Ezen a napon történt
Május 26-án történt
1980-ban ezen a napon indult útnak a világűrbe a szovjet Szojuz–36 űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan százados, az első magyar űrhajós, aki mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án, éppen az űrutazás kezdetének negyedszázados évfordulóján.
Május 25-én történt
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Cillian Murphy Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas ír színész. Murphy rockzenészként kezdte pályafutását, majd az 1990-es évek végén a színjátszás felé fordult. Az elmúlt években olyan kitűnő filmekben, illetve televíziós sorozatokban láthattuk, mint az Eredet, A sötét lovag, a Felkavar a szél, A lopott idő, illetve a Birmingham bandája.
Május 24-én történt
2023-ban ezen a napon halt meg Tina Turner többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, aki az Ike & Tina Turner duó tagjaként vált ismertté, majd a nyolcvanas években szólókarrierbe kezdett. A rock and roll királynőjeként is emlegetett világsztár a rock-, a soul- és a popzenében is otthonosan mozgott, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Golden Eye, a Private Dancer és a We Don't Need Another Hero.
Május 23-án történt
Ma ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, aki egy interjúnkban így emlékezett vissza pályája kezdetére: „Amikor Jankovics Marcell felfedezte bennem a tehetség motoszkálását, Dargay Attila figyelmeztette, hogy vigyázzon velem, mert ráfázik. Jankovics Marcell azonban vállalta a veszélyt, így kezdődött egyről a kettőre jutásom a Pannónián belül.”
Május 22-én történt
2022-ben ezen a napon adták át a Liget Budapest projekt keretében felépült új Néprajzi Múzeumot a Városligetben. A Ferencz Marcel tervezte, két egymásba fonódó domboldalt idéző épület különlegessége, hogy 60 százaléka a térszint alatt helyezkedik el, míg a tetején zöldfelület található, valamint, hogy a közel félmillió pixelből álló homlokzati díszítése húsz magyar és húsz nemzetközi néprajzi motívum kortárs újrafogalmazását jeleníti meg.
Május 21-én történt
Ma ünnepli hetvenhetedik születésnapját Magyarország rock and roll királynője, Dolly. Az eMeRTon-díjas énekesnőt 1980-ban, a Hungária együttesben ismerte meg az ország, majd a legendás formáció feloszlását követően a Dolly Roll zenekarban folytatta. Az ezredfordulót követően szólóalbumai is megjelentek, jelenleg pedig Dolly Plusz nevű együttesével járja az országot.
Május 20-án történt
1952-ben ezen a napon született Szakácsi Sándor Jászai Mari-díjas magyar színész. A 2007-ben elhunyt művész a Pinceszínháznál, amatőrként kezdte a pályát, később a szolnoki Szigligeti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház és a Nemzeti Színház tagja volt. A mozinézők – többek között – a Hatásvadászok, A költő visszatér, Az álommenedzser és a Kés van nálam című filmekben láthatták.
Május 19-én történt
1893-ban ezen a napon született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a huszadik századi magyar színjátszás egyik csillaga, aki nemcsak a klasszikus drámai szerepekben, de a vígjátékokban is lenyűgözte a közönséget. Az 1951-ben tragikus körülmények között elhunyt művésznő egykori villája ma a Bajor Gizi Színészmúzeum.
Május 18-án történt
„Az ihlet nem old meg semmit, csak ad egy módszert, amit még ki kell munkálni. Ihletből írni nem lehet. Szavakból lehet írni, az ihlet pedig segít a rendezésben” – fogalmazta Lackfi János József Attila-, Prima Primissima és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, műfordító, aki a mai napon ünnepli ötvennegyedik születésnapját.
Május 17-én történt
1943-ban ezen a napon született Kóbor János, becenevén Mecky, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, a magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara, az Omega frontembere. Az 1962-ben alakult formáció pályafutása során világszerte ötvenmillió albumot adott el, Magyarországon ötmillió eladott album után először ők kaptak gyémántlemezt.
Május 16-án történt
„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – ez volt minden idők egyik legnagyobb bűvésze, az 1911-ben ezen a napon született Rodolfo, azaz Gács Rezső legismertebb mondása. Rodolfo olyan komolyan vette a bűvészetet, hogy hetvenévesen is négy órát gyakorolt a tükör előtt. Rengeteg trükköt ismert, melyek közül – elmondása szerint – körülbelül ezret bármikor színpadképesen elő tudott adni.
Május 15-én történt
Ma ünnepli 72. születésnapját Mike Oldfield Grammy-díjas angol zeneszerző, multiinstrumentalista. A hazánkban is közkedvelt művész már 14 évesen folkduót alapított Sally nővérével, de a világsikert első szólóalbuma, a Tubular Bells hozta el számára 1973-ban, melyen több mint húsz hangszeren játszott. Azóta számtalan újabb albumot készített, többek között a Five Miles Out, az Ommadawn, az Amarok, a Heaven’s Open, a Crises és a The Songs of Distant Earth című lemezek fűződnek a nevéhez.
Május 14-én történt
1931-ben ezen a napon született Huszárik Zoltán Balázs Béla- és posztumusz Kossuth-díjas filmrendező, a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának egyik alapítója. Az 1981-ben elhunyt művészt már első játékfilmje, a Krúdy Gyula világát megidéző Szindbád a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelte, de utolsó mozija, a Csontváry is a magyar filmtörténet maradandó alkotásai közé tartozik.
Május 13-án történt
„Aki fölmegy a színpadra, annak a személyisége azonnal pőrévé válik. A színészet ugyanis akár jó, akár silány, a lemeztelenedés művészete. Ott fenn mindenkiről minden kiderül” – így vélekedett a színművészetről az 1912-ben ezen a napon született Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató, Várkonyi Zoltán, akinek nevéhez többek között az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és a Fekete gyémántok című filmek fűződnek.
Május 12-én történt
1907-ben ezen a napon született Katharine Hepburn amerikai színésznő, a legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett színművész. Tizenkét alkalommal jelölték a rangos elismerésre, ebből négyszer meg is nyerte az aranyszobrocskát. Az Oscar-díjakat a Morning Glory, Az aranytó, Az oroszlán télen és a Találd ki, ki jön vacsorára! című filmek főszerepéért kapta.
Május 11-én történt
1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí katalán festőművész, a szürrealista festészet legismertebb képviselője, akinek alkotásaira a művészi fegyelem és a korlátlan képzelet ellentéte jellemző. Leghíresebb képei Az emlékezet állandósága, amelyen a legendás elfolyó órák láthatók, A lángoló zsiráf, a tigrisekkel és a póklábú elefánttal megfestett Látomás, illetve A polgárháború előérzete.