnepén elhangzó művek komponistái közül. A Zenakadémián megrendezett ünnepi fesztiválnapba sűrített koncertsorozat ismét sokféle árnyalatot mutat be a közönségnek a magyar zeneirodalom felfedezésre érdemes értékein, a különféle műfaji és előadói világok találkozási pontjait jelző produkciókon keresztül, olyan kiváló együttesekkel és előadókkal, mint a Lukács Miklós Cimbiózis Trió, Baráti Kristóf vagy Balázs János.

Lukács_Miklós_Cimbiózis_Trió_Zsofia_Raffay.jpg
A Lukács Miklós Cimbiózis Trió. Fotó: Raffay Zsófia

Ezt követi az idei évad tematikus napjainak szenzációja, A Hegedű Ünnepe, mely januárban három teljes napon át két különböző helyszínen vonultatja fel a magyar hegedűművészek krémjét. Műfaji találkozások, mesterek és tanítványok, világjáró sztárok sora jellemzi majd ezt a klasszikus zenei életet felpezsdítő páratlan fesztivált.

Jövőre is lesz Mozart-nap. A Concerto Budapest 2018 óta évről évre egynapos koncertsorozatot szentel a klasszikus zene örök kedvencének, Wolfgang Amadeus Mozartnak, vagyis inkább a világ közös és olthatatlan Mozart-rajongásának. Így történik ez 2025 márciusának első vasárnapján is. Kamaraművek, versenyművek, szimfóniák – egy sor műfaj reprezentálja az egymást követő koncerteken Mozart művészetét: a nap részeként Simon Izabella jóvoltából gyermekprogram is lesz.

Világsztárok vonzásában

A 2024–25-ös évadban is kivételes művészekkel találkozhat a Concerto Budapest közönsége. A kizárólag zeneakadémiai koncerteket tartalmazó Géniuszok és Volumenek bérlet mellett idén is elérhető lesz a Müpában megrendezett öt koncertet magában foglaló Favoritok bérlet, valamint a 3–10 éves korosztályt megszólító nyolcalkalmas Manó sorozat. Az idei év újítása a Névjegyek bérlet, melynek koncertjei minden alkalommal egy zeneszerzőre koncentrálnak, így a bérlet tulajdonosai öt teljes estén át élvezhetik Brahms, Dvořák, Bach, Sosztakovics, Schubert és Csajkovszkij művészetét.

A Géniuszok bérletsorozatban olyan nemzetközi hírű zongoraművészekkel találkozhatnak, mint Jevgenyij Koroljov, Pierre-Laurent Aimard, Dina Ivanova, Balázs János és Ljupka Hadzi-Georgieva, hallhatják Gidon Kremer és Baráti Kristóf páratlan hegedűjátékát, a kamarazenei színt pedig a Keller Quartet adja a hangversenypalettához.

A Volumenek bérlet hangversenyein Fenyő László és Szűcs Máté szólójával hallgathatja meg a közönség Richard Strauss Don Quixote című művét. Chopin f-moll zongoraversenyét Bogányi Gergely játssza, Kelemen Barnabás hegedűjén Mozart és Bach versenyművei csendülnek fel, Gidon Kremer pedig Giedrė Dirvanauskaitėvel Philip Glass kettősversenyét szólaltatja meg. A közönség részese lehet a Bach születésének 340. évfordulójára megrendezett ünnepi hangversenynek, melyen Várjon Dénes és Arvid Engegård is közreműködik, és Vashegyi György vezényletével meghallgathatják Haydn Tóbiás hazatérése című oratóriumát is a Purcell Kórus és a Concerto Budapest előadásában.

Boganyi_Gergely.jpg
Bogányi Gergely. Forrás: Concerto Budapest

Akik a Müpát kedvelik, a Favoritok bérlet koncertjein olyan művészek tolmácsolásában élvezhetik Brahms, Bach vagy Richard Strauss alkotásait, mint Anthony Marwood, Perényi Miklós és Takács-Nagy Gábor. A Müpába kapott meghívást Szergej Nakarjakov trombitaművész is, hogy Mihail Pletnyov trombitaversenyét játssza a hangszer szerelmeseinek. A nagyszabású hangversenysorozatot Szergej Krilov káprázatos hegedűjátéka és Beethoven Missa solemnise zárja a Magyar Rádió Énekkarának közreműködésével.

A zenekar kétszer négy alkalmat magában foglaló Manó sorozatának tematikája: „Zenék térben és időben”. A rendkívül népszerű, délelőtt és délután is látogatható gyerekprogramok házigazdája idén is Iván Gábor lesz, és a közreműködők között ismét megtaláljuk a csöppségek nagy kedvencét, Méhes Csaba pantomimművészt. Természetesen Simon Izabella Hangfogó koncertjei is folytatódnak, hogy a 8–12 éves korosztály is közelebb kerülhessen a klasszikus zenéhez az összművészeti programokon keresztül.

A Mihail Pletnyov zongorajátékáért rajongók Rachmaninov 2. zongoraversenyét a zenekar bérleteken kívüli koncertjén hallgathatják meg novemberben, csakúgy, mint a Concerto Budapest nagypénteki hangversenyét, melyen Haydn Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című műve mellett Wagner Parsifaljából csendülnek fel az ünnephez méltó szimfonikus zenekari részletek.

A zenekar karácsonyi koncertjén Csajkovszkij műveiben gyönyörködhet a hallgatóság. Berecz Mihály az 1. (b-moll) zongoraversenyt, Várdai István a Rokokó variációkat adja elő a Concerto Budapesttel az ünnepi koncerten a Zeneakadémián. A két versenyművet a Rómeó és Júlia-nyitányfantázia és a Csipkerózsika-szvit öleli körül.

Felnövekvő művészgenerációk

Keller András főzeneigazgató sokéves zenekari és oktatói tapasztalata alapján álmodta meg a Concerto Mesteriskolát, mely az egyetemi oktatás szükséges és hasznos gyakorlati kiegészítője leendő és gyakorló muzsikusok számára. A tavasszal indult, rendkívüli népszerűségnek örvendő programsorozat a következő évadban is folytatódik, hiszen a Concerto Budapest vendégművészeinek ingyenes és nyilvános mesterkurzusain részt vevő hallgatók száma az induláshoz képest hatványozottan növekszik: az évad utolsó alkalmát, Augustin Hadelich kurzusát már közel százan kísérték figyelemmel, ennek több mint a fele egyetemi hallgató volt. Az érdeklődők nagy száma igazolja, hogy a kiegészítő képzésekre valóban szükség van, s kirajzolódik, hogy a zenekarhoz érkező világsztárok mennyire elkötelezetten sorakoznak fel a fő-zeneigazgató számára kiemelt fontosságú ügy, a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mellett.

Nyári fesztiválok

Bár a nyári programok nehezen köthetők bármelyik évadhoz, fontos megemlíteni az idei Ljubljana Fesztivált, amelynek keretében július elején a zenekar két koncerten Rachmaninov összes zongoraversenyét előadja Mihail Pletnyovval, valamint az augusztus végén megrendezendő háromnapos Arcus Temporum Művészeti Fesztivált, melynek művészeti vezetője ismét Keller András lesz. A pannonhalmi főapátság lélegzetelállító akusztikájú helyszínein megtapasztalható zenei, irodalmi, képzőművészeti és spirituális utazás tengelyében idén Mozart és Eötvös zenéje áll.

„Egy katartikus zenei élmény átjárja a lelkünket, észrevétlenül ad erőt, hitet, és még arra is képes, hogy összekovácsoljon bennünket. A Concerto Budapest azért dolgozik szakadatlan, hogy nagy közösségi élményeket adhasson önöknek” – zárta az évad meghirdetését Keller András.