Felújították Nyíregyháza legpatinásabb épületét, a Nyírvíz-palotát
(MTI) - Az épületet az Európai Unió által támogatott, együttesen csaknem 2,5 milliárd forint értékű, úgynevezett integrált városfejlesztési stratégiai program keretében újították fel. Az uniós pályázat több mint 1,8 milliárd forintot biztosított nyíregyházi belvárosi épületek, utcák rekonstrukciós munkálatainak elvégzéséhez. A Nyírvíz-palotát majdnem félmilliárd forintból, csaknem 200 millió forintos brüsszeli támogatással teszik rendbe. A városközpontban, az Országzászló tér és a Széchenyi utca sarkán álló díszes épület homlokzatán és tetőszerkezetén már befejeződtek a munkálatok, s eredeti szépségében pompázik a halvány szürkészöldre festett létesítmény. A palota 1914-ben épült az akkori Nyírvíz-szabályozó Társulat székházaként. Terveit Papp Gyula és Szabolcs Ferenc, a kor neves budapesti műépítészei készítették, s 48 benyújtott pályázat közül választották ki elképzeléseiket. Az épület homlokzati díszeit és ablakait pedig Róth Miksa készítette.