Ez is a VOLT: színház, dumaszínház

Egyéb

 Momentán Tárasulat: Rögvest

Elmúlt évadának legsikeresebb darabjaival és az előadásokat kísérő performanszokkal, illetve formanbontó utcai akciókkal szórakoztatja a fesztiválozókat a TÁP Varieté és Performance Színház társulata. Június 30-án azonban nem a TÁP-osok, hanem a Momentán Társulat előadása nyitja meg az idei VOLT színházi évadot. Másnap a VOLT-osok egy különleges művészeti vitába kapcsolódhatnak be a TÁP társulatának irányításával. Bozsik Yvette, Horváth Csaba és Vajdai Vilmos rendezésében július 2-án szórakoztató előadáson ismerhetik meg a fesztiválozók a hazai művészeti kuratóriumok és pályázati rendszerek működését. A TÁP Varieté és Performance Színház július 3-ai, utolsó VOLT-os előadásának témája pedig maga a fesztivál lesz majd.

 
Nem csak előadásokkal, hanem az előadásokat kísérő performanszokkal és utcai akciókkal is készülnek TÁP-osok.
 
Az idén sem maradhatnak ki a fesztivál programjából a délutáni beszélgetős műsorok ismert és népszerű közéleti személyiségekkel. Minden nap 13 órától a magyar kommunikációs-, stylist és filmszakma kiemelkedő személyiségei várják az érdeklődőket az MTV Teraszon. A Werk Akadémia délutáni szabadfoglalkozásán divattervezőkkel, kultmenedzserekkel, fotósokkal, filmes és színházi szakemberekkel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. Így vendég lesz - mások mellett, Fiala János, Für Anikó, Tompos Kátya, Oroszlán Szonja, Eszenyi Enikő is.
 
Tavalyi nagy sikert arató performanszaik után Magyarország legnagyobb dumagépei ismét mikrofont ragadnak. Az idei rekeszizom maraton - mások mellett - Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Aranyosi Péter, Dombóvári István, Belliczai András, valamint a Szomszédnéni Produkciós Iroda részvételével zajlik, most először naponta két órában két-két dumás várja a VOLTosokat.