Hogyan hat önre az idő múlása? Szokott számot vetni a kerek évfordulóknál?
Inkább csak arra gondolok ilyenkor, hogy vajon mennyire telt tartalmasan az adott idő, meg tudtam-e valósítani az elképzeléseimet, milyen módon tudtam változni, vagy fejlődni a munkáimban. De sajnos néha felmerül bennem az elmúlás gondolata is. Édesapám, aki szintén festőművész volt, hét éve távozott el, és időről időre előjönnek a közös élmények, a kiállítások és utazások emlékei. Főleg akkor gondolkodom az idő múlásán, amikor a kislányommal vagyok, és mivel nyáron lesz tizennégy éves, a realitás azt mutatja, hogy már nincs annyi időm, amennyit szeretnék vele tölteni.
Milyen volt a gyerekkora?
Békéscsabán születtem, sík táji környezetben. Gyerekkorom meghatározó élményei voltak az itt élő emberek életének jelenetei, a szódáskocsi, a drótostótok, a népi tárgyak és a tanyák világa, amiket apa előszeretettel fényképezett, témát gyűjtve a festményeihez. Az ő képeinek konstruktivitása, kubista szellemisége is az alföldi szántók felülről nézett szerkesztettségében rejlik. Ez a vidék geometriájával erős ihletforrás volt a magyar művészet konstruktív festészeti törekvései számára, ahogy Aix-en-Provence dombos tájai és házai Cézanne festészetében.
Szocializációjának része volt a művészet szeretete. Már gyerekként is vonzotta az alkotás?
Mivel édesapám festőművész volt, anyai ágon pedig a komolyzenei vonal volt erős a családunkban, a művészet a mindennapjaimban már kora gyerekkoromtól intenzíven hatott rám. Szerettem a komolyzenét, az operákat – Rigoletto, Faust, Szöktetés a szerájból, Pillangókisasszony, Aida, Bohémélet –, amelyekből erős bariton hangján időnként apa is énekelgetett részleteket festés közben, a műteremben. Emellett a kortárs komolyzene felé is érdeklődéssel fordultam, ahogy a művészet minden kortárs jelensége felé. Apa baráti társaságához sok jeles művész, író, festő és zeneszerző tartozott. Így ismertem meg Faludy Györgyöt is, akivel sokat beszélgettünk, és nagy érdeklődéssel hallgattam az életéről szóló történeteit vagy műfordításainak a saját olvasatát. Apával közös egyik kiállításunkat is ő nyitotta meg.
Később, a főiskolás időkben gyakran jártam színházba, előszeretettel látogattam mozgásszínházi előadásokat is. Ezek nagyon inspiratívak voltak számomra. Figyeltem, milyen hatások érnek, és ezekből mit tudok tanulni vagy beépíteni a munkáimba. Minden művészeti stílus, korszak és alkotó érdekelt. Igyekeztem minél szélesebb körű ismereteket építeni magamba, így a főiskolás éveim útkereséssel, az önálló saját hang megtalálásával teltek. Természetesen nagyon erőteljesen hatottak rám édesapám képei, így tudatosan törekedtem rá, hogy olyan stílust és témákat válasszak magamnak, amelyek szuverén alkotóként függetlenítenek tőle, az ő műveitől. Bár óhatatlanul így is volt és van összehasonlítás. Összességében ezek a hatások irányították a figyelmemet és az érdeklődésemet a művészeti pálya irányába.
Mi jellemezte a korai időszakát?
Szerettem rajzolni, és egész kis koromban kiderült, hogy ez jól is megy nekem. Így a Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakára jelentkeztem, ahol olyan kiváló mesterek útmutatása mellett, mint Raszler Károly és Kocsis Imre, pezsgő műhelymunka folyt. Különösen szerettem az anatómiát. Lelkesen, nagy odafigyeléssel és érdeklődéssel rajzoltam, festettem a stúdiumokat. Később ezeket a tanulmányokat előszeretettel használtam fel grafikáimban is, például az Ikarusz-sorozatomban.
Délelőtt modellek utáni rajzolás és persze műhelymunka folyt. Délután tanultuk az elméletet, aztán mikor estefelé kijöttem a főiskoláról, ami az Andrássy úton van, a közeli Körúton jobbra vagy balra indulva gyakran kötöttem ki vagy a Vígszínházban, vagy a Madáchban. Nagyon tartalmas és élménydús időszak volt, tele feltöltődéssel és az alkotás iránti elköteleződéssel. Ezekben az években a grafika területén belül főleg az aquatintás (tónusos) rézkarctechnikával alkottam. Ez nagy odafigyelést, sok aprólékos munkát és technikai felkészültséget kíván. Mivel szerettem rajzszénnel dolgozni, a tónusozás rajzi, festői hatását szerettem volna átültetni a nyomataimba. Sok ilyen lemezdúcot készítettem abban az időben és később is.
Aztán a grafika mellett a festészet felé fordult az érdeklődésem. Az utóbbi tizenöt évben főleg viszonylag nagy méretű, akril-vászon technikával készült festményeket készítek. Ezeknél a képeimnél a grafikai szemléletem párosul a festői kifejezésmóddal, a szürrealizmus és a pop art stílusát idézve. Munkáim témáit általában az egyetemes művészettörténet kulturális öröksége, a mítoszok és a törzsi művészet ihleti.
Fiatalabb koromban nagyon sokat utaztam külföldre a szüleimmel, elsősorban Európán belül. Apa témát gyűjtött a festményeihez, én pedig magamba szívtam a legnagyobb múzeumok, például a Vatikáni Múzeum, az Uffizi, a Kunsthistorisches Museum vagy a Louvre és még számos más kiemelkedő gyűjtemény levegőjét, anyagát, tanulmányoztam a múlt alkotásait, festményeket, szobrokat, az építészetet. Bécsben is eltöltöttem két évet tanulmányúton, aminek a hozadéka lett a Bécsi impressziók című grafikaiparafrázis-sorozatom.
Később távolabbra is tettem tanulmányutakat. Jártam Kubában és Mexikóban, ahol magukkal ragadtak az ősi prekolumbián kultúrák. Mexikóvárosban sok rajzot készítettem az antropológiai múzeum szobrairól. Havannából és Santiago de Cubából intenzív élményekkel feltöltődve tértem haza, az út hatása megjelent egy grafikai és festészeti sorozatomban is. Itt a látott szobrok és képek alakjainak formai körülírásával alakultak ki absztrakt motívumok, parafrázisok, amelyek saját motívumokká váltak. Geometrizálódtak, effektekké formálódtak, miáltal e képeim rezonálnak korunk digitális és vizuális nyelvezetére. Később egyfajta formaredukciót hoztam létre a csónakmotívum kapcsán született munkáimban is. Ezeknek a képeimnek szakrális tartalmuk is van.
A hajó a keresztény hitvilágban az egyházat jeleníti meg, melynek kormányosa Krisztus. Elemzésekben Jézus bölcsőjével kapcsolatban is felmerül a „csónak” mint forma, motívum. Az emberi élet viharaival való küzdelemnek is szimbóluma lett a hajó, illetve a hajós sorsa. A csónakmotívum formai megjelenésében absztrakt motívumvariációkká alakult, és mostanáig jelen van, főleg a konstruktív szemléletben festett képeimen.
A művészetét tekintve melyek voltak az elmúlt évtizedek legfontosabb állomásai?
Nem igazán tudnék nagy fordulópontokat kijelölni. Inkább egymásból építkező kontinuitást tudok megfigyelni a munkáimon, amelyek időnként visszatérnek a korábbi időszakaimhoz, ha valami új gondolat vagy megoldás jut eszembe. Ha nagyobb egységekben gondolkodom, a technikai változatosságot tudnám kiemelni. Mint említettem, a korábbi évek munkáit az aquatintás rézkarcok készítése jellemezte, később a mexikói élményeimből építkező grafikáim, majd a bécsi hatások, aztán a cianotípia eljárásának megismerésével konstruktív irányba fordulás következett be, és mostanában ez még kiegészült az általam vizuális anomáliák címet viselő festmények szürreális világával.
Egyik kiállításának is ez volt a címe. Miért?
Ez éppen az érdi kiállítás címe volt, de a többit is így tudnám jellemezni. Az elnevezés arra utal, amikor szemmel észlelhető esetleges képhibák, vizuális deformitások, a valóságtól eltérő formák keletkeznek a látványban. Ez egyfajta fiktív hiba a mátrixban. Anomáliák észlelése olyankor lehetséges, amikor egy ismert, helyes állapottól való eltérés detektálódik, legyen ez akár egy addig nem látott vagy bármely szokatlan képi jelenséggel való találkozás. Például mint az egyik festményemen, amelyen egy valósnak tűnő alak fiktív digitális hatású térben szerepel. Vagy ha egy szintén valósnak tűnő szituációban az égen egy térháló látható, ami által bizonytalanná válik a képzetünk a látottakkal kapcsolatban. Persze ezt az ábrázoló művészet nyelvén stilárisan nevezhetjük szürrealizmusnak is.
Azokon a képeimen, amelyek részben természetelvűek, valójában nem a valóságot festem. A téma csak ürügy a gondolat megfogalmazásához. Azzal a gondolattal foglalkozom, hogy az általunk feltételezett valóság, ami körülvesz minket, egy „mátrix”, és nem feltétlenül beszélhetünk materiális valóságról, így azt a szemlélődésünk során a környezetünkről kialakított véleményünk által befolyásoljuk. Ez a kvantumelmélet fő eleme, miszerint a világ körülöttünk hol részecskék formájában, hol pedig hullámokként jelenik meg, attól függően, hogy milyen véleményt alkotunk róla.
A tériség fogalma is különböző módokon jelenik meg munkáimban, valamikor csak mint levetülő árnyék határozza meg és sejteti a teret, más esetben különböző valós téri helyzetet mutató fotók transzparenciái hoznak létre téri jelenségeket, amelyeket aztán színes formák hol mélyítenek, erősítenek, hol pedig síkba forgatnak.
Kerek évfordulója alkalmából milyen kiállításai voltak?
Az elsőt az érdi városi múzeumban rendeztük, ahol a festményeimből és pár térplasztikámból széles áttekintést tudtam bemutatni. A G12 egyesület (aminek tagja vagyok) galériájában a grafikai munkáimból válogattam, majd a Vajdahunyad Kortárs sorozata keretében volt tárlatom, utána pedig a 12. kerületi Barabás Villa kiállítótermében. Most a Bank Center aulájában mutatom be a festményeimet. Ez a kiállítás április 30-ig látható. De még erre az évre van lekötött időpontom a Museum Hotel galériájában és a Próféta Galériában is. Ezekkel egyidejűleg csoportos kiállításokon is részt vettem. Hogy az egyik aktuálisat kiemeljem, a REÖK-ben nemrég nyílt meg a Távlat című kiállítás a MAOE szervezésében. És örömmel említem, hogy egy éve megválasztottak az IKON Csoport Szentendrei Szépművészeti Egyesület vezetőjének. Mostanáig négy kiállítást szerveztem, valósítottam meg és nyitottam meg az egyesületünk tagjainak segítségével.
Milyen tervei vannak?
Tanítok egy művészeti szakgimnáziumban, ahol négy éve van grafika szakunk, nagyon sikeresen működik. Tervem, hogy minél jobb színvonalra emeljem a szakmai munkánkat. De természetesen művészeti területen sincs miért „hátradőlni”. Mindig hajt az alkotás, az önkifejezés vágya. Nagyon sok képtervem van szinte kész állapotban, ezeket csiszolgatom még, mielőtt vászonra kerülnek, vagy más technikával fognak megvalósulni.
