FeLugossy László alakjai könyörgőn, esdeklőn tekintenek ki a kompozíciókból. Bánatos, kifacsarodott, szétbomló karakterek, akik megnyomorodtak az élet terhe alatt, akiket megfojtott a humortalanságot izzadó sötét. Állok a Godot Galéria terének közepében, és miközben ezek a megnyomorodott alakok rám tekintenek, próbálom megfejteni, mi lehet a fájdalmuk forrása.

Azon töprengek, hogyan tudnám őket megmenteni, de ehelyett az történik, hogy rám ragad a kiábrándultságuk. 

Empátiát, szánalmat ébresztenek, mert megérezzük a védtelenségüket. Ugyanakkor félelmet is keltenek, hiszen magunkra ismerünk, saját fájdalmaink kivetülését látjuk meg bennük. Félelmetes a pillanat, amikor ráébredünk, hogy ezek az elsőre kiismerhetetlennek és értelmezhetetlennek tűnő karakterek tulajdonképpen mi magunk vagyunk. A saját traumáink, kicsinyességünk és minden frusztrációnk megtestesítői.

A galéria hátsó falán szereplő három mű triptichonná alakul. A kartonból kivágott alakok kontextusuktól megfosztva lebegnek a fehér háttér előtt. Nem tudjuk, honnan jöttek, hol vannak és hová tartanak, de érezzük a világból való kitaszítottságukat.

A Nem kell sietni narancsszín fejű alakja amorf formává alakul a kompozíción, ingén furcsa geometrikus alakzat látható, mellette pedig angyalszerűen lebegő figurát látunk egy buborékban. A rezignáltan feltekintő alak mellett szereplő „idegen” tárgyak úgy hatnak, mintha a főszereplő emlékeinek, gondolatainak kivetülései lennének.

Az Ez egy általános beállítás című munka kiábrándult alakja sötét ruhába burkolózva mered magába. Világosan látszik, hogy saját gondolatai rabjává vált, nem tud szabadulni tőlük. A mellette megjelenő fekete árny vészjóslóvá teszi a kompozíciót. A triptichon harmadik darabja a Rezdületlenül, ami amiatt kelt zavart a befogadóban, mert nem tudható, hogy a kép két oldalán szereplő alak egy és ugyanaz vagy két, egymást ölelő figuráról van szó. Ez a rezdületlen összefonódás olyan érzést kelt, mintha a kép hőse utolsó erejével kapaszkodna sötét és kiábrándult lelkébe.

A beteljesületlen szerelem fájdalmát közvetíti a Két nő, akik kívánják egymást. Habár a két alak intim közelségben fekszik egymás mellett, testük nem talál egymásra, mindketten teljesen be vannak zárva a magányukba.
feLugossy László: Két nő, akik kívánják egymást (2002), 80×115 cm, vegyes technika, karton

A fájdalmuk rabjai, és ez a fájdalom lehetetlenné teszi a nyitást a másik felé. A kép előterében fekvő szürke alak tekintete a semmibe mered, karjait összefonva zárt testtartást vesz fel. A mögüle kitekintő sárga karakter testének állatias vonásai vannak.

A kép teréből kifelé tekintő arca zavarba hozza a szemlélőt, mivel ezzel a nézéssel valamiképpen őt is a kompozíció részévé teszi. Voyeurré, az intim jelenet szemlélőjévé válunk, mégsem az okozza a zavarunkat, hogy egy intim jelenet kellős közepén találjuk magunkat. Sokkal inkább az, hogy e két nő meztelenségének semmi köze a vágyhoz. Két egymás mellett heverő, zárt testet látunk; két olyan embert, akik képtelenek szeretni. Az alakok karikatúraszerű megformáltsága, az absztrakt rajzok beágyazása a kompozícióba, a neoprimitivizmust idéző formanyelv megfosztja őket az erotikától, és a groteszk felé közelíti a képet.

A Csoportkép kenyérrel és horgolással hat alakja két kenyérre bámul sóvárogva. Nélkülözés, éhezés, nyomor. A kompozíciót nézve elsőre ezek a fogalmak jutnak eszünkbe.
feLugossy László: Csoportkép kenyérrel és horgolással (1999), 60×84 cm, akril, papír, horgolás

Aztán feltűnik a kép közepén levő két apró horgolás, ami még súlyosabbá, felkavaróvá teszi a jelenetet. A horgolt terítő mint a kisvárosi környezet tárgykultúrájának fontos darabja jelenik meg a festményen, és arra az elszigetelt létezésre utal, amelyben nincs remény a progresszióra, a mocsárból való kiemelkedésre. Olyan környezetre, ahol nem éri meg küzdeni, hiszen úgysincs kiút, előremenetel, siker. Csak az elmúlt dolgok ismétlése és újrajátszása. 

FeLugossy festménye nemcsak a peremvidékeken élők nyomorát vizualizálja, hanem a világ kaotikusságáról is szól.

A Valami nagy zaj van két alakja fülére tapasztja a kezét, hogy kiszűrje a világból érkező zajokat. Maszkszerű arcukra kín vetül, az őrület határán járnak. A képet izgalmasan árnyalja feLugossy egyik videómunkája, amely a világban uralkodó sötétség bénító erejéről szól. Az oszlásnak indult kultúra szagával telített sötét behatol az elmébe, és szétroncsolja a gondolatokat. A fecskendővel injekciózható sötét őrületbe kergeti, lecsupaszítja és megfosztja az embert a méltóságától.

A Csodálkozó című képen gólemszerű figurát látunk.
FeLugossy László: Csodálkozó (2012), 100×70 cm, vegyes technika, karton

A sziluettszerű arc csorgatott gesztusokból áll össze, az alakot a tekintetnélkülisége ősi, archaikus szoborrá teszi. A homogén, fekete háttér tematizálja, identitása bizonytalan marad a néző számára. Az erőteljes, fröcskölt, szabad gesztusokkal a művész az expresszivitás mibenlétét boncolgatja. Ez a fajta sámánisztikus erő van jelen a Valamit érez című kompozíció portréjában is. A négy szem közül kettő a valóságot szemléli, míg kettő a valóság mögött meghúzódó árnyakat is látja.

A Lejárt lemez képei fekete humorral szólítják meg nézőjüket. Kimondják, hogy nincs remény, és felesleges minden küzdelem, hiszen végül úgyis minden az enyészeté lesz.

Rohanunk a végzetünk felé, míg egyszer a lemezjátszó tűje megakad, és lejár a lemezünk. És hogy addig mi marad? A nyomorunk kikacagása, teliberöhögése – és a művészet, mert csak ezek oldozhatnak fel az élet által ránk rótt terhek súlya alól.

A Lejárt lemez című kiállítás a Godot Galériában, december 18-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Markovics Z. Kristóf