Mire tanít egy fotóarchívum? Hogyan dolgozik a történész a fényképekkel? Hogyan változik a fényképről alkotott képünk és a fotó által közvetített tudáshoz való viszonyunk a digitális korban? A virtuális világ felerősödése miként változtatja meg a fényképarchívumok szerepét? Többek között ezeket a kérdéseket feszegeti a Magyar Nemzeti Múzeum kiadásában megjelent, Fényképtárgy című kötet. A (végre valós) könyvbemutatón jártunk a Múzeumkertben.

Fisli Éva, a kötet szerkesztője előszavában elmondja: a cím egyszerre utal az analóg fénykép tárgy voltára és a Magyar Nemzeti Múzeum történeti fényképgyűjteményének – 1997 óta Történeti Fényképtárként megnevezett – őrzőhelyére. A Fényképtár Magyarország legrégibb és legnagyobb történeti fényképgyűjteménye: több mint százesztendős múltra tekint vissza. A Tár a teljesség igényével gyűjti, rendszerezi és dolgozza fel a magyar történelemre vonatkozó fotókat. Emellett fotótörténeti és fotótechnika-történeti anyaga is számottevő.

A több mint egymillió felvétel tematikailag (viselet, portré, városkép) és kronológiai rendszerezésben (1919-ig, 1919-1945, 1946-1956, 1956-tól, és lassan külön gyűjteményi egységet alkotnak a 2000-res években készült fotók) szerepel. A műtárgy fényképek személyesen kutathatók, a folyamatos digitalizálásnak köszönhetően pedig egyre több elérhető a múzeum online adatbázisában.

Veress Ferenc: Kislány portréja fényképalbummal – fedeles dohánytartó edényen, fotókerámia, 1880 körül Forrás: MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye

Ezt a hatalmas anyagot a Nemzeti Múzeum munkatársai is folyamatosan kutatják, a saját szakterületüknek megfelelően dolgozzák fel. A most megjelent kötet az ő munkájukat helyezi előtérbe, megvilágítva azt, hogy milyen sokrétű munkát jelent egy ilyen archívumot feldolgozni, használni.

A kötet három nagy fejezetre tagolódik: a Hordozók egységben Baji Etelka a fényképezés kezdeti időszakába repít vissza és sorra veszi a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi emlékeit. Lengyel Beatrix Veress Ferenc fotókerámiái kapcsán beszél e különleges hordozóról. A Fotó és társadalom – Fényképhasználatok egységben Tomsics Emőke az éjszakai fényképezés kezdeteiről mesél. Jalsovszky Katalin egy igen fontos témát vesz elő: a magyarországi holokauszt fotográfiai reprezentációjáról ír. Bognár Katalin: Fényképhasználat az 1950-es évek első felében Magyarországon című tanulmánya a korabeli propagandáról tesz állításokat az akkor született negatívok és a megjelent sajtóillusztrációk összehasonlításával. Kiscsatári Marianna Kádár János ajándékba kapott fényképalbumait elemzi: ezek azért különlegesek, mert az itt szereplő fotók nem a nyilvánosság számára készültek. A kötet harmadik nagy egysége a Fotótörténet másképp, amelyben Stemlerné Balog Ilona Escher Károly riportképeiről ír. Végül Fisli Éva André Kertész és Robert Capa műveit tárgyalja.

A kötetbemutatón Fisli Éva elmondta: ezek a tanulmányok sok esetben rávilágítanak arra, hogy csak a jéghegy csúcsa az, ami látható. A Fényképtárban dolgozó muzeológusok felelőssége pedig az, hogy felfejtsék azokat a történeteket is, amelyek korábban nem voltak láthatók.

Elhangzott: a mostani időszak a kutatók számára is nagyon termékeny volt. Maguk is rákényszerültek arra, hogy az online elérhető adatbázist böngésszék a valódi fotók helyett. Sokan ennek köszönhetően rátaláltak olyan kapcsolatokra, amelyeket korábban sohasem láttak meg. Berényi Marianna hozzátette: ezek az adatbázisok az érdeklődők számára is jobban előtérbe kerültek, több figyelem esett a Fényképtárra és ezáltal az ott zajló műhelymunkára is. Ennek a folyamatnak a pozitív hozadéka ez a mostani kötet is, amely valóban a fényképekkel történő szakmai munkára fókuszál. 

És ugyan a fényképek digitalizálásával óriási eredményeket lehet elérni, ez megkönnyíti a hozzáférhetőséget és leegyszerűsíti a böngészést, a fénykép mint tárgy sem veszíthet a jelentőségéből. Tomsics Emőke elmondta: a fényképnek a tárgy volta adja a hitelességét. Az anyaga, a hordozója, a fotó kontextusa is beszédes, ezek pedig egy digitalizált változatból már hiányoznak. Bognár Kata hozzátette, hogy egy fénykép életútja is sokat hozzáad a történetéhez, újabb rétegeket ad az értelmezéséhez. A fényképeket tehát fontos tárgyi mivoltukban is megismernünk, mert a képi tartalom önmagában nem mond el mindent az adott fotóról.

Fisli erről így ír: „A képi tartalom nem az egyetlen ok ugyanis, ami miatt az analóg technikával készült felvételek érdeklődésre tarthatnak számot egy néprajzi vagy – esetünkben – történeti múzeumban. A fényképek időben és térben létező társadalmi tárgyak, ezért anyagszerűségük történetisége is vizsgálható, sőt párhuzamba állítható a képi tartalommal”.

A könyvbemutatón a fotók gyűjteményezésének hosszú és nehéz folyamata is láthatóvá vált. A fényképek gyűjtése olyan, mint egy kincsvadászat. A muzeológusok sokszor lomizások, kukázások során bukkannak értékes darabokra. Máskor az internetes oldalakon és különféle aukciókon, antikváriumban, családi hagyatékokban lelnek sokatmondó fotókra.

Olykor van lehetőség a külföldi gyűjtemények célzott kutatására is. A folyamatos vadászat mellett a Tárban dolgozó szakemberek feladata az is, hogy a gyűjteményt pontosan ismerjék. A bekerült anyagokat feldolgozzák, rendszerezik, a rajtuk látható személyeket próbálják megnevezni, a fotó idejét meghatározni… E hosszú kutatómunkát követően következhet a fotó publikálása.

Az online letölthető kötet legfontosabb tanulsága tehát, hogy a képi forrásainkat tárgyi mivoltukban kell megközelíteni és kritikus szemmel kell közelíteni hozzájuk, hogy valóban elénk tárják a magukban hordozott történeteiket.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond