Pályája szinte összenőtt Komár Lászlóéval, több zenekarban (Scampolo, Sprint) játszottak együtt, még a becenevét is neki köszönheti. Pedig egymástól kétszáznegyven kilométerre születtek, Komár a Pápához közeli Adásztevelen, ő a jugoszláv határ melletti Borotán, igaz, alig egy hét különbséggel (Komár jövő héten lenne nyolcvan). Persze Budapesten találkoztak, ahová Faragót a szerény körülmények között élő család küldte, és miközben a Földmunkát Gépesítő Vállalatnál dolgozott segédmunkásként, megalapította első zenekarát, a Szinkront, amelyet nem sokra rá átkereszteltek Tacskó együttesre, ami aztán – az időközben csatlakozó Komár javaslatára – Scampolo néven írta be magát a hazai beattörténetbe.
Faragó „Judy” tinédzserként az újvidéki rádiót hallgatta, annak könnyűzenei műsora formálta zenei érdeklődését, különösen a Shadows és Elvis Presley dalai hozták lázba, nem csoda, hogy a hatvanas évek hajnalán a Scampolo – mely amúgy egy 1958-as német filmvígjáték nevét vette fel – repertoárja is főként Elvis-dalokból állt. Állítólag külföldről becsempészett újságokból lesték el a rock and roll sztárok mozdulatait, a színpadon hatalmas energiával játszották azok dalait, a Földmunkát Gépesítő Vállalat KISZ-helyiségében, a Vigyázó Ferenc utcában pedig saját klubot működtettek. Sokan jártak a csodájukra, és az alig húszéves virtuóz gitáros, Faragó Judy István – akinek amúgy a boogie-woogie volt az erőssége – és a vele egykorú énekes Komár László lett a zenekar két leginkább ünnepelt sztárja.
Mígnem Faragó Judyt 1964-ben behívták katonának (a kötelező sorkatonai szolgálat akkoriban két évig tartott), és bár a seregben is zenélt (az 1965-ös Ki mit tud?-on a Flottilla együttes színeiben tűnt fel), csak az 1966-os leszerelése után kelt ismét életre a Scampolo. Immár az orgonista Danyi Attila vezetésével.
Scampolo – Maradj egy percig (1967)
A Scampolo a hatvanas évek derekáig a korai beatkorszak talán legfontosabb formációja volt, ezt követően viszont úgy járt, ahogy a Liversing: hiába számított sikeres koncertzenekarnak, és adta elő a legfrissebb angolszász pop-rock slágereket, de közben nem voltak átütő saját dalai. Pedig 1967 őszétől (még az Omega előtt) átmenetileg az akkor tizenkilenc éves Presser Gábor is csatlakozott hozzájuk.
Miként Danyi 2009 augusztusában a Népszabadságban mesélte: „Akkor még nem ismertük fel a saját számok jelentőségét. Inkább arra törekedtünk, hogy egy az egyben játsszuk a Rolling Stones- vagy Animals-dalokat. Hogy lám, mi is tudjuk. (…) A Blue Jeansszel éppen a Csiliben nyomtuk, amikor Komárék megkerestek. Hamarosan az is kiderült, hogy rám lehet bízni a szervezést, így lettem zenekarvezető. Ekkoriban a Scampolo elég vegyes repertoárt játszott, Komár és Faragó hozta az 1963-as alapstílust, a rockabillyt, Elvis és a Shadows világát, közben belecsaptunk a kor divatjának megfelelő amerikai és angol popba, miközben én a rhythm and bluest, Spencer Daviest, a Yardbirdsöt, az Animalst és a Themet erőltettem.”
Mindenesetre már Danyival készült a Scampolo első kislemeze, mely plasztikusan mutatja a bennük feszülő potenciált.
Scampolo – Ne írjon fel rendőrbácsi (1967)
Mégsem kaptak lehetőséget arra, hogy akkoriban önálló nagylemezük jelenhessen meg. Állítólag azért, mert botránybandának számítottak.
„Akkoriban persze mindenki botránybandának számított, ahol a közönség ovációzott – így Danyi az említett interjúban. – De azért voltak, akik segítettek nekünk. Tolcsvay Béla és Sáfár Zsolt megírta az Átmegyek a szivárvány alatt című dalt, a rádiófelvétel előtt azonban az illetékesek mondták, ez túl jó szám nekünk, énekelje fel inkább Kovács Kati. Ma már az ő dalaként tartják nyilván, de régebben a rádióműsorokban még feltüntették, hogy a Scampolo kíséri.”
Végül több mint negyven évet kellett várni az első nagylemezre: az 1968 és 1970 közötti korszakból fennmaradt házi felvételek javát 2009-ben albummá rendezte a Moiras Kiadó. És azért lett annak címe: Under The Rainbow.
Az évek során Judy több zenésztársa Nyugat-Európában telepedett le, ő viszont – miként hangoztatta – képtelen volt külföldön élni, úgyhogy itthon vívta tovább szélmalomharcát. A megújult Scampolóban amúgy Komár már nem vett részt, de 1973-ban ismét összesodorta őket az élet. Szemek, Szájak, Szívek néven zenekart alapítottak, amelyet egy évre rá Sprintre kereszteltek át. A country és rock and roll sajátos ötvözetét játszották, néhány daluk – mint a Postakocsi – a sikerlistára is felkerült, és bár 1978-ban nagylemezük is megjelenhetett, Komár kezdődő szólókarrierje miatt végül is ezt követően feloszlottak.
Sprint együttes – Postakocsi (1976)
Faragó Judy és Komár László kapcsolata továbbra is megmaradt, Judy szerzőként és gitárosként is közreműködött az énekes szólóalbumain. Így az első, 1981-es cím nélküli lemezen például ő a zeneszerzője az Országutak csillaga című Komár-slágernek. Miközben mindketten a magyarországi Elvis Klub tiszteletbeli elnökei voltak.
Komár László – Országutak csillaga (1981)
Emellett három saját instrumentális nagylemezt (Judy Guitar, 1983, Ezüst gitár, 1986, Judy 3., 1991) jegyez, melyek alapvetően az ő jellegzetes gitárjátékára épültek, és rajtuk – a saját szerzeményeken túl – egykoron roppant népszerű magyar sikerdalok (Akácos út, Szomorú vasárnap, Csinibaba, Gézengúz, Mindig az a perc a legszebb, Az első villamos, Ezüst eső) hangszeres átiratai szerepelnek. Olyan muzsikusok társaságában, mint az LGT-ből Presser Gábor, Karácsony János és Solti János (LGT), vagy az omegás Mihály Tamás.
Faragó Judy István – Szerencsevadász (1983)
Utoljára 1998 februárjában, a Budapest Kongresszusi Központban lépett színpadra a Scampolo emlékkoncertjén, majd végleg visszavonult a nyilvános szerepléstől. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2003 nyarán, 59 éves korában érte a halál.
Judy Istvan plays Czardas in Holland (1994)
