Ez a banda rockzenével küzd a drogok ellen

Popkult

Június 26-a a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja. Az ENSZ 1987-ben a világnapról hozott határozatával igyekezett a kábítószer-fogyasztást oly módon visszaszorítani, hogy évről évre felhívja a figyelmet a drogkereskedelemmel vívott harc fontosságára. A Dirty Slippers zenekar a maga módján, rockzenével érzékenyíti a legveszélyeztetettebb korosztályt.

Koncert tanóra helyett

A zenekar Suliturné programjával több mint egy évtizede jár középiskoláról középiskolára. Teljes értékű koncertélményt kínálnak a diákoknak, tudniillik saját hangtechnikával érkeznek az aulákba, sporttermekbe. A tanórák közt berendezik rögtönzött színpadjukat, hogy a rendhagyó osztályfőnöki óra negyvenöt percét muzsikával töltsék ki.

Ezzel azonban nem ért véget a program.

A fellépés után a közönség soraiba ülünk, hogy az éjszakai életben esetlegesen rájuk leselkedő veszélyekről beszélgessünk

– árulta el Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere, s azt is: a koncerteken nagyon aktívak a fiatalok, a beszélgetéseken pedig figyelmesen hallgatják a zenészeket, sok esetben a tanulók szintén megnyílnak, azonban gyakoribb, hogy írásban üzennek a bandának.

Lázár elmondta, hogy tucatnyi megdöbbentő üzenetet kapnak, majd minden iskolából, ahol jártak, a diákok elképesztő eseteket osztanak meg velük. – A közelmúltban kaptam egy levelet, amelyben egy levélíró bevallotta, hogy jó ideje szerette volna kipróbálni a kokaint – mesélte az énekes-gitáros –, azonban eszébe jutott a Suliturné program, melynek hatására inkább hazament a buliból, ahol mindenféle partidrogot akartak rátukmálni.

Magyar Rekord Díj

Az együttes hazánkban egyedülálló kezdeményezése megragadta a Magyar Rekord Egyesület figyelmét. Az egyesület filozófiája szerint a rendkívüli teljesítmények magyar rekorddá válhatnak abban az esetben, ha mérhető s jegyzőkönyvben rögzíthető paraméterekkel leírható, továbbá bárki más által megismételhető, így megdönthető.

Február végén a banda Magyar Rekord Díjat kapott.

A Dirty Slippers zenekar a nemzetközi és hazai viszonylatban is egyedülálló Suliturné programjáért részesült a díjban

– indokolta a díjátadón Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke.

Miként a jegyzőkönyv bizonyítja, az együttesnek az év elejéig, minden kétséget kizáróan, 141 könnyűzenei koncerttel egybekötött prevenciós előadása valósult meg a Kárpát-medencében. A jegyzőkönyvezett szám időközben már növekedett.

Mivel a Covid-járvány óta nem jártak az elszakított, magyarlakta területeken, ígérik, idén felkeresik Felvidék, Erdély és Délvidék diákjait.

Már általános iskolákban is

Lobó-Szalóky Lázár beszámolt ama elkeserítő változásról, hogy az idei tanévben, a középiskolák mellett, általános iskolák felső tagozatai is felkérték a zenekart fellépésre és érzékenyítésre, mert egyre komolyabb gondot okoz a tizenhárom-tizennégy éves diákoknak az alkohollal és az idő előtti szexszel való találkozás.