Storyum_kép_1.jpg

Felvidéki zenekartól rendelt számot a Magyar Kézilabda Szövetség

A felvidéki zenészekből álló Storyum zenekart Janik Zsolt gitáros és dalszerző alapította 2021-ben. Az együttes első magyar nyelvű albumán szerepel a Magyar Kézilabda Szövetség felkérésére készült Köztünk nincs határ című dal is.

A Storyum, amely az elektro- és szimfonikus zenét vegyíti a rock, pop és metal műfajjal 2021-es megalakulása óta két angol nyelvű albumot jelentetett meg. A We Are The Fire (2022) és a Freedom (2023) című lemezek után 2024-ben adták ki első magyar nyelvű albumukat, az Álmokon át című lemezt. Ezen szerepel a Magyar Kézilabda Szövetség felkérésére készült Köztünk nincs határ című dal is. Ennek elkészítésében a Budapest Scoring stúdió is közreműködött, amely korábban olyan világhírű produkciók zenéjén is dolgozott, mint a Wednesday sorozat és a Star Wars filmek.

A Köztünk nincs határ szövege a határok nélküli összetartozásról szól, ami egy olyan üzenet, amely összekapcsolja az embereket, függetlenül attól, honnan származnak. A szám szerzőit az vezérelte az alkotómunka során, hogy megmutassák, hogyan élik meg az anyaországgal való kapcsolatukat a határon túli magyarok.

 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 3.

A Fitos Dezső Társulat fotókiállítása, megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia Jubileumi Tudományünnepe, a marrákesi filmfesztivál versenyében indul a Sirokkó, Vass Imre mozgásművészeti előadása a Light Art Museumban.

Országos táncos seregszemle több mint negyven produkcióval

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivál – Koreográfusversenyt az Erzsébetligeti Színházban, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként.

Turisztikai látogatóközponttal bővül a szentendrei MűvészetMalom

A november elején induló projekt célja, hogy a városba egyénileg és csoportosan érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról.

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.