Ezt a tíz mozifilmet várják legjobban a magyar nézők idén ősszel

Program

A Magyar Filmadatbázis (Mafab) nyilvánosságra hozott adatai alapján a magyar nézők legjobban Ridley Scott rendezésében a Gladiátor II-t várják idén ősszel. A top 10-ben nincs magyar film, de van hat folytatás és három animáció.

A Mafab-adatlapok elemzéséből kiderül, hogy a magyar nézők a Ridley Scott rendezésében, Paul Mescal, Pedro Pascal, Connie Nielsen és Denzel Washington főszereplésével a november 14-án a mozikba kerülő történelmi akciófilmre, a Gladiátor II-re kíváncsiak a leginkább, melynek első része öt 5 Oscar-díjat nyert.

A lista második helyén az október 3-án a mozikba érkező Joker: Kétszemélyes téboly áll Joaquin Phoenixszel és Lady Gagával. A lét Oscar-díjas első rész zenés folytatásában az Arkham Elmegyógyintézet legőrültebb lakója, Arthur Fleck kiszabadul a rácsok mögül, és nincs egyedül.

A harmadik leginkább várt film az október 24-én debütáló Venom – Az utolsó menet című szuperhősfilm Tom Hardyval a főszerepben, melyben Venom harcba száll a fajtársai ellen. A Sony/Marvel új filmje az idei év egyik legnagyobb dobása, és egyben Venom utolsó felvonása is.

Szeptember 26-ától láthatják a nézők Francis Ford Coppola sci-fi projektjét, a negyedik helyen álló Megalopoliszt, Adam Driverrel a főszerepben.

Az ötödik helyen a Vaiana 2 című Disney animációs zenés fantasy kalandfilm található, amelyben Óceánia távol eső vidékein, rég elveszett vizeken át visz Vaiana és Maui útja . A filmet november 28-án mutatják be hazánkban.

A hatodik leginkább várt mozi a szeptember 5-én elképesztő szereposztással debütáló Beetlejuice Beetlejuice című amerikai horror-fantasy-vígjáték Tim Burtontől, melyre közel negyven éve várnak a rajongók.

A hetedik helyen a Szádra ne vedd áll. Az angol-amerikai thriller, amelyre  szeptember 12-éig kell várni a magyar nézőknek, egy elismert dán horror, a 11 dán filmdíjra jelölt A látogatás adaptációja James McAvoy főszereplésével.

Nyolcadik a listán az egyszerre mesés, vicces, meghökkentő ötletekkel teli és látványos A hullahó-akció, mely november 7-étől lesz látható olyan világsztárokkal a főszerepekben, mint Chris Evans és Dwayne Johnson.

A kilencedik helyen szintén egy folytatás, a Mosolyogj 2 című horror áll, melyet október 17-én mutatnak be. Az új világ körüli turnéjára készülő popsztár, Skye Riley (Naomi Scott) egyre rémisztőbb eseményeket él át és arra kényszerül, hogy szembenézzen sötét múltjával.

Peter Brown bestsellere alapján készült, október 24-én a mozikba kerülő Vad robot című animáció zárja a tízes listát. Az érzelmes történet arról szól, hogy mindannyian képesek vagyunk többé válni annál, mint amire a sors szánt.