Fekete Ernő díjat nyert Izmirben

Film

Az Így vagy tökéletes című romantikus komédiában nyújtott játékáért Fekete Ernő a legjobb férfi alakításért járó Yellow Umbrella díjat nyerte el a Balkán Panoráma Filmfesztiválon, melyet május végén rendeztek meg Izmirben.

A törökországi Balkán Panoráma Filmfesztiválon idén Magyarország díszvendégként vett részt. Számos nagy sikerű, a tavalyi évben bemutatott alkotás szerepelt a programban.

Az Így vagy tökéletes című romantikus komédia a reklámügynökségek, a könyvkiadók és a közösségi média felszínes világában játszódó történet, amelyben Fekete Ernő egy szépírással próbálkozó, kiégett reklámszakembert alakít. A zsémbes férfi egy általa megvetett, ezoterikus sikerkönyvszerzővel keveredik romantikus kalandokba, hogy beindítsa saját írói karrierjét, ám, ahogy az lenni szokott, semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezte.

A filmért a 2021-es
Magyar Mozgógép Fesztivál legjobb rendezőnek járó díját elnyerő Varsics Péter
rendező korábban elmondta, olyan színészeket kerestek a címszerepekre, akiket a
magyar közönség még nem látott együtt a filmvásznon, Fekete Ernő pedig szinte a
kezdetektől a legesélyesebbek között volt. A budapesti Katona József Színház
művésze több hazai filmprodukcióban szerepelt, illetve az ő hangján szólal meg
számos népszerű külföldi sztár is magyarul. Az Így vagy tökéletes című
filmben Fekete Ernő partnere Béres Márta, illetve feltűnik Trokán Nóra, Ónodi
Eszter, Thuróczy Szabolcs, Lengyel Tamás és Hegedűs B. Géza is.

A Szupermodern Stúdió gyártásában készült Így vagy tökéletest a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2019-ben forgatták, de a pandémia miatt csak 2021 nyarán mutathatták be, producere Lajos Tamás és Köves Ábel voltak. Az alkotás megtalálható a Filmio kínálatában.

Nyitókép: Béres Márta és Fekete Ernő az Így vagy tökéletes című filmben. Forrás: Szupermodern Stúdió