Mazzag Izabella számos díjjal elismert rövid dokumentumfilmje a borderline személyiségzavart boncolgatja. Nálunk vasárnapig megnézhetik az alkotást!

Mazzag Izabella Falkám című dokumentumfilmje egy mentális betegségről, a borderline személyiségzavarról szól. A fiatal alkotó korábban – egyebek mellett – már beszélt erről a Kultúra.hu-nak, és ezúttal is mesélt róla, hogy miként kezdődött a betegsége, amely szerinte rendkívül gyönyörűen jellemzi az életet.

„A diagnózisomat megelőző pár évben intenzív képi hallucinációim voltak, amelyeket időnként ugyan megosztottam a környezetemmel, de valamiért senki sem »dobta el magát« tőlük. Ellenben kedves »fejsimításokat« kaptam cserébe, de ezek miatt még inkább azt éreztem, valami gáz van, mert a filmekben a pucéran rohangáló, hülyén mosolygó, zilált hajú, főzeléket az orrukba nyomó emberek szoktak hasonló reakciót kapni a belső körüktől.

Majd egy barátnőm elhívott kávézni és megkérdezte, hogy miért vannak szürke foltok a szemeim alatt. Erre azt feleltem: »Na, figyu, én hallucinálok, eskü! Fejetlen rókák ülnek az út szélén, aztán cuki, halott babakutyák hevernek a szőnyegemen, és amikor cigizek az erkélyen, mindenféle fekete árny mutogat felém.« Ő volt az első, aki kórházba küldött. Habár sejtette, hogy pszichés bajom van, jó barátnőként azt hazudta, agyérszűkületem lehet, ezért mindenképp menjek el egy neurológiai kivizsgálásra. Másnap bementem és két hétig nem mentem haza. Jézus, most pedig sírok.

Egészen elképesztő, de talán azért fakadok sírva még most is, mert ez viselt meg a legjobban. Rohangászva, bőgve mentegetőzni az orvosoknak, hogy nem vagyok bolond és rádöbbenni, hogy csak egy bolond mentegetőzik így. Rettegtem attól, hogy az egyik orvos köpenyéből hamarosan egy nyugtatós injekció fog előkerülni, én pedig lekötözve térek magamhoz egy omladozó, halálszagú lyukban. A lényeg, hogy mikor egy másik terembe akartak kísérni, utolsó erőmmel kitéptem magam, majd a vérvételre váró bácsik és nénik között szlalomozva az ápolók elől felhívtam anyukámat, hogy »be akarnak zárni, siess!« És itt kezdődik a film.

PS: A zártosztályon töltött első napomon jelent meg Tame Impala Borderline című száma”.

Most pedig jöjjön a Falkám, amelyet mától 4 napig lehet megnézni nálunk:

Díjak:
24th Ji.hlava International Documentary Film Festival 17th East Silver Market Participant, Prague (2020)
Seize the film – Films about disability, Official selection, Novi Sad, Serbia (2020)
Magyar Speciális Független Filmszemle „Aranyszárny” Nagydíj, Budapest (2020)
Országos Függetlenfilm Fesztivál - MAFSZ Osztott fődíj „A legszabadabb portré”, Budapest (2020)

Fotó: Kiszler Dániel