„Sülyi Péter minden évben hívott minket a Virágzás Napja fesztiváljára 15 éven át. Kvartettünkkel, duó és szóló formációkban, zeneakadémiai tanítványainkkal vonós oktetteket, sextetteket és Vásáry Tamással szonátákat játszottunk, Pál István Szalonnával pedig népzenét. Az Őrség varázsa minden alkalommal egyre jobban rabul ejtett minket. 25 évet élt meg ez a különleges légkörű kulturális rendezvény, majd öt év hallgatás után a stafétabotot Péter átadta nekünk, melyet megtiszteltetés tovább vinnünk. A Covid idején mi sem volt természetesebb, mint ide visszajönni, hogy megtaláljuk azt a kis falut, a 13. századi nevén: Fényesfeldét, mai nevén Lendvajakabfát, amelybe beleszerettünk és amelynek lakosai vagyunk immár. Így nemcsak folytatjuk a 25 éves Virágzás Napjai fesztivál hagyományát, hanem »hazatértünk« általa” – fogalmazott Kelemen Barnabás és Kokas Katalin.
A háromnapos fesztivál fő helyszíne Lendvajakabfán a szabadtéri színpad lesz, ahol a közönség szalmabálákon vagy szalonnasütés közben hallgathatja a koncerteket. Az Árpád-kor eleji veleméri templomban és a 800 főt befogadó szentgyörgyvölgyi református templomban, valamint az őriszentpéteri malomban is rendezvények várják a közönséget.
A színházi programokban Csányi Sándor, Vecsei H. Miklós, Csorba Lóci, Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László látható.
A klasszikus zenei hangversenyeken Kelemen Barnabás és Kokas Katalin mellett olyan művészek közreműködnek, mint Maxim Rysanov, Jonian Ilias Kadesha, Kokas Dóra, Berecz Mihály, Fejérvári Zsolt, Győri Noémi, Lakatos György, Joó Szabolcs, Vashti Mimosa Hunter, Lukács Miklós, Rohmann Ditta, Fenyő László.
A Szarkaláb és a Harangláb együttesek, valamint Szalonna és Bandája gondoskodnak az autentikus hangulatról és a táncházakról, és érkezik a 30. születésnapját ünneplő Söndörgő.
A fesztivál különleges színfoltját jelentik a gyermekprogramok, valamint a beszélgetések, amelyeken többek között Berecz András mesemondó és énekes és Kassai Lajos íjász osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel.
Az előadások, koncertek, beszélgetések mellett a képzőművészet és a hagyományos mesterségek is fókuszba kerülnek. Megnyílik Hegedűs Miklós festőművész kiállítása, a kézművesség iránt érdeklődők hagyományos mesterségeket próbálhatnak ki.
Programok és további információ a Fesztivál Akadémia Budapest honlapján.