Felújították a veszprémi Dubniczay-palotát

Kultpol

A mostani beruházással az utóbbi évek egyik legnagyobb kulturális fejlesztése valósult meg Veszprémben - mondta el a megnyitón Dióssy László, Veszprém polgármestere. A megnyitón részt vett Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos is, aki beszédében kiemelte: a most elkészült beruházás és az itt megnyílt kiállítás, ha Veszprémet nem is Európa kulturális fővárosává, de Európa egyik kulturális központjává emeli.

Az 1751-ben épült Dubniczay-palota felújítása múlt év tavaszán kezdődött. A beruházás európai uniós társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, a Regionális Fejlesztési Operatív program projektjeként valósult meg. A város összesen 718 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a felújításhoz.

A felújított palotában kapott helyet László Károly gyűjteménye. A Baselben élő, 1923-ban Pécsett született gyűjtő 5 évre helyezte letétbe gyűjteményének 214 darabját Veszprémben, de ahogy László Károly maga is fogalmazott: végső cél a maradandóság. A László Károly gyűjteményben többek között Kassák Lajos, Beöthy István, Moholy-Nagy László és Marcello Morandini, Francis Picabia művei találhatók meg. Az állandó kiállítás elsődlegesen a XX. századi európai jelentős képzőművészeti áramlatait mutatja be.

Dióssy László polgármester a megnyitó végén a Város Tiszteletbeli Polgára címet adományozta László Károlynak. A most rekonstruált épületben kapott helyett Tegularium néven, a Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjteménye is.

(Múlt-kor/MTI)