Az erdélyi polihisztort a szobor ülő testhelyzetben ábrázolja: Kós Károly saját faragású karosszékében ül, egyik kezében az emblematikus kolozsvári templom alaprajzának tekercsét tartja, másik kezével felfele, a templomtoronyra mutat.
Az avatóünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke azt mondta: nem véletlenül időzítették a szoboravatást a nemzeti összetartozás napjának előestéjére: Kós Károly volt az, aki megmutatta a Trianon utáni szétszakított magyarságnak a helyes cselekvési irányt.
Kató Béla szerint 1920 után az elszakított területeken mutatkozott meg igazán a lélek ereje, magyarnak lenni ekkor vált felelős méltósággá, a papok ekkor váltak igazán lelkipásztorokká. Kós Károly egyike volt azon felelős vezetőknek, gondolkodóknak, akiknek a teljes összeomlás után is sikerült felrázni a csüggedt, letargiába süllyedt magyarságot, ő volt, aki a Kiáltó szóban irányt adott az erdélyi magyaroknak, értékei megőrzésére, építésre, alkotásra buzdította népét.
„Építenünk kell, ez a Kós Károly-i üzenet a nemzeti összetartozás napján. Erre figyelmeztet bennünket a templom előtt üldögélő és ujját felmutató szobra” – zárta köszöntőjét Erdély református püspöke.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja felidézte: a fényes budapesti építészi karrier előtt álló Kós Károly Trianon után azért maradt Erdélyben, mert tudta: itt nagyobb szükség lesz rá. A veszteséggel, a rombolással a fenyegetettséggel szemben a helyes magatartást az építésben, a munkában jelölte ki.
Kós Károly sorsát a közösség, az erdélyi magyarság megtartásának makacs szándéka, az értékek megőrzésének, gyarapításának kötelessége vezérelte.
A szoborállítás ötletgazdája, Kerékgyártó Zsolt, a Kolozsvár-felsővárosi egyházközség parókus lelkipásztora köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, a szobrászművész munkájáért és a kezdeményezés megvalósításában mellette álló közösségnek a bátorításért.
A szobor Farkas Ádám Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
