Felújították a Török fürdőt Egerben

(MTI) - A mintegy kétszáz meghívott vendég és érdeklődő részvétele mellett megtartott ünnepségen előbb Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Ismertetése szerint az Eger Termál Kft. által üzemeltetett létesítmény a műemlék gyógyfürdők felújítására kiírt pályázat támogatásával, a város és a megye példás összefogásával újult meg. Köszönetét fejezte ki az előző városvezetésnek, valamint a munkában résztvevő és a nehézségek ellenére megállapodásra jutó szakembereknek is.
 
  
Habis László, Eger polgármestere köszöntőjében kitért arra, hogy a város egyes kutatók szerint a termálforrások körül kialakuló meleg vizű tavaknak köszönheti létét, Szent István sem véletlenül tette Egert püspöki székhellyé. Emellett iskolaváros, nevezetességei pedig minden évben százezreket vonzanak. A Török Fürdő szolgáltatásait a felújításnak köszönhetően már nem csak a betegek, hanem minden érdeklődő igénybe veheti. Reményét fejezte ki, hogy Eger ezzel még népszerűbb és piacképesebb lesz a turizmus területén.
   
Katona Béla, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gárdonyi Géza regényének és a hősi múltnak köszönhetően minden magyar ember hallott Egerről, és szereti is a várost. Ehhez párosul a gyönyörű fekvés, a középkori, a török és a barokk építészet keveredésének utánozhatatlan egyvelege, a remek borok és az ételek is. Eger inkább a múltjáról ismert, ugyanakkor élő, nyüzsgő XXI. századi város, amit szeretnek lakói. A török fürdő is megőrizte eredeti hangulatát és berendezéseit, ugyanakkor a modern kor minden igényét kielégíti. "Eger egy nagy és véres csatának köszönheti hírét, de nevezetességei mind békeidőben épültek" - mondta Katona Béla.