A nemzetközi gyermeknap alkalmából 1975. május 25-én átadták Zánkán a balatoni úttörővárost. A központi épületben az irodákon kívül könyvtár, úttörő-történeti múzeum, tanácskozók, társalgók, 3000 adagos konyha volt, valamint étterem és a félezer gyereket befogadó előadóterem kaptak helyet. Ehhez járul a sportcsarnok, a stadion 3000 fős lelátóval, az egészségház, 16 nyári tábor épületei, a téli tábor s a 36 m magas víztorony 385 kataszteri hold területen. Az úttörővárosban nyáron kéthetes turnusokban 3000 úttörőt tudtak fogadni, a tanév hónapjaiban őrsvezetőket képeztek, akiknek iskolai oktatását is helyben végezték. Évente 25 ezer gyermek fordult meg Zánkán.
A szocializmus időszakában szovjet és keletnémet példák nyomán Magyarországon is felmerült egy úttörőtábor létrehozásának gondolata. A berlini Wuhlweide parkban, a Werbellinsee-nél fekvő Altenhofban vagy a mai Ukrajna területén található Artyekben kialakított úttörőtáborok kiváló mintául szolgáltak mind a tábor felépítését, mind pedig programját tekintve.
Magyarországon az úttörőmozgalom vezetői a Balaton északi partján elterülő Zánkát jelölték ki a leendő úttörőtábor területéül. Budapesthez való közelsége, földrajzi fekvése, a fürdés és túrák adta lehetőségek egyaránt a Balaton felvidéki község mellett szóltak.
A tábor építését a Csorsza-patak völgyében 1968-ban kezdték meg. Még javában folytak az építkezések, amikor 1972-ben megjelentek az első úttörőcsoportok a balatoni táborban. Noha az építési munkálatok még ezt követően is folytatódtak, a tábor döntő része elkészült: a gyerekek szálláshelyeiken kívül birtokba vehették a könyvtárat, a társalgókat, az üléstermeket, a strandot, valamint a sportpályát. A Zánkára érkező gyerekek, akik elsősorban munkásszülőktől származtak, a kommunista ifjúságpolitika céljaninak megfelelően a táborban hasznosan foglalták el magukat.
