(MTI) - A nyolc tagot Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Intézet vezetője mutatta be. A testület tagja Heller Ágnes szociológus, Kornai János közgazdász, Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter, Bíró Yvette filmdramaturg, Karvalits Ferenc közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Szántó András New Yorkban élő kulturális szakértő, Kőrösi Orsolya kulturális tanácsadó. Állandó meghívottként Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója segíti a testület munkáját.
"New York prizmaként működik világban, ami ott történik, az az egész világban történik" - mondta Orsós László Jakab az európai országokban szervezett magyar kulturális évadok mintájára tartandó rendezvénysorozatról. Az évad célja, hogy a kiválasztott programok segítségével olyan tónust adjon a magyar kultúra bemutatkozásának, amely feltűnővé, megjegyezhetővé teszi azt.
A rendezvény mintegy 700 millió forintos központi támogatásból valósul meg, az összeg fejezeti pénz lesz a 2009-es költségvetésben - ismertette Hiller István kulturális és oktatási miniszter ígéretét Orsós László Jakab, hozzátéve, hogy szponzorokra is számítanak. A fő rendezvények mellett számos kisebb programról is tárgyalások folynak. A magyar képzőművészetet a Museum of Arts and Designban az Iparművészeti Múzeum Bauhaus-gyűjteményének kiállítása képviseli. A Szépművészeti Múzeum Majovszky-rajzgyűjteményével lesz jelen a Morgan Library-ban, Zsolnay-kiállítást pedig egy magyar származású pittsburghi műgyűjtő segítségével rendeznek.
A Carnegie Hallban magyar koncertsorozat kap helyet: az évad nyitánya a Budapesti Fesztiválzenekar január 24-i fellépése lesz, de Kurtág György és Kurtág Márta is szerepel majd ott. A világzenei koncertet Palya Bea, Szalóky Ági és Herczku Ágnes triója adja, emellett további fellépőkről is tárgyalnak. A Lincoln Centerben négy magyar színdarab előadásáról folynak tárgyalások, míg a Krétakör Színház egy Amerikáról szóló darab előadását tervezi, amelynek helyszíne még nem tisztázott.
A programokat 2007 végéig le kell tárgyalniuk a szervezőknek. A döntéseket a Balassi Intézet koordinálásával zajló rendezvényekről a kinti rendezvényhelyszínek producereinek igénye szerint a New York-i Magyar Kulturális Intézet hozza a tanácsadó testület javaslatai alapján.