Mikor kezdődött ez az eltéphetetlen kötődés?
Már általános iskolás korom óta vonzódom a zászlókhoz, sokszor elgondolkodtam azon, miért olyanok a zászlók, amilyenek. Az érdeklődésem mindvégig megmaradt az iskolai évek alatt, de a középiskola elvégzése után olyan állásban helyezkedtem el, aminek semmilyen tekintetben nem volt köze a zászlók iránti kíváncsiságomhoz. A megmaradt zászlós hobbimból fakadó tudásszomjam révén 1980-ban kapcsolatba kerültem az akkori Kartográfiai Vállalattal, sőt ? némileg elismerve a tudásomat ezen a területen ? még a megjelenő atlasz zászlós vonatkozású részeibe is bevontak.
Egy afrikai politikai fordulat az Ön életében is meseszerű változást hozott.
1983-ban egy véletlen folytán az addigi érdeklődésem tárgyiasult formát is öltött. Történt ugyanis, hogy az afrikai állam Felső-volta, Burkina Faso-ra változtatta a nevét. De nem csak a név és az államforma változott, hanem új zászlaja és címere is lett. Szerettem volna egy olyan eredeti zászlóhoz jutni, ami forrásértékűnek minősül a kartográfusok szemében is, ezért levelet írtam az új ország elnökének. Nagy örömömre és meglepetésemre válaszként az elnöktől postai küldeményben megkaptam a Burkina Faso-i zászlót, és címert, amihez még egy levelét is mellékelte, s ez igazolta, hogy a küldeményben szereplő dolgok hivatalosak. Olyan volt az egész, mint egy álom, s innen indult a szenvedélyesnek mondható gyűjtésem. Attól kezdve ? az azóta eltelt 32 év alatt ? levelet váltottam a világ országának legtöbb vezetőjével, s szinte mindenhonnan érkeztek a zászlók.
Ezek a zászlók egyre gyűltek, de ez még akkor Önnek csak az otthoni hobbija volt. Hogyan lett belőlük kiállítási darab?
Valóban szépen gyarapodott a gyűjteményem, lassan alig fértek el a lakásban. Természetesen dolgoztam is, gondnok volt a foglalkozásom az itteni Művelődési Házban. 1995-ben egy nyitott gondolkodású igazgatónőt kaptunk, akinek felvetettem az ötletemet, hogy egy megürült, elhanyagolt helyiségben, a Szigony utcában jó lenne egy Zászlómúzeumot létrehozni a gyűjteményemből. A támogatása megvolt, megkaptam a helyiséget is, de pénzt nem tudott adni a felújításra, ezt már a barátaim teremtették elő. Így minden akadály elhárult, és 1995. október 20-án az akkori kerületi polgármestere, Csécsei Béla ünnepélyesen megnyithatta a múzeumot. Olyan nagy sikere volt a megnyitónak, hogy a két kis helyiségbe, ?ami összesen 70 nm volt ? nem fértek be az érdeklődők. Végül le kellett zárni az utcát, ott zajlott le a hivatalos ceremónia.
Nemsokára újabb szerencsés fordulat következett.
Két év múlva, 1997-ben, a Művelődési Ház beolvadt az Önkormányzatba, s ekkor a polgármester ? látva a meglévő, nagy érdeklődést ? egy jobban megközelíthető helyet szeretett volna a múzeumnak. Ekkor esett a választásom erre a helyre, ahol a múzeum most is működik a Körút és Nap utca sarkához közel. Ekkortól szerződésben vállaltam, hogy alkalmazottként vezetem a múzeumot, intézek minden vele kapcsolatos dolgot, bemutatásra, rendelkezésre bocsátom a gyűjteményemet, az önkormányzat pedig a működéshez létrehoz egy céget, biztosítja a helyiséget és állja a felmerülő költségeket.
A múzeum elnevezés valójában csak a köznapi használatban elfogadott, hiszen hivatalosan nincsenek meg azok a feltételek, amik kellenek a múzeummá válásunkhoz. Mégis ez az elnevezés sugall egy állandó kiállítóhelyet, ami elsősorban a külföldi látogatók felé bír üzenet értékkel. A kiállított zászlóinkat egyébként bárki ingyen látogathatja.
Hány darabból áll, és milyen módon gyarapodik a gyűjtemény?
A kollekció napról napra bővül jelen pillanatban, olyan 6000 darabból álló gyűjteményről beszélhetünk.
Tán meglepő, amit mondok, de én sem itthon, sem külföldi útjaimon nem vásárolok zászlót soha. Az én gyűjteményemben szereplő darabok szinte mind postán érkeznek hozzám, s csak olyan kerül közéjük, ami mellett hivatalos levél is van az adott ország magas rangú vezetőjétől, ? legyen az elnök, vagy király ? ami bizonyítja a zászló hivatalos voltát. Tehát a gyűjteményem minden egyes zászlajához van levél, dokumentum is, ami szintén a tárlat része.
Mindenféle zászlók szerepelnek a gyűjteményben?
Nem, azt talán nem is tudnám megvalósítani. Én az országok és közigazgatások zászlóit gyűjtöm. Ez utóbbiak közé tartoznak például az USA-t alkotó tagállamok zászlói, a német tartományi zászlók, Peru megyéinek, vagy a japán prefekturáknak a zászlói. Gyűjtöm még a magyar települések zászlait is, amiben városok, falvak, kerületek zászlai vannak, ezekből nagyjából 2500 van a gyűjteményemben. Vannak olyan ritka, egyedi zászlóink, például távoli földrészek, eldugott piciny államaié, amit Magyarországon kézzelfogható, fizikai valóságukban csak nálunk találnak meg az érdeklődők.
A történelmi változások a világban gyakran országok egyesüléséhez, vagy megszűnéséhez vezetnek, ami a zászlókat is érinti. Példaként említhetem Vietnamot, ahol bár két ország volt, de három államberendezkedés létezett a területen, de utalhatnák arra is, hogy itt a közelünkben nem olyan régen még két Németország létezett, eltérő zászlókkal. Tervbe vettünk egy olyan kiállítást is, amely bemutatná a gyűjtemény azon zászlóit, melyeket a hatalomváltások mára teljesen megváltoztattak, vagy kivontak a forgalomból. Ez a kiállítás elsősorban a felnövekvő ifjúságnak mondana és mutatna érdekes dolgokat, míg az idősebb generációban emlékeket ébreszthetne. Nem tartoznak a gyűjtési körömbe katonai egységek, sportszervezetek, cégek zászlai, mint ahogy a határainkon túli városok, települések zászlait sem gyűjtöm. Eredeti történelmi zászlók sincsenek a gyűjteményemben, véleményem szerint ezeknek a múzeumok történeti kiállításain van a helyük.
A kiállítóhely két részre, állandó és időszaki kiállításra osztható.
Miért van arra szükség, hogy időszaki kiállításokat is rendezzenek az állandó zászlókiállítás mellett?
Ezek az időszaki kiállítások egy-egy ország bemutatását szolgálják, egy országra kívánják ráirányítani a figyelmet. A megnyitók ünnepélyes keretek között, általában az adott ország nagykövetének ? s más meghívott diplomatáknak ? a jelenlétében zajlanak. Sokszor olyan nagy a külképviseletek érdeklődése, hogy ebben a kis utcában alig férnek el a diplomáciai rendszámú gépkocsik. Ilyenkor a rendőrségtől kapunk segítséget, nekik kell lezárni a területet, és vigyázni a sokszor magas rangú diplomaták biztonságára. Az időszaki kiállítások általában két és fél hónapig vannak nyitva, hiszen ennyi időt kell adnunk, hogy sokan felkereshessék. Nem csak egyénileg érkeznek azok, akik érdeklődnek, látogatói csoportok is szép számmal vannak.
A fővároson kívül a vidékiekhez is eljut az egyedülálló gyűjtemény anyaga?
Hazánk közel húsz kisebb-nagyobb településén fordultam már meg a gyűjtemény anyagával, Tatabányától Nyíregyházáig, Miskolctól Gyuláig. 1999-től Magyarország számos helyén évente 5-6 alkalommal megjelentünk a világ legkülönbözőbb országairól szóló ?országbemutató? előadásainkkal. Ezek időtartama nagyjából másfél órás volt, tartalmazott egy általam elmondott ismeretterjesztő részt az adott országról (gazdaság, politika, jelképek, földrajz stb.) majd a művész barátaim, (Olasz Etelka színművésznő, Hosszmann Erzsébet zongoraművész, Sallay Gabriella, Zábó Gyula énekművészek) színvonalas betétei következtek, végül pedig az országról szóló rövidfilm vetítésével zártuk a rendezvényt. Érdeklődésben sehol sem volt hiány, hisz a rendezvényeink általában telt házak előtt zajlottak.
Azt látni, hogy Önnek ez a Zászlómúzeum nem a munkája, hanem a szenvedélye.
A gyűjteményem kezelése, gondozása, gyarapítása teljes embert kíván, s én kész vagyok mindent megtenni a cél érdekében. De ha nincsenek olyan barátaim, ismerőseim, akik egyrészt mellettem állnak, ? ilyen például Szűcs Iván, aki Magyarország legnagyobb himnuszgyűjtője, vagy Nemecz Katalin táncművész ?másrészt annyira profik a maguk szakterületén, hogy bízhatom a segítségükben, akkor nélkülük nagyon nehéz lenne a dolgom. Bennem habitusomnál fogva megvan az az ambíció és lelkesedés, ami szerencsére a barátaimat, segítőimet is magával ragadja, s így együtt, közösen szép sikereket tudunk elérni.
Tölgyesi Tibor
