Ezen a napon történt
Július 30-án történt
2006. július 30-án hunyt el Zenthe Ferenc, emblematikus kurucunk a filmvásznon, az örök Tenkes kapitánya, aki a következő generációnak talán leginkább Takács Pista bácsit, a Szomszédok taxisofőrjének joviális figuráját jelenti, 135 színpadi szerepet játszott el pályája során. A kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas művész úgy lett a Nemzet Színésze, hogy egyetlen órát sem játszott a Nemzeti színpadán. Ikonikus félmosolya egyszerre mutatatott és rejtett is valamit a nagy formátumú színész személyiségéből: a győzelem és a bujkáló szomorúság titkos egyvelegét.
Július 29-én történt
1983-ban ezen a napon halt meg Luis Buñuel Oscar-díjas spanyol filmrendező, a modern filmművészet egyik kiemelkedő alakja, „a szürrealista film pápája”, Az andalúziai kutya, a Tristana, A nap szépe, A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja és A vágy titokzatos tárgya alkotója. Filmkritikusként, majd rendezőasszisztensként dolgozott a francia avantgárd film egyik kiváló rendezője, Jean Epstein mellett. Megismerkedett a szürrealista mozgalommal, és 1928-ban Dalíval együtt elkészítette első filmjét, a tizenhat perces Az andalúziai kutyát, amely a filmművészet egyik első és legjelentősebb szürrealista alkotása. Kegyetlen kezdő képsorától maga Buñuel is több napig rosszul volt. Filmjeiben olyan álomvilágot mutatott be, amelyben furcsa és váratlan dolgok történnek, munkáiban költőiség és az érzékenységből fakadó agresszivitás fonódott össze.
Július 28-án történt
„A jó vers szerintem némiképp ráolvasásszerű. Ez a felfogás mostanában nem népszerű, mostanság talán azt tartják jó versnek, ami elgondolkodtat, meghökkent, vagy kiáll valami ügy mellett, azt hiszem. A jó vers legyen kissé megfoghatatlan, kissé érthetetlen, kissé tökéletlen, és fülbemászó. De legfőképpen igaz. Forma és tartalom kölcsönösen elbűvöli egymást, és ott születik a vers” – fogalmazott néhány éve egy, a Kultúra.hu-nak adott interjúban László Noémi József Attila-díjas költő, aki ma ünnepli születésnapját.
Július 27-én történt
A Queen együttes 1986-ban ezen a napon lépett fel a Népstadionban. A koncert emlékezetes momentuma volt, hogy Freddy Mercury – tenyeréről olvasva a szöveget – elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat.
Július 26-án történt
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de nem kapott útlevelet. Két évvel később Aczél György személyesen tiltatta be a kiállítását az Eötvös-klubban. 1970-ben Londonba költözött, ahol politikai menedéket kért, 1973-ban Bécsbe települt, majd megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.1982-ben hazatért, 1987-ben megalapította az Óbudai Festőiskolát. Nevezetesek híres dzsessz-, illetve rockzenészekről, színészekről és művésztársairól készített portréi.
Július 24-én történt
„A kicsit szembesítem a naggyal, a halászháló csomóit a csillagokkal, a piacot a halottas szobával, és most valóban mondjunk nagy szavakat: az életet a halállal, és még tovább: a halált a végtelennel” – így nyilatkozott a művészetéről az 1909. július 24-én született Károlyi Amy József Attila-díjas költő, Weöres Sándor felesége egy vele készült interjúban.
Július 23-án történt
2003. július 23-án hunyt el Cserháti Zsuzsa, a magyar poptörténet egyik legjobb hangú énekesnője. Az eredetileg balett-táncosnak készülő énekesnő előadói képességeit Szécsi Pál fedezte fel, az ország pedig az 1972-es Táncdalfesztiválon ismerte meg. Később olyan emlékezetes slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Könnyű tavaszi szél, a Boldogság, gyere haza, az Édes kisfiam, illetve a Charlie-val közös Száguldás, Porsche, szerelem.
Július 22-én történt
„Ne arra törekedjünk, hogy mennél furcsábbá, komplikáltabbá torzítsuk a művet, hanem hogy mennél egyszerűbbé és hiánytalanabbá formáljuk” – vallotta Kassák Lajos Kossuth- és Baumgarten-díjas író, költő, műfordító, lapszerkesztő és képzőművész, a magyar avantgárd úttörője, aki 1967. július 22-én hunyt el.
Július 21-én történt
Július 21-én ünnepli hetvennyolcadik születésnapját Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. A művész 1972 óta a Vígszínház tagja, de színpadi szerepei mellett olyan népszerű filmekben is láthattuk, mint a Mephisto, Az ügynökök a paradicsomba mennek és a Most vagy soha!. Többször volt Alain Delon szinkronhangja, 1985-ben pedig költőként is bemutatkozott, azóta már számos verseskötete megjelent.
Július 20-án történt
Július 20-án ünnepli hetvenharmadik születésnapját Bukta Imre Kossuth-díjas festő, grafikus, a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, aki autodidakta módon került a pályára, és megteremtette a maga sajátos, úgynevezett mezőgazdasági művészetét. Témáit a mindennapi élet tárgyai és helyszínei adják, amelyek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza.
Július 19-én történt
„A zene közkincs, mindenki kicsit ért hozzá, így csak azzal lehet kitűnni, ha valaki alaposan kitanulja az elméleti részt is a hangszerjáték mellett. Emellett párhuzamosan valamilyen humán tárggyal is foglalkozni kell főiskolán vagy egyetemen. Azt mondanám, hogy nem szabad úgy ráállni a zenére, hogy én csak abból akarok boldogulni. Ahhoz kicsi az ország és a zenei piac is” – állította Somló Tamás, az LGT 2016. július 19-én elhunyt zenésze, énekese, zeneszerzője.
Július 18-án történt
2013. július 18-án halt meg Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a Sebő együttes egyik alapító tagja, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, akinek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 2011-ben a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
Július 17-én történt
„A sorsomban semmit nem érzek feleslegesnek. Mindent adománynak tartok, mert így mindent feloldhattam-felmutathattam a művészet segítségével” – fogalmazta az 1914. július 17-én született Tolnay Klári. A kétszeres Kossuth-díjas színésznőt többek között a Macskajáték, az Adáshiba és a Ványa bácsi című színdarabban, illetve a Pacsirta, a Rokonok és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmben láthattunk.
Július 16-án történt
1911. július 16-án született Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, táncosnő. Ginger Rogers tizennégy éves korában lépett fel először táncosként, és hamarosan a New York-i Broadwayn is bemutatkozott. Első rövid filmszerepét 1929-ben alakította, majd 1933-ban a Flying Down to Rio című zenés filmben együtt játszott Fred Astaire-rel, akivel a filmtörténet leghíresebb táncospárjává váltak.
Július 15-én történt
Ma ünnepli nyolcvannegyedik születésnapját Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a szolnoki Szigligeti Színház, a Thália Színház, a Nemzeti Színház, a Pesti Magyar Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban, illetve a Sodrásban, a Fényes szelek, a Csontváry, A szeleburdi család, valamint a Csend és kiáltás című filmekben láthatott a közönség.
Július 14-én történt
„Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki” – fogalmazta a 2003. július 14-én elhunyt Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Mosolyogni tessék és a Kire ütött ez a gyerek? című kötetek szerzője.