Fellendülőben a kultúra ápolása

Egyéb

Az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi projektirodája és a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány (HTMA) által szervezett rendezvényen dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta, hogy fellendülőben van a magyar kultúra ápolása és gondozása. A kulturális nagyberuházásokat sorolva úgy fogalmazott: ?soha még kormányzat ilyen nagy nemzeti erőforrást nem fordított a kultúra támogatására?. Összességében csak a fővárosban 422 milliárd forint értékű beruházás valósul meg ? jelezte, hozzátéve, hogy a Modern Városok Program fejlesztései között kulturális elemek is találhatók, amelyekre a debreceni, a kaposvári és a veszprémi színházak felújítását hozta fel példaként.

img_6333_600x400.png
Fotó: Kőmives András

Hoppál Péter kiemelte, hogy a kormány a Hagyományok Háza működését is a legmagasabb szintre akarja emelni: Magyarországon belül megyei intézményegység-hálózatot 9 központtal, a határon túli magyar közösségek számára hálózati rendszert hoznak létre a Vajdaságban, a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján. A többletfeladat többletfinanszírozást igényel, így a tavalyi 850 millió forint körüli állami működési támogatás után idén 1,6 milliárdban részesül a Hagyományok Háza ? tette hozzá. Kitért arra is, hogy hatalmas vállalásokat tett a kormányzat a művészeti, történelmi és emlékezetpolitikai témájú emlékévekkel, amelyek üzenetét minden közösséghez próbálják eljuttatni, ezeken a határon túli és a diaszpóra-magyarság is részt vesz.

 

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában 2010-től kezdődően a legfontosabb feladatnak nevezte a magyarság újraegyesítését a világban. Ennek eredményire térve emlékeztetett arra, hogy az egyszerűsített honosításnak köszönhetően eddig csaknem 830 ezer külhoni magyar vált állampolgárrá, 110 ezer diaszpórában élő magyar kapta vissza állampolgárságát. ?Egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy 2018-ra az egymilliomodik új magyar állampolgár is letegye esküjét? ? emelte ki a politikus. Jelezte, hogy míg 2009-ben az akkori kormányzat kilencmilliárd forinttal támogatta a külhoni magyarokat, addig tavaly a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 73 milliárd forinttal segítette a magyar közösségek megerősödését világszerte. A helyettes államtitkár a további célok között említette a szórványban működő oktatási rendszer és gazdasági kapcsolatok erősítését.

pecskult2_600x398.png
Fotó: MTI/Lendvai Péter

 

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint akkor lehet ?modern eszközökkel jó válaszokat adni a huszadik század fájdalmaira, ha összefüggő Kárpát-medencei hálózatokat építünk az élet valamennyi területén?. Előadásában a tudásközpontok és -hálózatok formálásának Kárpát-medencei vonatkozásait ismertetve arról beszélt, hogy a Kárpát-medence egy felsőoktatási, gazdasági és szociális tér. Felvetette a Kárpát-medencén túl élő magyar közösségek számára szóló diaszpóra-ösztöndíj létrehozását is, amely lehetővé tenné, hogy az elszármazott magyar családok gyermekei magyarországi egyetemeken tanuljanak.

 

Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a tanácskozáson azt mondta, hogy új időszámítás kezdődött a magyar nemzetpolitikában: a határon túliak állampolgárságának, választójogának és önrendelkezésének kérdéseiben egyetértés van. ?A magyarság semmi többet nem akar, amikor a székelyföldi, a vajdasági, a felvidéki vagy a kárpátaljai autonómiáról szólunk, csak és kizárólag annyit, amennyi Európában bármelyik közösség számára biztosított? ? fogalmazott. A miniszterelnöki megbízott szerint fontos, hogy a szórványközösségek saját társadalmukon belül felhívják a figyelmet arra, hogy törekvésük nem ?irredenta, eretnek dolog?, egyúttal lényegesnek nevezte, hogy az autonómia kérdésében párbeszéd induljon az ifjúsági szervezetekkel.

 

A Magyarok kulturális világtalálkozóját első alkalommal 2010-ben tartották a HTMA szervezésében. Az április 2-án véget ért eseményre világszerte elismert magyar közéleti, kulturális és tudományos személyiség kapott meghívást.

Forrás: MTI