Ezek a fakazettás református templomok az ormánsági táj sajátosságai. ?Gyorsan terjedt a reformáció a 16. században Baranyában, Sztárai Mihály református lelkész ugyanis Siklósról indulva körbejárta a térség 120 falvát, és magyarul prédikálva hívta fel a figyelmet a török hadak elvonulására, valamint ösztönözte a helyieket arra, hogy építsék újra a falvaikat? ? avat be minket a térség történelmébe Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Mint elmondta: sok magyar éneket, zsoltárt írt maga Sztárai is, amelyeket hegedűvel kísért. Neki köszönhető, hogy magyar nyelvű zsoltárokat tanultak a helyiek, ahogy a magyar nyelvű istentiszteletet is ő honosította meg, így tevékenységének köszönhetően mintegy 120 református protestáns gyülekezet jöhetett létre ? ezzel pedig az egyik legrégebbi alapjait tette le a hazai reformációnak.
?Kis templomokat építettek a térségben, hasonlókat, mint amelyeket ma még Tákoson láthatunk. Ezen templomok utolsó példája Kemsén volt, amelyet 1907-ben bontottak le, és építettek helyette kőtemplomot? ? mesélte az államtitkár. A korábbi templomok ugyanis sárból, fából, de semmiképpen nem kőből épültek. Ennek oka, hogy II. József türelmi rendeletében a nem katolikus vallásúak számára is engedélyezte a kőtemplomok építését ? Mária Terézia idején ugyanis is tiltották ezt. A térség népességét, gazdagságát jelezte, hogy a törvényi változás hatására elkezdtek megépülni ezek a kőtemplomok, amelyeket a 19. században bővíteni is kellett. Gazdag árterek jellemezték abban az időben a térséget, a kiöntéses földművelés hatására bőségesen termett ugyanis a föld.
Később sajnos a jobbágytelkekre korlátozódott a gazdálkodás, és a 19. század második felében megjelent az elv, hogy a föld a földhöz párosodjon: a családokban egy-egy gyermek született, és ezzel az egykézéssel két-három generáció alatt az Ormánság népessége nagyjából a felére csökkent. Kákicsi Kiss Géza, aki Ormánság című szociográfiáját később akadémiai disszertációként nyújthatta be, 1937-ben a műben figyelmeztette a folyamatokra a térséget és tulajdonképpen az egész országot, amely könnyen az Ormánság sorsára juthatott volna. Segélykiáltására református, sok gyerekes, szegény családokat telepítettek be az Alföldről, föld ugyanis volt bőven. A legnagyobb rombolás mégis 1945 után következett be: a téeszesítéssel az egykézés során megroppant falvak 1000-1500 fős lakossága 200-300 fősre zsugorodott. Kuláknak minősítették ugyanis az itteni gazdákat, és tömegével internálták őket.
Ez a folyamat fordul meg mostanában: az Ős-Dráva Program látogatóközpontja Szaporcán impozáns tanösvény segítségével mutatja be a kultúrtáj gazdagságát, és erre épül nyolc falu templomának felújítása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a 2013-ban Kémesen tartott, kihelyezett kormányülésen pedig arról döntöttek, hogy fel kell újítani a térség fakazettás templomait ? hívta fel a figyelmet Hoppál Péter.
Száz évvel ezelőtt szégyellték ugyanis az ezekben felfestett paraszti motívumkincseket, és lemázolták őket barna festékkel, a program keretében viszont eredeti formájukra állítják ezeket vissza. Egy-egy ilyen, most készült, népi motívumokkal díszített fakazetta kerül egyébként minden térségbeli református templomba a decemberben 70. életévébe lépő Szatyor Győző szobrászművész felajánlásában. A művész ? akinek a Bőköz Fesztivál keretében három kiállítása nyílik meg ? 112 templom számára készített ilyeneket állami segítségéggel ? tudtuk meg Pusztuló tanyák, falvak című kiállítása megnyitóján augusztus 26-án. ?Magam elé rakom e rajzokat. Ahogy szaporodnak, úgy szorul görcsbe a szívem. A tanyavilág infarktusa tárul föl. Rámeredek a pusztulásra, amely az elmúlt 40 év során következett be. A tragédia fölmérhetetlen? ? írja maga Szatyor Győző még 1990-ből származó soraiban. Ezt az érzést idézik fel a pusztulást felvillantó grafikák, egyúttal feloldozást nyújtanak a szobrok, amelyeken a földművelés egykori eszközei öltenek új testet.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond
