Claire Asquith új könyve, a szerint Shakespeare előadásain jelentős kockázatot vállalt, ugyanis Erzsébet elnyomó uralma elleni tiltakozásul katolikus szimbólumokkal és üzenetekkel tömte tele a darabokat. Az írónő szerint a shakespeare-i életművet "pókhálóként szövi be a szerző mélyen megélt katolikus hite és Anglia jövőjéért való aggódása". Ebben semmi újdonság nincs, azonban Asquith szerint e kód megfejtésében őt illeti az elsőség.
"Nem foglalkoztunk ezzel korábban, hiszen nem volt birtokunkban a teljes szövegkörnyezet" - magyarázta a szerzőnő a Guardiannek. "Mostanára már odáig jutottunk, hogy ténylegesen nem is ismerjük a kor történetét, csak a protestáns történészek művein keresztül" (...) "Széles körben elfogadott, hogy a korban nem létezett efféle politikai konszenzus" - folytatta az írónő. Az ellenzéki hangokat ugyanis elnémították és a cenzúra intézményén keresztül az illegális pamfleteket és könyveket azonnal elkobozták és elégették.
Shakespeare a könyv szerint azért tanult titokban Oxfordban, hogy minél több irodalmi ismeretanyagot elsajátítson, és korántsem a rigorózus Erzsébet-kori közegben egyedüliként tételezett iskolai érvényesülési út miatt. Kollégium-választása azért zajlott titokban, hogy ezalatt beépülhessen a titkos katolikus körökbe.
Tudással és kapcsolatrendszerrel kezdett bele a veszélyes játszmába, az uralkodói önkény csökkentésében bízva.
A titkos katolikus ellenállás - amely Shakespeare korában már 70 éves múltra tekintett vissza - kifejlesztette sajátos szimbólumrendszerét. A drámaíró pedig előszeretettel használta e felforgató kommunikációs kódot darabjaiban. "Bizonyíthatóan létezett egy titkos nyelvezet, amelyet Shakespeare olyan természetességgel használt, mint ahogyan Sosztakovics a politikailag kódolt zeneműveiben" - sejteti a szerző a lényeget. A huszadik századi párhuzam persze nem a véletlen műve: Asquith - elmondása szerint - egy hidegháborús moszkvai és kijevi brit diplomata feleségeként a Szovjetunióban élve jött rá, hogyan működik a "titkos jelentésadás" az elnyomott kulturában.
Shakespeare sok katolikus szimbólumot és jelképet használt: a Viharban előforduló "Tempest" vagy "Storm" szavakkal Anglia belső bajaira utalt. A szerző által vizsgált kódok ennél áttételesebbek: például a darabban jelen lévő "romantikus szerelmi szál" nem pusztán közönségcsalogató eszköz volt. A szerelem állandóságával Shakespeare a "régi vallás" igaz hitének folytonosságát is hangsúlyozta. Ezen kívül persze a rímek és metaforák is kulcsmotívumok körül forogtak: például a napbarnítottság (Viola, Imogen és Portia figuráinál), valójában az isteni közelségre utal, vagyis hogy e szereplők igaz katolikusként gyakorolják a hitet.
A könyv már megjelenése hírével is komoly vitát váltott ki a korszak kutatói között. A témával régóta foglalkozó Antonia Fraser szerint mindez "egy irodalmi detektívtörténet". Piers Paul Read katolikus író és gondolkodó éljenezve köszöntötte a témaválasztást. Tom Paulin író szerint pedig ritka, hogy egy tudományos munka ilyen fájdalmasan és érzékletesen rátapint a mindennapi valóságra.
