Épphogy megjelent az InFusion Trio új albuma, a magyar klasszikus zenéket feldolgozó Cross the Over, a karantén rázárta a muzsikusokra is a lakatot, még mindig nem tudják, mikor kezdhetnek újra koncertezni.
Érzett némi felszabadultságot a járványügyi szabályok enyhítése után?
Semmiféle felszabadultságot nem éreztem, mivel koncertezni továbbra sem lehet. Nekem az jelentene igazi örömet, ha újra színpadon állhatnék és zenélhetnék. Most viszont ugyanúgy telnek a napok, mint a karantén idején: a gyermekeim itthon tanulnak, a zeneiskolai tanítást online végzem.
Az InFusion Trio szempontjából különösen rosszkor jött ez a kényszerszünet: épp’ megjelent az új album, a lemezbemutató koncertet viszont már nem tudták megtartani. Ha felléphetnek, ott folytatják, ahol abbahagyták?
Nehéz lesz, mert a karantén hónapjaiban a zenekar tagjaival csak online tartottuk a kapcsolatot, ahogyan a közönséggel is, a közösségi oldalakra készített zenei videókkal. A lemezbemutató koncertet szeretnénk pótolni, de aki egy kicsit is belegondol, sejtheti, mi történik majd, ha ismét lehet koncertezni:
minden zenész mindenhol, mindenáron játszani akar majd, és nehéz lesz ezzel a dömpinggel mit kezdeni.
Igyekszünk a zajban is hallatszani, de nem lesz egyszerű.
Az online klipek elkészítése nem számít közös muzsikálásnak? Csak feljátsszák külön-külön és egymásra keverik?
A Kálmán Császár című Kálmán Imre-átdolgozásunk és a Kodály zenéje ihlette Intergalántai táncok az új Cross the Over lemezünkön szerepelnek, így nem kellett sokat agyalnunk azon, ki mit játszik, otthon mindenki felvette a maga részét, Jurányi Patrick barátunk pedig összeállította a klipet.
Az InFusion Trio korábbi munkái sem nélkülözték a humort, de ez a lemez kimondottan a játékról szól.
Ez a trió első olyan lemeze, ahol megelégeltük az elvárásokat, nem törődtünk a rádiók lejátszási listájának kritériumaival, hanem olyan „idétlen” zenét játszunk, amilyet a kedvünk tartja. Ez a lemez olyan, mint mi. Aki ismer bennünket, tudja, hogy a napunk kilencven százalékát viccelődéssel, jókedvűen töltjük, a fellépéseinkre is ez jellemző. Ezeket a zenéket úgy dolgoztuk át, hogy nekünk tetsszen.
De miért épp’ a Csárdáskirálynőt?
Kálmán Imre operettjéből a két legismertebb részletet dolgoztuk át a lemezre. Az elgondolásunk az volt, hogy ennek az albumnak kicsit több köze legyen a komolyzenéhez, mint a korábbiaknak.
Ha pedig klasszikus zene, akkor miért ne magyar zeneszerzők remekműveit gondoljuk újra?
Így kerültek Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Kálmán Imre műveinek átdolgozott változatai a lemezre. Utóbbival volt a legnehezebb dolgunk, három próbán keresztül nem tudtuk, hogyan nyúljunk hozzá egy operetthez, ami eleve közel áll a könnyűzenéhez. Mikor tizedszer kezdtük újra, úgy döntöttünk, hogy készítünk egy ilyen vicces változatot.
Közösen ötletelnek, vagy valamelyikük készít egy újrahangszerelt változatot?
Mindig közösen találjuk ki. Van egy stúdióm otthon, ahol összejövünk és együtt összerakjuk. A házi stúdiónak köszönhetően a karantén ideje alatt napi hat-hét órát gyakoroltam, utoljára zeneakadémista koromban voltam ilyen formában. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarban is játszom, ott elvárás, hogy a zenészek ne tegyék le a hangszert, karban tartsák a tudásukat.
Mennyi idő alatt jön ki a gyakorlatból?
Ütősöknél főleg a dallamhangszerekre kell ügyelni. Én eddig folyamatosan játszottam, így fogalmam sincs, milyen kiesni a gyakorlatból.
Ha saját kedvére játszik, milyen műveket vesz elő?
Folyamatosan agyalok azon, hogy ha nem felkérésre játszom, mit játszanék szívesen. Vannak darabok, amiket az elmúlt években félretettem egy mappába, „majd ha lesz időm” felkiáltással. Most elővettem ezt a mappát, ebben akadnak kicsit jazzes hangzású vibrafondarabok. Egyikből készítettem is felvételt a Nemzeti Filharmonikusok közösségi oldalára, amelyen saját magamat kísérem egy akusztikusabb hangzású dobon. Vannak a mappában marimba szólódarabok és régi nagy kedvenceim még a zongorás időszakomból.
Zongorázik?
Édesanyámék ötéves koromban azt mondták: ahhoz, hogy dobolni tanulhassak, kötelező előbb egy évet zongoráznom. Én naivan elhittem, majd édesanyám később is tartotta magát ahhoz, hogy a dob mellé elengedhetetlen a zongoratanulás. Ezért utólag hálás vagyok, bár közben akadtak rosszabb pillanatok: egyszer mérgemben egy jól irányzott rúgással összetörtem a pianínó alját. Viszont ma nem tudnék zeneszerzéssel foglalkozni, ha korábban abbahagyom a zongorát. Bach kétszólamú invencióit különösen szerettem, és már rég törtem a fejem azon, hogy marimbán eljátszok egy ilyet − saját magammal. Most erre is volt időm.
Egy szimfonikus zenekarban az ütőhangszeresek ritkán kerülnek a középpontba. Ez soha nem zavarta?
Azért nem, mert mindig voltak mellette más projektjeim. Ha csak a zenekarban kellene ülnöm és semmi mást nem csinálhatnék, vélhetően megőrülnék. Szerintem ezzel minden ütőhangszeres így van. Végigtanuljuk az egész életünket, elsajátítunk mindenféle dallamhangszert, négyütős technikát, dobszerkót, majd
beültetnek egy zenekarba, kezedbe adnak egy cintányért, egy kis dobot és nagy dobot, hogy tessék.
Az ütősök általában kicsit alulfoglalkoztatottak. Éppen ezért én párhuzamosan mindig foglalkoztam könnyűzenével. Az Infusion Trio is így jött létre, és jelenleg is több formációban játszom.
Amikor 2011-ben megalakult az InFusion, a looper egyáltalán nem volt elterjedt. Ma már többen használnak hangfelvevőt, hogy több szólamot játszassanak egymásra akár élő koncerten is.
Szerintem érdemben nem változott a helyzet, a loopert a zenészek többsége – például Ed Sheeran is – arra használja, hogy egy one-man-show-t hozzon létre, saját magát lekísérje. Mi viszont sokrétűbben használjuk, akár egymás hangsávjait is tudjuk rögzíteni, bekapcsolni valós időben a színpadon. Így sokkal összetettebb hangzáskép jön létre, mint az egyszemélyes előadóknál. Tény, hogy sokkal többen ismerik ma a loopert, de a mi zenekarunk különlegességét nem csak ez adja, hanem a speciális hangszerösszeállítás: elektromos hegedű, elektromos cselló és elektromos dobkütyük.
Zeneszerzésre éppen alkalmas lenne ez az időszak, de gondolom, most inkább érdemes lenne ezt az albumot futtatni.
Azon röhögünk mindig a zenekarral, hogy minket általában azért kérnek föl rendezvényekre, mert sokoldalúak vagyunk, és meg tudjuk csinálni, amit kérnek.
Olvastam, hogy egyszer egy vonósnégyes helyett kellett vacsorához aláfestő zenét játszaniuk.
Az életünk egyik legkínosabb fellépése volt. Meghívtak minket − gondolom, fénykép alapján − a Vigadóba egy nívós bálra. A koncert előtt öt perccel bejött az öltözőbe a megrendelő azzal, hogy rövidesen kezdjük el a halk, aláfestő klasszikus zenei blokkot. Mondtuk, hogy itt valami félreértés lesz. De megmentettük a dolgot egy finom, chill-outos ambient zenével, Izsák és Miska az összes általuk ismert komolyzenei frázist rájátszották, és a végén a megbízó azt mondta: pont ilyenre gondolt. Dehogy gondolt, mi mentettük meg a történetet. Elkanyarodtunk, mert azt akartam mesélni, hogy mi az a zenekar vagyunk, amelyik mindig összerak valamilyen programot egy megrendelésre, sikerrel eljátssza, de amikor legközelebb hívnak, valami egészen mást akarnak. Nálunk nagyon ritkán adódik olyan, hogy megcsörren a telefon és azt mondják: gyerekek, szeretnénk egy Infusion Trio koncertet a ti számaitokkal, ahogyan akarjátok. A májusi Cross the Over lemezbemutató koncert a Trip hajón ilyen lett volna, de elmaradt. Egy koncertünk sem volt ebből az albumból, viszont mire újra játszhatunk, ez a lemez már féléves lesz, és azt fogják mondani: nincs valami új?!
Fotók: @martonnphoto és Facebook
