Expresszionista alkotásokra lehet licitálni Münchenben

Egyéb

A Ketterer Kunst aukciósház közleménye szerint az aukció középpontjában Erich Heckel és Ernst Ludwig Kirchner, Karl Schmidt-Rottluff és Fritz Bleyl művei állnak, akik a Die Brücke csoportot alapították 1905-ben Drezdában. A kollekciót a würzburgi üzletember, Hermann Gerlinger és felesége, Hertha az 1950-es évektől bővítette. A gyűjteményben festmények, rajzok, akvarellek, fametszetek, metszetek, litográfiák, szobrok és a hozzájuk kapcsolódó dokumentáció is megtalálható.

Mint Hermann Gerlinger elmondta, azért válik meg a gyűjteménytől, mert úgy véli, eljött az idő, hogy ezeket a műveket közvetlenül hozzáférhetővé tegyük a közönség számára. A gyűjtemény alkotásait a következő négy év alatt adják el. A művekből az árverések előtt négy katalógus jelenik meg. Az aukciós bevételekből három jótékonysági szervezet részesül.

Nyitókép: Erick Heckel: Két pihenő nő (Zwei ruhende Frauen), 1909. Forrás: Ketterer Kunst aukciósház