Miként született a Csillagból fény című dal?
Fejér Mihály: Általában úgy születnek az új dalaink, hogy valamelyikünk – többnyire Agócs Márton vagy én – hozunk egy koncepciót, ötletet, amelyből kiindulunk, vagy pedig közösen átbeszéli a zenekar, hogy mit szeretnénk létrehozni. Nekem javarészt szöveg- és dallamötleteim vannak, így volt ez most, a Csillagból fény esetében is. Nem célzottan a zenekar számára írtam, egy otthoni, „székenülős-fejlehajtós” gondolkodás eredményeképp gördült ki belőlem, viszont megtetszett a srácoknak. Együtt fejeztük be a szerzeményt, amely így a csapat közös munkája által érte el a végleges formáját. Mindenki hozzáadott valamit saját magából. A zenekar volt a sütő, ahol a dalra mint ételre „ráolvadt a sajt”, és összeértek benne az ízek.
Milyen érzéseket, gondolatokat fogalmazol meg a szövegben?
F. M.: Két évvel ezelőtt, harminc évesen kezdtem írni a dalt, amikor kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy bár huszonegynéhány évesen azt gondoltam, hogy mindig csak más kerülhet válságos lelkiállapotba, ez most engem is utolért.
Gelencsér Gábor, „Geló”, a basszusgitárosunk mondta a dal kapcsán, hogy olvasott egy tanulmányt, miszerint az elmúlt húsz évben – de az elmúlt tízben különösen – szemmel láthatóan megszaporodtak a depresszív hangulatú művészeti alkotások.
Marci, te hogyan kapcsolódsz a dal gondolat- és érzelemvilágához?
Agócs Márton: Misiéhez hasonló megéléseim vannak, így abszolút tudok azonosulni a dallal. Én többnyire próbálok úgy tenni, mintha a szövegben megfogalmazott nehézségek nem léteznének, de néha rám szakad a valóság, és összeomlok. Teljesen egyetértek Misivel, látom a minket körülvevő társadalmi helyzetet, és tény, hogy viszonylag nehéz most vidám dalokat írni. Globálisan nézve jó életünk van, mégis érezhető a feszültség. Talán az a baj, hogy ma, az internet korában túl sok mindent tudnak az emberek a világról. Olyan történések tárulnak elénk, amelyek egyszerűen túl súlyosak ahhoz, hogy elbírjuk őket.
F. M.: Több ezer éven át az emberek életének szerves része volt a közvetlen életveszély. Akár passzív módon – hiszen muszáj volt megtermelniük önmaguk számára az élelmet, különben éhen haltak –, akár aktív módon, a háborúk miatt. Azt gondolom, hogy amikor az ember közvetlen fenyegetettségben él, akkor teljes mértékben be van kapcsolva a túlélési funkció, és agyalás helyett a túlélésre fókuszál. Mi Magyarországon jelenleg nem élünk közvetlen életveszélyben, mégis feszült lelkiállapotban vagyunk. Egy-két pszichológiai tanulmányban látom „viccesen” leírva, hogy: az emberek jó dolgukban összeomlanak.
A mi generációnk számára már egyszerre adott a hit és a tudomány által nyújtott lelki gondozás lehetősége. Külső segítséget kérhetünk a lelkivilágunkban rejlő, gyakran a családunk múltjához kötődő elakadások, okok és okozatok oldó szándékú feltérképezésére. Viszont aki keres, az talál – és nem feltétlenül csak rózsaszín felhőben úszó családi sztorikat.
Miként tudtad koncentráltan megfogalmazni a dalt ihlető mély és komplex gondolat- és érzelemhalmazt?
F. M.: Nem volt könnyű, mert három versszaknyi szövegben kellett megfogalmaznom a gondolataimat úgy, hogy istenigazából kettőszázötven A4-es oldalt is képes lettem volna teleírni velük nyolcas betűmérettel, nullás sorközökkel. Igyekeztem néhány szóval, lényegre törően leírni azt, amit hosszas mondatokkal is ecsetelhetnék. Abból gondolom, hogy ez jól sikerült, hogy az egyik ismerősöm azt mondta, miután megmutattam neki a dalt, hogy nem érti, mit mondok, de érti, miről szól a szám. Ez alkotóként éppúgy elég nekem, mint zenefogyasztóként. Amikor alter zenéket hallgatok – például Quimby-t és Kispál és a Borz-ot –, nem feltétlen értem a szöveg konkrét jelentését, de érzem, mire gondolt az író, amikor leképezte a sorokat. Nem várom el egy könnyűzenei dalszövegtől vagy zenétől, hogy oktasson vagy irányítson engem. Nekem „bűzlik”, ha ebben a műfajban valami nagyon szájbarágós és nem hagy szabadságot az értelmezésre.
Hogyan készült el a videóklip?
A. M.: Az eddigi legkönnyedebb és leggördülékenyebb forgatási metódus zajlott le a zenekar életében a forgatáson. Nem vettünk részt a felvételeken, így nagyon flottul és hamar készültek el. Helyettünk egy csomó állat, valamint egy olimpikon szerepel a képsorokon.
F. M.: (Nevet) Ki kellene írni, hogy „no animal or olympic athlete was harmed”, azaz sem állatok, sem olimpiai sportolók nem sérültek meg.
A. M.: Ezt mindenképp ki kell írnunk, nehogy a szerencsétlen aranyhal vergődését látva szívrohamot kapjanak a nézők!
F. M.: Hozzáteszem, a baglyot leszámítva az összes, klipben látható, állatkereskedésből szerzett állat – a sikló, az aranyhal, a pióca – ott lakik a videót rendező és vágó bátyámnál, Janinál a felesége nagy örömére, és mindegyiknek van neve. Jani azon túl, hogy a zenekar két tagjának a bátyja, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjas fotó- és filmművésze. A legtöbb klipünket ő rendezte és vette fel. A Csillagból fény videójának felvételeinél továbbá Liszkay Lilla fotóművész volt a segítségére. A drónfelvételeket Egly Viktor készítette, a klipet pedig én magam vágtam. A klip főszereplője Bőhm Csaba világbajnok és olimpiai öttusázó, aki a zenekar összes tagjához és a klipet készítő emberekhez hasonlóan ugyancsak zsámbéki. A hangot a már korábbi megjelenéseinken is dolgozó csapatnak, Lee Olivér zenei rendezőnek és Scheer Viktor „Max” hangmérnöknek köszönhetjük. A felvételeket a SounDay Studióban rögzítettük Vastag Gábor „Vasti” segítségével. És végül, de nem utolsósorban már-már fix stúdiós tagként a perkázást Sárkány Bertalannak köszönhetjük. Innen is pusziljuk az egész stábot. Köszi, hogy elviseltek minket!
A hal vergődése az emberiség vergődését hivatott szimbolizálni?
A. M.: Igen. A küszködést és az özönvíz előtti utolsó békés napot.
F. M.: A klip kitalálása során mondtuk a bátyámnak, hogy most időhiány és egyéb tényezők miatt nem szeretnénk szerepelni a felvételeken. Másfél órán át beszélgettünk a dal kapcsán, és Gelencsér Gábor basszusgitárosunk megfogalmazásában foglaltam össze a szöveg lényegét, amely így szól: merengés. Nem mementó és nem is depresszív összeomlás, hiszen van benne felívelés. Kértük Janit, hogy ennek fényében találja ki a koncepciót. Neki alapból is futásmániája van, szereti a futós képeket, így egyből a futás megjelenítése jutott eszébe.
Mivel az ő családja is sokgyerekes, lokálpatrióta helyi erő, így hosszú ideje ismerik egymást a családjaink. Az olimpiai szereplése után kicsit féltem írni neki, gondoltam, épp valahol Ausztráliában edz a hegyekben, de végül bevállaltam. El is küldtük neki a Tűzszekerekes képet, mondván: szia, tudtad, hogy szerepelsz öregen egy negyven évvel ezelőtti filmben? (nevet) Ezzel párhuzamosan felkértük, hogy jelenjen meg a klipünkben. Ő szétröhögte magát és közölte: jövök! Innen is köszönjük neki a bizalmat!
Így lett a futás a klip gerince. Nagyon sok filozófiai megközelítés van azzal kapcsolatban, hogy vajon mi az élet értelme, de azzal hellyel-közzel mindenki egyetért, hogy meg vagyunk mérettetve. Nem tét nélküli a lét, nem dőlhetünk hátra a rendszer haszonélvezőjeként. Futnunk kell – és a futás egy „egybites” szinonimája a megmérettetésnek.
A. M.: Mindemellett a rohanó világ szinonimája is ráhúzható a futásra. Van itt minden. (nevet)
Az emberek érzékenyítése vagy puszta „gőzkieresztés” miatt fogalmaztátok meg mindezt a dalban és a klipben?
F. M.: B-válasz! (nevet)
A. M.: Javarészt én is B-nek érzem. A művészek, előadóművészek mindenkori feladatának gondolom az emberek érzékenyítését az ehhez hasonló témák terén, de nem ez volt célzottan a motivációnk. Örülünk, ha jó irányba tudjuk mozdítani az embereket, ahogy annak is, ha akár csak egyetlen jó gondolatot tudunk ébreszteni bennük, de nem ez a fő célunk. Ezek járulékos jó dolgok.
F. M.: Szerintem a dalszövegben leírt gondolatok vagy a klip képsorain látható jelenetek megértése nem edukációhoz vezet a hallgatóban és a nézőben, hanem inkább egyfajta aha-élményhez. Ugyanakkor lehet, hogy át tudunk adni üzeneteket úgy, hogy mi nem is vagyunk tudatában ennek. Mindenki egyéni módon értelmezi a dalt, ami félreértésre is lehetőséget ad – szerintem ez az egyetlen veszélyfaktora az alkotásnak, de nem szabad, hogy ez alkotóként félelemmel töltsön el és visszatartson.
Miként tudjátok megőrizni a bennetek rejlő kreatív, játékos derűt?
A. M.: Fogalmam sincs. Én legtöbbször egyedül vagyok szomorú, közösségben pedig automatikusan jobban érzem magam, úgyhogy e tekintetben teljesen átlagos ember vagyok. Azt gondolom, hogy ha bármikor is életunt, rosszkedvű szerencsétlenségnek érzem magam, akkor annak az az oka, hogy nagyon jó életem van. Sokkal több dolog ad okot a boldogságra, mint az elkeseredésre.
F. M.: Sokat gondolkoztam ezen: hogy van az, hogy egyszer viccesek vagyunk, máskor pedig tragikusak vagy épp tragikomikusak? A kettővel ezelőtti klipünkben elloptunk egy gigantikus hegyes erős paprikát, azelőtt kukát gyújtogattunk és tévét törtünk gördeszkákkal. Kicsivel később egy szerelmi kapcsolat legmélyebb szintjeiről készült dal és videoklip, a most megjelenő dalban és videóban pedig történik egy teljes, kollektív rákérdezés magára a létezésre. A humoristák jutnak erről eszembe: a többségük a való életben nem „heherészős”, hurráoptimista arc.
A. M.: Igen. Aki meg tudja élni az érzelmek magaslatait, szükségszerűen megéli a mély völgyeket is.
F. M.: Úgy látom, hogy ez hatványozottan igaz az Aurevoir. zenekar tagjaira. Egy turnén simán előfordul, hogy délután négykor még egy teljesen infantilis helyzetpoénon röhögünk, pár órával később pedig már arról beszélgetünk, hogy miként befolyásolja egyikünk felnőtt életét az apjával megélt gyerekkori kapcsolata. Nagy hullámokat élünk meg együtt, rapszodikus személyiségek vagyunk. Egyszer fent, egyszer lent – a feleségem megbolondul ettől. (nevet)
A. M.: Bár keveset beszélünk erről, hozzátartozik a valósághoz, hogy mi imádjuk ezt a működést. Imádjuk azt, ha rettenetesen rosszul vagyunk és azt is, ha kifejezetten jól érezzük magunkat. Nekünk a köztes, normális állapot a diszkomfortos.
F. M.: Korábban Marci hívta fel a figyelmem arra, hogy manapság elképesztő disszonancia van a társadalmi kommunikációban, és ez nagyon sokszor eszembe jut. Egyfelől azt nyomatja a világ, hogy minden egyes ember egyéni, különleges, sőt, különc, majd a következő pillanatban kirekeszti a közösség azokat, akik átlagtól eltérően „mások”.
Minek nyit ajtót a most megjelent dalotok?
F. M.: A Csillagból fény, a közelmúltban megjelent pontnem és Menj című számok a zenekar legnehezebben elhelyezhető dalai, hiszen nem hasonlítanak a korábbi szerzeményeinkre. Mi sem tudjuk még hova rakni őket, időre van szükségünk ehhez. Talán egy év múlva tisztábban fogjuk látni, hogy ezek a dalok új, általunk és a közönség által is kedvelt irányba nyitottak utat, vagy egyszeri kilengések voltak.
A. M.: Nem valószínű, hogy a közeljövőben skate punk-post punk dalt fogunk írni, de tökre örülök, hogy született egy ilyen. Nem baj, ha nem lesz folytatása egy-egy új dalunkban felvillantott stílusnak, és nem nyitnak ki új ajtókat ezek a dalok, mert önmagunkban is megállják a helyüket, jól színesítve a koncertműsorunkat, a repertoárt.
F. M.: A Menj tökéletes lenyomata Marci aktuális, dalszerzés közbeni lelkiállapotának, a Csillagból fény pedig ugyanígy tökéletes lenyomata az enyémnek. Viszont elképesztő gyorsan változik a világ és ezzel együtt a magánéletünk is. Beléptünk a felnőtt lét azon szakaszába, ahol a jelentős változások – közelgő vagy már megtörtént házasság, tervezett vagy már folyamatban lévő gyerekvállalás – miatt érzelmileg megterhelő időszakokat élünk meg. A férfiember Krisztusi korban, harminchárom éves kora körül van ereje teljében – én jövőre töltöm be –, így közel sem biztos, hogy öt év múlva a mostaniakhoz hasonló dalokat fogunk írni Marcival.
Lehet, hogy az írásaink nyomokban sem fognak emlékeztetni a mostaniakra, amik a jelenlegi élet-állapotunkban születtek, a mostani érzéseinket, gondolatainkat tükrözik – és bár úgy tűnhet, hogy összeférhetetlen szélsőségeket fogalmazunk meg a mostanában megjelenő dalainkban és klipjeinkben, nem így van. Elhazudhatatlanul az életünk része vagy része volt minden, ami bennük történik: az, hogy felgyújtott kuka mellett tévét törünk gördeszkával, aztán pedig szakrális dolgokról gondolkozunk. Az emberek feltették a kérdést, hogy miért csináltuk a pontnem című számot. A válasz az, hogy azért, mert tizenhat évesen ezt éltük, és mivel akkor nem írtunk róla dalt, most tettük meg. Hozzáteszem, a pontnem című számban megfogalmazott, tizenéves korunkban megélt történések kellettek ahhoz, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk, és meg tudjuk írni a Menjt vagy a Csillagból fényt. Lehet, hogy a pontnem kevésbé kiművelt kockája a várnak, mégis fontos része.
Milyen aktuális, jövőbeli terveket szövögettek?
A. M.: Egészen nagy terveink vannak, tele vagyunk új, megvalósításra váró ötletekkel. Jövőre tízéves lesz a zenekar, és ezt a kerek évfordulót egy új lemezzel szeretnénk megünnepelni. Most az következik, hogy behúzódunk a próbaterembe és igyekszünk a lehető legkevesebbszer összeveszni az új dalok megírása közben. A lemez munkálatai mellett eleget teszünk egy nagy és megtisztelő felkérésnek: feldolgozunk három dalt a januári Illés 60 Aréna-koncertre. Ugyanakkor részt veszünk a Budapest Park Winterfesten az MVM Dome-ban. Szóval december és január folyamán egy „stadionrock-zenekar” leszünk. (nevet) Ezt azért mindenképpen tegyük idézőjelbe. Nagy dolog ez az életünkben, sokat fogunk készülni rá. Úgyhogy alig tettük le a fesztiválszezont, most hasonlóan nagy volumenű, sok munkát és energiát igénylő időszak elé nézünk. Várom.
