Csajkovszkij eredetileg Nyikolaj Rubinsteinnek akarta ajánlani 1874–75-ben írott művét, zongoraművész-zeneszerző-karmester barátja azonban lesújtó kritikával illette a darabot, így az ajánlás Liszt Ferenc növendékének és lánya, Cosima első férjének, a művet 1875-ben Bostonban bemutató Hans von Bülow-nak szól. A zongoraverseny 1888-ban nyerte el a zeneszerző által véglegesnek tekintett alakját. Az első tételben meghatározó a romantikus pátosz és a szenvedély, a lassú tétel érzelmes románcába ördöngös scherzo-középrész ékelődik. A finálé főtémáját ukrán népi dallam ihlette. A zongoristáktól kivételes hangszertudást igénylő Allegro con fuoco fergeteges kódába torkollik.
Ezt követi Beethoven VII. (A-dúr) szimfóniája, op. 92, amely 1811/12-ben keletkezett, és 1813-ban mutatták be Bécsben. A sorssal vívott ádáz küzdelmet ábrázoló V., valamint az ember és természet harmóniáját derűsen megéneklő VI. után ez a mű az eksztázis, a mámor ünnepe, dionüszoszi alkotás, melyben meghatározó szerepet játszik a sodró lendületű daktilikus ritmika. A legtöbbször felajzott hangulatú zene csupa gesztus, csupa mozdulat, olyannyira, hogy egyik lelkes csodálója, Richard Wagner „a tánc apoteózisa” jellemzéssel illette.
Az est karmestere Nánási Henrik, aki először áll a zenekar élén. Nánási korunk egyik kiemelkedő karmestere, a berlini Komische Oper zeneigazgatójaként kétszer szerezte meg együttesének az „Év operaháza” elismerést. Nánási Henrik videóüzenetben köszöntötte a magyar közönséget, amely erről a linkről hívható le:
Kiemelt kép: Farkas Gábor/Liszt Academy Recital
