A hét napon és hét éjszakán keresztül tartó olvasásnépszerűsítő eseményre már várják az önkéntes segítőket és felolvasókat.

Csömörön hatalmas és egyben figyelemfelkeltő rekordkísérletre készülnek: egy héten keresztül, éjjel-nappal, megszakítások nélküli felolvasással szeretnék buzdítani a fiatalokat – és a kevésbé fiatalokat – az olvasásra. A Csömöri Kulturális Összeesküvés Mozgalom által szervezett, Mesélj, Csömör! Olvass velünk! eseményen a kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalomból, valamint a bicentenárium kapcsán Petőfi Sándor egyes műveiből tartanak váltott felolvasásokat. 

Védnökként Tenki Réka és Csányi Sándor mellett Huszárik Kata színművésznő is az ügy mellé állt. Kata nemcsak csömöri lakos, de már évek óta, havi rendszerességgel tart író-olvasó találkozókat Más kép címmel a helyi művelődési házban. A könyvekkel való bensőséges kapcsolata azonban jóval régebbi. Édesanyja, Nagy Anna színművésznő rengeteget mesélt neki kiskorában, így alaposan megfertőzte őt az olvasás szeretetével. 

„Sokszor előfordult, hogy gyerekként ültem bent a szobámban, anyukám pedig azon veszekedett velem, hogy menjek már enni, mert kihűl az ebéd. Én meg csak azt hajtogattam, hogy még ezt az egy oldalt hadd olvassam el” – elevenítette fel.

Kata gyerekként Robin Hoodért, valamint Winnetou történeteiért rajongott. Emlékezetes olvasmányélményei közé tartoznak még Lázár Ervin meséit, ezeket már ő is korán megismertette fiával, Gergővel, csakúgy, mint Weöres Sándor verseit. A hozott anyag átadása mellett a kortársak sem hiányoztak a repertoárból. Sokakhoz hasonlóan Berg Judit Rumini-sorozata volt az egyik favorit a családban. De Katának szép emlékei kötődnek a Négy égtáj népmeséihez is, amelyek gyönyörű illusztrációkkal, különböző népek meséivel repítette el más országokba, görög, indiai, norvég kultúrába. Ezek azért is felüdülést jelentettek számára, mert a megszokott, sokszor olvasott mesék mellett friss történetekkel is megismerkedhettek.  

A Mesélj, Csömör! Olvass velünk! rendezvényén új történetekre biztosan nem lesz panasz, hiszen 168 órán, több mint tízezer percen keresztül tart majd a felolvasás. A rekordkísérlet, amelyre a csömöri Sinka István Községi Könyvtárban kerül sor, 2023. május 16-án 10 órakor kezdődik és várhatóan 2023. május 23-án, kedden 10 órakor ér majd véget. 

A több száz főt megmozgató rendezvényre már várják az önkéntes segítők és a felolvasók jelentkezését. Magánszemélyek, de akár egész osztályok vagy munkaközösségek is csatlakozhatnak az olvasásnépszerűsítő kezdeményezéshez. A Kulturális összeesküvés csapata mindent meg is tesz azért, hogy minél többekkel megismertessék az ügyet. Most hétvégén, április 22-én a Vivicittán – szinte már mesebeli módon – egy 77 fős futócsapat hívja fel a figyelmet a 7 napos, 7 éjszakás felolvasási rekordkísérletre. Ekkor indítják el az adománygyűjtést is a jóügyekért.hu oldalán. 

Bár a futáson Kata nem tud részt venni, a felolvasáson biztosan többször találkozhatunk majd vele. A repertoárja még alakul, de párja, Jász Attila költő, író műveiből mindenképpen szeretne majd bemutatni néhányat a közönségnek. Arra is felkészült már, hogy beugrósként segítse az eseményt, ha megszakadna a lánc. De nemcsak felolvasóként, hanem hallgatóként is gyakori vendég lesz a csömöri könyvtárban: „Ez  olyan különleges élmény lesz, amilyen csak ritkán adódik az ember életében. Lehet, hogy valakit az inspirál, hogy részese lehet egy rekordkísérletnek. Mások felolvasóként, nagyobb közönség előtt mutathatják be tehetségüket. De azoknak is érdemes lesz eljönniük, akik egyszerűen csak szeretnek meséket, vidám történeteket hallgatni. Ami pedig a legnagyobb plusz, hogy mindez közösségben tehetik meg.”

Fotó: MTVA/Zih Zsolt