Felújított Petőfi-emléktáblát lepleztek le Pozsonyban

Kultpol

(MTI) Az eredeti emléktáblát 1900-ben helyezte el a korabeli Toldy-kör azon a házon, amelyben 1843-ban a későbbi nagy magyar költő lakott. Az emléktábla felújítását és újbóli kihelyezését a pozsonyi Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság kezdeményezte. A felújítás fő támogatója a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma volt.

 
A bronzból készült emléktáblán, amely Mag Gyula felvidéki szobrászművész alkotása, szlovákul és magyarul a következő felirat olvasható: "Ebben a házban lakott Petőfi Sándor 1843 május és június hónapban. Kegyeletes emlékül a pozsonyi Toldy-kör. 1900. márczius hó 15-én. Felújította a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság 2011 szeptemberében".
 
Az ünnepségen megjelent és beszédet mondott Tatiana Rosová, Pozsony-Óváros polgármestere és Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A rendezvény fővédnöke Milan Ftácnik, Pozsony főpolgármestere volt. A táblaavatón részt vett Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Bárdos Gyula, a párt országos tanácsának elnöke. A Híd magyar-szlovák párt részéről A. Nagy László parlamenti képviselő volt jelen.
 
Rosová beszédében méltatta Petőfi életművét és azt mondta: ha a nagy magyar költő pozsonyi sétái során találkozott a korabeli szlovák diákság ismert képviselőivel, Ludovít Stúrral és másokkal, akik szintén a városban éltek, akkor bizonyára megértették egymást. "A tábla arra fogja emlékeztetni a pozsonyiakat, hogy a város utcáin egykoron olyan emberek sétáltak, akik nagyot alkottak, s összekötik a szlovákokat és a magyarokat" ? mutatott rá Pozsony-Óváros polgármestere.
 
Prőhle Gergely azt mondta: a pozsonyi Petőfi-tábla története legalább olyan izgalmas, mint Jan Kollár szlovák költő nemrégiben felavatott budapesti emléktáblájáé. "Jan Kollár emléktáblája arra emlékeztet, hogy a szlovák költő otthon és itthon volt Budapesten, Petőfi Sándoré pedig arra, hogy a magyar költő itthon és otthon volt Pozsonyban" ? fogalmazott a helyettes államtitkár.
 
Prőhle Gergely emlékeztetett a két nép közös történelmére, évszázados együttélésére, s megjegyezte: nagyon jó, hogy a magyarországi szlovákok gond nélkül lehetnek magyar és szlovák állampolgárok egyszerre; ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szlovákiai magyaroknak jelenleg választaniuk kell a két állampolgárság között.
 
"A Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság a pozsonyi Petőfi-szobor felújításának céljából alakult 2000-ben. Ezt már sikerült megvalósítani, s a szobor ma méltó helyen, a Medikus-kertben áll. Ezt követően újabb terveket készítettünk, feltérképeztük a pozsonyi magyar emlékműveket, amelyeknek felújításra lenne szükségük. Így került látókörünkbe az egykori Petőfi-emléktábla is. Örülünk, hogy most ezt is sikerült felújítani és kihelyezni régi helyére" ? mondta Duka Zólyomi Árpád, az emlékmű-bizottság elnöke.