Még a Covid által beszűkített keretek között is szárba szökkenhetnek gyönyörű kezdeményezések: volt, aki a kenyérsütésben, más a mandalakészítésben, megint más a biokertészkedésben találta meg a menekülőutat. Kállai Márton André Kertész-nagydíjas fotóriporter és Kovalik Máté, a kultúra.hu képszerkesztője, a projekt ötletgazdája pedig két, már meglévő szenvedélyüket – a túrázást és a fényképezést – kötötték össze, amikor három éve elkezdték lefotózni Magyarország legöregebb, legnagyobb fáit.
A túrák tervezésekor elsősorban Pósfai György biológus Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia című könyvére, illetve az általa üzemeltetett gyűjtőoldalra, a dendromania.hu-ra támaszkodtak. Ez utóbbin már háromezernél is több fa adatai találhatóak, volt tehát miből válogatni. A kiválasztási kritériumok közé tartozott, hogy minél többféle fafajt örökítsenek meg, lehetőleg lefedve az ország egész területét. Meg természetesen a fák mérete, valamint a hozzájuk köthető történetek is befolyásolták a választást.
De mitől lesz nagy egy fa? A törzsátmérőjétől? A korától? A magasságától? Az erdőmérnökök hagyományosan úgy állapítják meg egy fa méretét, hogy a talajszinttől 130 centire a legkisebb törzskörméretet veszik számításba. Ahhoz, hogy egy fa törzse látványos vastagságot érjen el, igen sok idő, meg persze megfelelő tápanyag-ellátottság és víz kell. Így nem meglepő, hogy legkevésbé a száraz Alföldön tudnak méretesre megnőni a fák, és az sem véletlen, hogy hazánk legnagyobb példánya, a pörbölyi titán is egy árteres területen, a Gemenci-erdőben növekszik. A tizenkét méteres törzskerületet meghaladó, négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzettel rendelkező fekete nyár egészen sokáig rejtőzködött, csak 2013-ban talált rá egy természetjáró. És bár azt gondolhatnánk, hogy ez a famonstrum már igen öreg, a szakértők „csak” száz év körülire saccolják.
Hogy melyik a legidősebb fa, azt már jóval nehezebb megállapítani, hiszen a mintavételi eljárások károsítják a fát, ultrahanggal pedig nem lehet egyértelmű eredményt kapni. Úgy tartják, hogy az ötvöskónyi hárs akár háromszáz éves is lehet, bár egyes legendák szerint még Koppány vezér ültette, a tatárjárás idején pedig IV. Béla is megpihent alatta. Ennek a történetnek azért elég kicsi a valószínűsége, mivel a magyarországi őshonos fajok ritkán élnek kétszáz évnél tovább, a hétszáz évesre becsült szőkedencsi hárs is inkább a kivételt erősíti, semmint a szabályt.
Két kocsányos tölgyet szoktak még emlegetni a korversenyben. A hédervári Árpád-fa állítólag már a honfoglaláskor is állt, botanikusok szerint viszont nem lehet több hét-nyolcszáz évesnél. A zsennyei „ezeréves” tölgyről úgy tartják, hogy már Szent István korában is élhetett, de erre sincs bizonyíték, még nem tudták megállapítani a valós korát. Bár mindkét fa nagyon cudar állapotban van, többször kellett már rajtuk életmentő beavatkozást végezni, egyes részeik még mindig élnek, dacolva az enyészettel.
Ha a fenti mesék igazak is lennének, ezek a példányok akkor is csak tininek számítanának a kaliforniai örökzöld mamutfenyőkhöz képest, amelyek akár háromezer évet is megélhetnek, ha békén hagyják őket. A balkányi mamutfenyőnek ehhez a teljesítményhez jó pár évszázadot át kell még vészelnie, de egyelőre jól áll.
A legmagasabbak versenyében szintén bevándorló fafajtákat találunk, az észak-amerikai származású duglászfenyőket. Egyik szép példányuk, a Somogy megyében található öszpötei kandeláberfa nemcsak törzsméretével és magasságával, de különös, feltűnő formájával is felhívja magára a figyelmet.
Szerencsés csillagzat is kell ahhoz, hogy egy fa igazán méretesre meg tudjon nőni. A talaj és a vízellátottság mellett az sem mindegy, hogy milyen területen veti meg a gyökerét: kastélykertekben, arborétumokban biztonságosabb és kíméletesebb körülmények várnak a fákra, mint egy sűrű erdőben, ahol állandó harc folyik a napfényért és a tápanyagokért, ráadásul a kitermelés is veszélyeztetheti őket. Az egyedülálló, szoliter fák épségére pedig a villámcsapások jelentik a legnagyobb fenyegetést.
Fotósszempontból az utóbbiakat a legkönnyebb megörökíteni, az erdei példányok esetében sokszor már maga a megközelítés is egy kaland. És bár azt gondolhatnánk, hogy a nyár, esetleg az ősz a legideálisabb a fák fotózására, hiszen akkor mutatják meg teljes pompájukat, valójában a tél vagy a kora tavasz a legjobb időszak, ugyanis ekkor látható legszebben a fa szerkezete.
Ugyan az évszakok szempontjából is törekedtek a lefedettségre, az igazi téli napok hiánya miatt havas képeket nemigen sikerült készíteniük, ez már egyértelműen a klímaváltozás számlájára írható. Ahogy annak a jelét is sokfelé látják, hogy az őshonos fák mennyire szenvednek a szárazságtól és a melegtől. A bükkösökre egyértelműen rossz idők járnak, de valószínűleg a lucfenyők is el fognak tűnni az országból nagyon rövid időn belül. 2022-ben még le tudtak fotózni egy hatalmas gyertyánt, amely a következő évben sajnos kidőlt.
A fotózások során dokumentarista megközelítésre törekedtek, a képek nagyrészt Hasselblad középformátumú digitális géppel készültek, de néhány fa analóg és infrafelvételen is meg lett örökítve. Külön kategóriát jelentenek azok a képek, amelyek egy-egy vizuálisan izgalmas részletet emelnek ki: kígyóként kanyargó gyökérrendszereket, különleges ágformákat, léggyökereket, fán élő gombatársulásokat vagy éppen törzsbe faragott Krisztus-arcot. A gerecsei öreg tölgy szinte önálló projekt lett a projektben, mivel minden hónapban visszatértek hozzá. A róla készített, kollázsba rendezett tizenkét fotó gyönyörűen mutatja életének ciklikusságát.
Bár a fotósfelszerelést is cipelve sokszor nem volt egyszerű eljutni a kiszemelt fákhoz, a közben átélt élmények feledtették a nehézségeket. Túráik során gyakran botlottak szarvasvonulásokba, de találkoztak már platán üregébe beköltözött kacsával is. Eddig mintegy száz fát fotóztak le, de mindenképpen folytatják a szerelemprojektet, amely nemrég nyilvánossá is vált, hiszen a Folly Arborétumban megnyílt kiállításukon most már a nagyközönség is megtekinthet egy válogatást a képekből. A tárlat érdekessége, hogy nemcsak zárt térbe – a kiállítótérbe és az étterembe –, de a kertbe is kerültek ki fotók, melyekhez az arborétum növényei adják a hátteret.
Egyelőre a projekt Instagram-oldalán, nemsokára pedig egy saját weboldalon is lehet majd böngészni az eddig elkészült képek között. A távolabbi tervek között pedig egy könyv létrehozása is szerepel, amely a készítők szándéka szerint a fák dokumentálása és bemutatása mellett a szelíd turizmust és a természetjárást is népszerűsíteni fogja.
Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi kiállítás november elejéig látható a Folly Arborétumban.
