Ezernyi árnyalatú hang és elegancia – Kincses Veronika

A Budapesten született énekesnő egészen kiskorától próbálgatta hallás után a dallamokat a zongorán, emellett énekelt is, szülei zeneiskolába íratták. A Postás zeneiskolában tanult szolfézst és zongorát, énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A konzervatórium után felvették a Zeneakadémiára, ahol 1973-ban kapta kézhez diplomáját az opera tanszakon Sipos Jenő növendékeként.

Ugyanebben az évben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, Mozart Don Giovanni című operájának Zerlina szerepében debütált, beugróként. 1974-ben a római Santa Cecilia akadémián Gianna Pederzininél, kora híres mezzoszopránjánál fejlesztette tovább énektudását, elmélyült az olasz operakultúrában is. A hetvenes években több nemzetközi énekversenyt nyert, többek közt Karlovy Varyban, Pozsonyban, Párizsban.

Első énektanára a legendás zenepedagógus, Sík Olga volt, szavai szerint sokat köszönhet a Kossuth-díjas szoprán, Orosz Júlia emberi és szakmai pártfogásának, Mikó Andrásnak, az Operaház főrendezőjének és az általa a hivatás nagymesterének tekintett Békés András rendezőnek is. Kincses Veronika a szakmai tudást és alázatot tartotta és tartja a legfontosabbnak, amely mellé kivételes érzékenység párosul; pályája során az volt a legfontosabb számára, hogy megvalósítsa a kottában foglaltakat.

Legkedvesebb szerepei Mozart, Puccini és Verdi műveihez fűződnek. Így például Puccinitől – akinél véleménye szerint minden szónak színe van, ahogy a festő kikeveri a színeket – a Bohémélet Mimijét játszotta; a darabban az Operaház 1986-os legendás előadásán Luciano Pavarotti volt a partnere. De énekelt a Pillangókisasszonyban is – az opera egy részlete az ő előadásában hallható a Szelek szárnyán című 1992-es amerikai filmben.

Szívesen énekelte a tragikus sorsú Juditot Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájában – többek között a mű törökországi premierjén –, valamint Nyilas Misit a Szabó Ferenc által komponált Légy jó mindhalálig című operában. Hangját operafilmekben, így a 2022-ben restaurált, Gaál István rendezte Orfeusz és Eurüdikében (1985), továbbá olyan játékfilmekben is hallhatta a közönség, mint A kétfenekű dob (1978) és az „operettkirály” életét feldolgozó Az élet muzsikája.

Az énekesnővel számtalan operafelvételén kívül több szólólemez készült, köztük olyan ritkaságok, amelyeken Respighi- és Saint-Saëns-dalokat énekel. Birtokosa a párizsi nemzetközi hanglemezdíjnak és az eMeRTon-díjnak. A kritika ezernyi árnyalatú hangjának tisztasága mellett elsősorban érzelmi gazdagságát, muzikalitását és eleganciáját emeli ki. Számos operaszerepet énekelt ősbemutatókon, a világ több híres operaházának színpadán és operafesztiválokon lépett fel a legnagyobb karmesterek dirigálása mellett.

Maradandót alkotott lírai, drámai szopránként és szubrettként, emellett „kirándult” az operett és a musical területére is. Több énekverseny zsűrijének volt tagja. Az örökzöld dallamok mellett bárhol a világon szívesen énekelte az A csitári hegyek alatt című magyar népdalt, a „könnyedebb” műfajból olyan népszerű dalokat is kedvel, mint a Nagy utazás, a Mindenki másképp csinálja, a Sohase mondd vagy éppen a Maga rég nem lesz már a világon.

A zenei oktatást szívügyének tekintő művész részt vett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének létrehozásában, vezette az ének tanszéket, ahol a jövő énekeseit és énektanárait oktatta, másfél évtizede címzetes egyetemi tanár. Vajda József fagottművésztől született fia, Vajda Gergely szintén a zenei pályát választotta, karmester, zeneszerző lett.

Kincses Veronika munkásságát 1978-ban Liszt Ferenc-díjjal és Székely Mihály-emlékplakettel ismerték el, 1980-ban Kossuth-díjat kapott, 1988-ban Érdemes Művész címmel tüntették ki. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át az operairodalom szoprán szerepeinek világszerte elismert tolmácsolásáért, több évtizedes előadóművészi pályafutásáért. 2009-től a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja.

Nyitóképen Kincses Veronika operaénekes 1996-ban. Fotó: Arnold Éva / MTI