Fejlesztésekről dönt a hétpróbaverseny győztese

Egyéb

(MTI) ? A pénzt jövő évi költségvetéséből biztosítja az önkormányzat ? mondta Tóth László polgármester. A versenyző csoportok utcák szerint alakulnak meg, a győztesek pedig dönthetnek a fejlesztési célról, de ez az egymillió forint pályázati önerő is lehet majd.
    

A hétpróba kora reggel utcadíszítéssel kezdődik, majd második feladatként kezdődik a főzőverseny. A következő próbákba tartozik az ügyességi játékok mellett a kispályás foci és a teke csapatverseny. Ezek ésszerű következménye lesz a sörivóverseny, végül pedig hastáncban vetélkednek a csapatok.
    
A polgármester a falunap céljának nevezte az identitástudat megerősítését, a lokálpatriotizmus, az összetartozás kifejezését, de a kapcsolatteremtést és -tartást is a somosi kötődésű emberekkel, cégekkel, és a szomszédos szlovák falvak lakóival. Utóbbi jegyében hívták meg a falunapra Szlovákiából Fülek, Füleksávoly, Csákányháza, Ragyolc, Béna és Fülekpüspöki polgármestereit.