Műfajilag sokszínű előadásokkal, jubiláló szerzőkre – Petőfi Sándor, Wass Albert – emlékezve várjuk a közönséget hazai és határon túli társulatok fellépéseivel, egy több héten át tartó összművészeti színházi találkozó élményével – mondta az MTI-nek Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója.
A Várszínház évadnyitóját a színházi olimpia előadásai előzik meg. A 10. Színházi Olimpia keretében a Theater im Gärtnerviertel a németországi Bambergből Médeia című produkcióját mutatja be június 25-én, majd július 1-jén a Komáromi Jókai Színház és a Várszínház koprodukciójában Frantisek Langer Külváros című darabja látható Martin Huba rendezésében.
Az igazgató kiemelte, az évfordulók évadában július 5-én saját produkcióval emlékeznek meg Wass Albertről: Mégis vagyunk és leszünk címmel készítettek összeállítást az erdélyi magyar író és költő halálának 25. évfordulója alkalmából.
A THE ART Kulturális Egyesület Művészet című produkcióval érkezik Esztergomba július 7-én. A település szellemiségét megidézve tűzik műsorra a Karinthy Ferenc Dunakanyar című művéből készült előadást a Pesti Magyar Színház művészeivel. József Attila és Babits Mihály kapcsolatáról szól az Exit Generáció zenés összeállítása Magad emésztő címmel július 8-án. Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója Petőfi dicsérete című lemezének bemutatójával tiszteleg a költő születésének 200. évfordulója előtt július 12-én.
A gyerekek, családok számára is készülnek előadásokkal. A Magyar Népmese Színház a Szerencsések szerencséje című mesét adja elő augusztusban, és szintén ebben a hónapban látható az Egri csillagok musical, a Magyarock Dalszínház előadása, valamint a Lúdas Matyi a soproni teátrum és Forrás Színház közös produkciójaként.
Augusztus közepén az 1050 éves Esztergom tiszteletére a városban rendezik Európa Kulturális Fővárosainak Találkozóját a Temesvári Filharmonikusok, a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar és Roby Lakatos közreműködésével.
Az Esztergomi Várszínház 1962-ben alakult. A vár felújítását már úgy tervezték, hogy itt kaphasson helyet az új színház, amely 1990 óta működik jelenlegi helyén a Budai toronyban, egy várfalakkal övezett katlanban. A színpad a régi török temető helyén található. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a különböző nemzetek kultúrájának bemutatására, évente hív meg határon túli magyar színházakat, együtteseket, társulatokat.
Fotó: Mohai Balázs / MTI