Felújított változatban újra kiadták az Omega Égi jel című lemezét

Egyéb

Újabb darabbal bővült az Omega együttes újrakiadási sorozata. CD-n és dupla LP-n megjelent az Égi jel anyaga, emellett Mindörökké Omega címmel egy könyv is napvilágot lát.

Az életműsorozat 18. részeként újramasterelt, eredetileg 2006-ban kiadott Égi jel először érhető el vinyl-formátumban. Ez az együttes utolsó olyan albuma, amelyen kizárólag új dalok szerepelnek. Az Égi jel 2006-ban öt héten át vezette a Mahasz eladási listáját. Az arénarockdalokat, valamint a slágeresebb, lebegősebb felvételeket egyaránt tartalmazó 13 számos lemez hangzását – akárcsak az Omega életműsorozat többi darabja esetében – Rozgonyi Péter hangmérnök modernizálta. Az Égi jel az utolsó olyan Omega-stúdióalbum, amelyen Mihály Tamás basszusgitáros közreműködik, elsősorban mint dalszerző.

A GrundRecords gondozásában újra megjelent Égi jel CD-változatán négy bónuszfelvétel kapott helyet. A címadó dal egy eltérő változata egy tévéfelvételhez készült, a másik három számot (Addig élj, Végül ez a tangó, Álmok koldusa) egy alsóörsi koncerten rögzítették. A mellékelt 24 oldalas bookletben Majnik László ismertetője mellett szövegkönyv és számos fotó található.

Az Omega 1971-től működő felállásában Benkő László (billentyűs hangszerek), Debreczeni Ferenc (dob, ütőhangszerek), Kóbor János (ének), Mihály Tamás (basszusgitár) és Molnár György (gitár) szerepelt. Az Égi jelen közreműködött Szekeres Tamás (gitár), Gömöry Zsolt (Hammond-orgona) és Küronya Miklós (basszusgitár).

November 3-án jelenik meg országos terjesztésben Majnik László könyve, a Mindörökké Omega, amely a zenekar történetét hangfelvételeik tükrében mutatja be. A kötet a Barázdák között címmel 2019-ben kiadott könyv második, bővített és jelentősen átdolgozott változata. Az Omega összes felvételének újrakiadása tavaly augusztusban indult.

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara világszerte több mint 50 millió albumot adott el. A csapat 60 éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt – Benkő László és Mihály Tamás 2020 novemberében, Kóbor János 2021 decemberében hunyt el.

A képen Molnár György gitáros és Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén. Fotó: MTI/Kovács Tamás