Felújították A Napfény ízéből is ismert Sonnenschein-házat
(MTI) - Mint azt Szabó István elárulta, a filmbéli Sonnenschein család otthonának külső felvételeihez a Sonnenschein-házat használták. A Bokréta utcában, egy akkor még üres telekről vették fel az épület homlokzatát. A belső felvételeket pedig nem messze, egy Liliom utcai épületben rögzítették.
Koltai Lajos operatőr megjegyezte: jó érzés, hogy "megint van valami mutatnivaló Budapesten" Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az a "romlottság", amellyel a filmforgatásokon találkoztak, szép volt.
A ház, amely egykor a Sonnenschein család otthona volt, mintegy 300 millió forintból újult meg. A lakásokat egyelőre bérbe adja a kerület, a lakók azonban öt év múlva megvásárolhatják majd bérleményüket. A felújítást kétharmad arányban a Fővárosi Önkormányzat, egyharmadában pedig a kerület finanszírozta.