Ezért nem mentik meg Európát

A gazdasági krízis hajnalán a jegybank szerepét betöltő Fed drasztikus lépéseket tett az amerikai gazdaság felpörgetése érdekében. Most, amikor Európa a legsúlyosabb pénzügyi-gazdasági válságát éli a második világháború vége óta, a kontinens döntéshozói ? élükön Angela Merkel német kancellárral és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel ? arról próbálják meggyőzni az Európai Központi Bankot, hogy (EKB) vállalja magára a megmentő szerepét.
 
Eddig ez nem történt meg, hiába a Merkozynek is nevezett duó hangzatos retorikája. A frankfurti székhelyű bank vonakodása mögött a történelmi tapasztalatokat kell keresnünk ? írja a Huffington Post. Adolf Hitler felemelkedése és a két világháború rossz tapasztalatai mondatják az EKB vezetésével, hogy inkább a háttérben húzza meg magát.
 
"A húszas évek hiperinflációja, majd a gazdaság és a márka romba döntése 1945-ben ? ezek olyan emlékek, amelyeket az emberek nem felejtenek el, velünk vannak" ? mondta el Ellen Kennedy, a Pennsylvaniai Egyetem politikatudományi professzora, a Bundesbank: Németország központi bankja a nemzetközi pénzügyi rendszerben című könyv szerzője.
 
Ugyan a Fed akkori döntését sokan kritizálták, a közgazdászok többsége ma már osztja azon közkeletű véleményt, hogy az amerikai központi bank hitelezési tevékenységének köszönhetően végül elhárult a közvetlen életveszély lehetősége. Most egyre többen sürgetik, hogy az EKB vállaljon aktívabb szerepet az adósságválság elhárításában, vásároljon kormánykötvényeket, ahogy tette ezt a Fed is négy évvel korábban a jelzáloggal fedezett kötvények (MBS) esetében.
 
A nagyobb mennyiségű kormánykötvény megvásárlásától elzárkózott az EKB élére tavaly kinevezett olasz származású Mario Draghi, de a Bundesbank vezetője, Jens Weidmann sem lelkesedett az ötletért, hogy a bajba jutott országokat így mentsék meg.
Az EKB-t egyenesen a német Bundesbank mintájára hozták létre az európai egység megteremtői. Az 1957-ben létrejött Bundesbank évtizedeken át az infláció letörésén fáradozott, mára azonban szerepe csökkent, lévén hogy az EKB az euró központi bankja lett. A Bundesbankot nemcsak az óceán, hanem egy világ is elválasztja a Fedtől: a politikai nyomásnak mindvégig ellenállva egyszer sem járult hozzá, hogy az adósságot ily módon finanszírozza.
 
Patrióta gazdaságpolitika
A monetáris politika felé mindig óvatosan közelítő magatartás két, a 20. századi német gazdaságot alapjaiban megrengető eseményre vezethető vissza. Az első a húszas évekre nyúlik vissza, amikor a központi bank szerepét betöltő Reichsbank elkezdte felvásárolni a kormánykötvényeket, amivel devalválódott Németország jóvátételi kötelezettsége. A Reichsbank ekkor úgy hitte, a merész lépéssel "patrióta kötelességének" tesz eleget ? magyarázta Harold James, a Princeton történészprofesszora.
 
A német deviza gyakorlatilag teljesen értékét vesztette: 1923. szeptember 15-én egy márka 200 billió dollárnak felelt meg ? így a Pennsylvaniai Egyetem professzora, Jonathan Steinberg. A folyamatnak az 1924-ben megköttetett Dawes-terv vetett véget: ekkor kimondták a központi bank reorganizációját és a szövetséges hatalmak felügyelete alá vonását, valamint meghatározták, hogy a bank a német gazdasági termelés 1 százalékának megfelelő kormánykötvényt vásárolhat.
 
Hitler hatalomra jutása természetesen a német gazdaság fundamentumát jelentő rendszert sem hagyta érintetlenül: a központi bank kezdte finanszírozni az ország nagyívű fegyverkezését. A szinte a Führer kézi vezérlésével működő bank mindent megtett, hogy állja a háborús cechet, ehhez "csak" nemesfémet kellett rekvirálni Hollandiából, de még a koncentrációs táborokban elhunyt zsidók fogaiból is kivették az aranyat.
 
A szárnyaló márka sikertörténetét a világháború vége jelentette. 1945 és 1948 között gyakorlatilag csak a feketepiacon lehetett áruhoz jutni, a márka újra elértéktelenedett. A korábbi hibákból tanulva az NSZK a monetáris stabilitás mellett kötelezte el magát, amit egy 25 éven át tartó gazdasági fejlődés eredményezett. Ekkor jött 1957 és a Bundesbank megalapítása, a bank pedig a lehető szigorúbban elköteleződött azon nézete mellett, hogy többé nem kíván kormánykötvényt venni.