Kancellár a senki földjén
A konzervatív német napilapban megjelent terjedelmes beszámoló szerzője, Reinhard Olt bevezetőjében emlékeztetett: Merkel szerdán a Sopronkőhida és Szentmargitbánya közti "senki földjére érkezik, pontosan arra helyre, ahol 1989. augusztus 19-én három órán át nyitva állt egy máskülönben lelakatolt fakapu. (Merkel) 661 keletnémet polgártársa ragadta meg a menekülés lehetőségét, amelyről azt gondolták, hogy soha többé nem tér vissza. A határőrök nem léptek közbe." Reinhard Olt rámutatott: a Páneurópai Pikniket "közvetlenül a Winston Churchill által vasfüggönynek nevezett választóvonalnál tartották, amelyet Jaltában húztak meg a nyugati demokráciák és a keleti kommunista diktatúrák között".
A szerző írásában áttekintette a műszaki határzár történetét, Lugosi József hadtörténész egyik tanulmánya alapján, amely a bécsi hadtörténeti múzeum "Der Eiserne Vorhang - A Vasfüggöny" című kiállításának katalógusában jelent meg. Olt megemlítette, hogy a hatóságok már 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel párhuzamosan hozzákezdtek a határ lezárásához, majd 1949 elején szögesdrótkerítést telepítettek és aknazárat építettek ki, nemcsak a magyar-osztrák határon, hanem a magyar-jugoszláv határon is, mert "a déli szomszéd akkoriban, a sztálinizmus időszakában, 'a kapitalizmus láncos kutyájának' számított".
"Budapest aztán már 1956. októbere előtt elhatározta az aknazár felszámolását. A munkát néhány nappal a felkelés kirobbanása előtt, 1956. október 20-án fejezték be, majd miután a szovjet csapatok leverték a felkelést, rövid időn belül 200 ezer ember menekült át Ausztriába. A Kádár-rezsim ezért 1957 tavaszán ismét elaknásította a nyugati határt, és hatalmas ráfordítással még sokkal kiterjedtebb műszaki zárat telepített..." - állt a FAZ írásában, amely szerint a következő években folyamatosan "modernizálták" a létesítményt, 1963-ban már aknák tömege választotta el a magyarokat az osztrákoktól."
Két év múlva viszont valamennyit felszedték - folytatta a vasfüggöny átalakulásainak történetét Reinhard Olt. Az aknamező már nem számított "korszerű határellenőrzési megoldásnak", így aztán elektronikus, mozgásérzékelő rendszert építettek ki. Riasztás esetén az első fázisban 40-60 határőrkatona indult el, majd további 40-80 katonát riadóztattak, és "indokolt esetben" akár 400 határőr is kivonult, "sokszor, sokhelyütt csupán rókák vagy nyulak miatt" - állt az FAZ cikkében.
1988 végére a magyar vezetés felismerte, hogy az eladósodott államnak túl nagy tehertétel lenne az addigra már megint elavult létesítmény felújítása. Ráadásul éppen nyugatról kellett volna importálni a rozsdamentes drótot, mert a Szovjetunióban már nem gyártották a határon telepített, SZ-100 elnevezésű rendszert - írta Reinhard Olt.
A párt- és állami vezetés terve alapján 1991-ig teljesen lebontották volna a vasfüggönyt. A Kádár utáni új generációt képviselő, de "reformernek éppenséggel nem számító" Grósz Károly amellett kardoskodott, hogy csak 1990-ben lássanak neki a munkához, a miniszterelnöki székben őt követő "Németh Miklós azonban első intézkedései között egyetlen tollvonással kihúzta a költségvetésből a jelzőrendszer karbantartására előirányzott tételt" - idézte fel Olt, majd arra emlékeztetett, hogy Horváth István belügyminiszter 1989. május 2-i határidővel elrendelte a vasfüggöny lebontásának megkezdését.
Mielőtt azonban ehhez hozzákezdhettek volna, tájékoztatni kellett Moszkvát. Németh Miklós 1989. március 3-án találkozott Mihail Gorbacsov akkori szovjet párt- és állami vezetővel, aki a magyar tervekkel kapcsolatban Németh "megdöbbenésére csak annyit jegyzett meg, hogy 'őszintén szólva, semmi problémát nem látok ebben'."
Az FAZ szerint máig nem világos, hogy Gorbacsov helyesen mérte-e föl a magyarországi átalakulás lehetséges következményeit. Mindenesetre a kis lépések, mint a Páneurópai Piknik, amelynek során rés nyílott a vasfüggönyön, majd a határzár lebontása azt eredményezte, hogy "alig néhány hónapon belül menekültáradat indult az NDK-ból Nyugat-Németország felé, majd ledőlt a berlini fal és egyesült a két német állam. Amikor Magyarország megmozdította az első dominókockát, gyakorlatilag megszűnt Európa 1945-ben, Jaltában kialakított megosztottsága" - zárta cikkét az FAZ.
Habsburg Ottó és a Páneurópai Piknik
Az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Piknik alkalmával a berlini fal megépítése óta első alkalommal menekültek Nyugatra tömegesen keletnémet állampolgárok. A Habsburg Ottó elnökölte Páneurópai Unió német nyelvű szórólapokon hirdette a "pikniket" a részben hetek óta Magyarországon tartózkodó és hazatérni vonakodó keletnémetek körében. A szórólapokon "szokatlan módon" Pozsgay Imre, a reformkommunista kormány államminiszterének neve is szerepelt - írta a lap.
Erich Honecker, az utolsó keletnémet diktátor pontosan tudta, ki állt a tömeges menekülés hátterében - írta a lap. "Habsburg osztogatta a röplapokat (...), amelyeken a keletnémet vakációzókat egy piknikre invitálták. Ajándékokat kaptak, enni adtak nekik, és német márkával is ellátták őket, aztán rábeszélték őket, hogy menjenek Nyugatra" - mondta a néhai keletnémet pártfőtitkár a Daily Mirrornak adott interjúban. A piknik hivatalosan egyfajta osztrák-magyar barátkozás lett volna, népünnepély formájában - idézi az újság Pozsgay Imrét. Amikor a piknikre megnyitottak egy fából készült kaput a határon, több mint hatszáz keletnémet állampolgár nyomult át Ausztria területére.
A lap megszólaltatja Arnold Suppan történészt, a Bécsi Egyetem kutatóját. Suppan gátszakadáshoz hasonlítja a történteket. A piknikről készült képek bejárták a világot, és az NDK-ba is eljutottak. Később több százan táboroztak le a prágai német követség területén, őket Hans-Dietrich Genscher akkori nyugatnémet külügyminiszter juttatta ki onnan. Az NDK-t a szétesés fenyegette. Ez tovább bátorította az otthon maradtakat, akik egyre nagyobb tömegtüntetésekkel az ősz folyamán végül elérték a rendszer összeomlását és a berlini fal leomlását.
Habsburg Ottónak az eseményekben játszott szerepéről a résztvevők régebbi nyilatkozatai és más információk alapján a szerző azt írja: az ezekből kibontakozó kép az ő és a magyar hatóságok burkolt együttműködésére enged következtetni. Habsburg Ottó "Kelet-Európa Európához való visszatérését" szorgalmazta, és évekkel előre megjósolta a szovjet birodalom összeomlását. A piknik "szimbolikus alkalom" volt, de többet rejtett magában. Nem sokkal a vasfüggöny június 27-i ünnepélyes átvágása után, augusztusban 60 ezer keletnémet tartózkodott Magyarországon, akik nem akartak hazatérni. Az NDK nyomást gyakorolt Magyarországra, hogy küldje őket haza.
Pozsgay egy későbbi interjúban azt állította, hogy július végén, amikor elvállalta a Páneurópai Piknik feletti társvédnökséget, "már a fejében motoszkált a keletnémetek ügye". Az az ötlete támadt, hogy precedenst lehetne teremteni, a néhány órára megnyitott határon át keletnémetek hagyhatnák el az országot. Habsburg Ottó és Pozsgay találkoztak, és a jelek szerint megállapodtak abban, hogy a készülő piknik hírét terjeszteni kell az NDK-sok között. A többi már ment magától, Pozsgay és Habsburg Ottó nem is volt jelen a pikniken.
Arnold Suppan szerint a tulajdonképpeni kezdeményezés Németh Miklós akkori miniszterelnöktől eredt, aki titokban összeköttetésben állt Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A kísérlethez Németh Moszkva jóváhagyását is megszerezte, Gorbacsov akkor már lemondott a Honecker-rezsimről - vélte Suppan. Szeptember 11-én azután Magyarország hivatalosan is megnyitotta határait az NDK állampolgárai előtt. A történész szerint az osztrák kormányt minderről "nagyon későn" tájékoztatták.
