Jurassic_World_4.jpg

Ezt a tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők

A Magyar Filmadatbázis (Mafab) január óta figyeli a nézők érdeklődését. Ez alapján a Jurassic World vezeti a nyári bemutatók top 10-es listáját, amelyen a legtöbb film ismert széria vagy újragondolt klasszikus. A képregényfilmek továbbra is meghatározóak, és a családi mozik is erősen jelen vannak a várakozási listán.

A sorrendet a mafab.hu az alapján állította össze, hogy január óta a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben.

A keresések egyötöde a július 3-án a mozikba kerülő Jurassic World: Újjászületés című filmre vonatkozott. A sorozat hetedik részében Zora Bennett (Scarlett Johansson) megbízást kap, hogy csapatával egy szupertitkos küldetés keretében génmintát szerezzen a világ három leghatalmasabb dinoszauruszából.

A második helyen, a keresések 16%-ával, a május 22-én debütáló a Mission: Impossible – A végső leszámolás áll. A nagyszabású akcióthriller-sorozat legújabb fejezetében az Entitás immáron a világ atomhatalmai nukleáris arzenáljának irányítását készül átvenni.

A nézők egynyolcadát érdekli, és ezzel harmadik a 28 évvel később című angol-amerikai horror, melyben Ralph Fiennes, Aaron Taylor-Johnson és Jodie Comer is feltűnik. A június 19-én bemutatandó folytatásban olyan mutációk bukkannak fel, amelyek már nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészségeseket is átalakították.

A lista negyedik helyén a július 10-én debütáló Superman áll. A DC szuperhősfilmje Superman fiatalkori éveire fókuszál a stúdió társelnöke, James Gunn rendezésében. A május 1. óta látható a Mennydörgők* végzett az ötödik helyen, a Marvel-eposzban egy szokatlan antihős-csapat egy küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni.

Hatodik lett a május 22-én debütáló a Lilo és Stitch – A csillagkutya, a Disney 2002-es animációs klasszikusának filmváltozata, a hetedik helyen az Így neveld a sárkányodat, a Dreamworks 2010-ben bemutatott azonos című animációjának élőszereplős remake-je áll, ami június 12-én debütál a hazai mozikban.

A nyolcadik a június 26-án a mozikba kerülő F1, melyben Sonny (Brad Pitt) egy hatalmas karambol során megsérült és kiégett. Ma iszik és szerencsejátékozik. Egy F1-csapat főnöke, Ruben (Javier Bardem) mégis megkéri, térjen vissza a nagy versenyhez. A kilencedik a július 24-étől látható A Fantasztikus Négyes – Első Lépések a Marveltől. A film nem eredettörténet lesz, hanem egy retrofuturisztikus 1960-as években játszódik, a multiverzum egy másik szegletében. A tízes listát a Pamela Anderson és Liam Neeson főszereplésével a Csupasz pisztoly zárja. Az akcióvígjátékot augusztus 7-én mutatják be.

Ez is érdekelheti

Nyolc film, amelyben a táncé a főszerep

A tánc világnapja alkalmából hoztunk nyolc filmet, amelynek szereplői gumilábbal szambáznak keresztül az életen.

Tíz dokumentumfilm, amelynek hatására garantáltan másképp látjuk a világot

Kitörő vulkánok, elefántok éjszakai kalandozása, emberre támadó gyilkos bálnák és egy polip barátsága: ezek a filmek megmutatják, milyen törékeny az egyensúly ember és természet között.

Ez a tíz film volt a hazai nézők kedvence idén télen

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top tízes listáját, amelyen romantikus és családi filmek dominálnak, de szerepel a kedvencek között akciófilm, erotikus thriller, fantasy és dráma is.

Tíz film, amire nem is emlékszünk, pedig megnyerte a legjobb film Oscarját

Óriási elismerés, pedig az Amerikai Filmakadémia néha szeret úszni az árral, és számtalanszor hozott vitatható, gyáva vagy éppen túlzottan polkorrekt döntést. Ki emlékszik ezekre a filmekre?