kötet

Sziámi zene nélkül is a magyar rocktörténelembe repít

Első kötet most, ez Müller Péter Sziámi könyvhétre megjelent verseskötetének címe, ami az 1959 és 2025 között keletkezett költeményeiből válogat.

Bemutatták a Matl Péter szobrászművész munkásságáról megjelent kötetet

Matl Péter magyar szívvel akarja láttatni a láthatatlant, mert tudja, hogy jól csak a szívével lát az ember – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés házelnöke a Munkácsy Mihály-díjas, kárpátaljai szobrászművész munkásságát feldolgozó kötet bemutatóján csütörtökön Budapesten.

Megjelent a Fonó 25

Huszonöt művésszel és a hazai folkpiac egyéb szereplőivel olvasható interjú a Fonó 25 című könyvben, amely a budai zeneház jubileumára jelent meg.

Európa fészkelő madarainak atlasza

Decemberben jelenik meg az Európa Fészkelő Madarainak Atlasza új kiadása. A több mint 900 oldalas, angol nyelvű kiadvány 50 európai ország fészkelő madárállományáról nyújt adatokat.

Szabadságszigetek

Sándor L. István most megjelenő Szabadságszigetek – Fodor Tamás és a Stúdió „K” története 1978-ig című könyve a gazdag életmű első időszakáról ad áttekintést.

Egy zenekar, melynek generációk köszönhetik első zenei élményüket

Megjelent Fenyő Gábor Hangversenykalauza, mely a klasszikus zene kedvelőinek „kötelező olvasmány”. A közérthető és szórakoztató módon, de megalapozott szakmaisággal megírt kétkötetes mű a MÁV Szimfonikusok 1990 és 2020 közötti hangversenyein előadott, nagyzenekari darabok ismertetését tartalmazza, összesen 159 zeneszerző 642 művét.

Róna Viktor táncművészről jelent meg kötet

Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül címmel jelent meg kötet a magyar tánctörténet rendkívüli egyéniségéről. A balettművész pályaképét megrajzoló, gazdagon illusztrált könyvet pénteken online beszélgetésen mutatják be a közönségnek.

A fényképtárgy

A Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent Fényképtárgy tanulmányai képi forrásainkat tárgyi mivoltukban veszik szemügyre, és igyekeznek őket kritika alá vonni.

Nagy István festőművész életművére emlékezik a Kieselbach Galéria

Nagy István (1873-1937) festőművész életművét ismertető monográfiát mutatnak be csütörtökön a budapesti Kieselbach Galériában, ahol kiállítás is nyílik az erdélyi származású alkotó alkotásaiból.

A műanyag kerti székek élete

Kollár-Klemencz László nagy sikerű bemutatkozó kötete, a Miért távolodnak a dolgok? után újabb természetírásokban mutatja meg, hogyan találkozik az ember a természettel, hogyan működik az ember a természetben, és végső soron azt is: mi a természetes az emberben? A műanyag kerti székek élete című könyv novellái tanulságos, emberi történetek.

Egy lapban Pannónia ezernyi színe

A Pannon Tükör legfrissebb, 2018/4. számát és dr. Merő Béla Volt egyszer egy… Reflex Színpad című memoárkötetét mutatták be szeptember 17-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A rendező, társulatalapító az 1970-es évekbe repít minket vissza, bepillantást engedve a Reflex Színpad történetébe és az amatőr társulat céljaiba. Olvasóként számos színházi kulisszatitkot tudhatunk meg, ha vele tartunk.

Kötetekben az író munkássága

Cs. Szabó László (1905–1984) író, esszéista munkásságát a Hazajáró lélek című kötetben, az íróról szóló tavalyi emlékkonferencia anyagát pedig egy kiadványban adta ki a Magyar Művészeti Akadémia. A köteteket július 23-án mutatták be a Pesti Vigadóban. Igazi polihisztor, „tanítva tanuló ember volt” – mondta Szakolczay Lajos irodalomtörténész az íróról.

Győzött a szenvedély és a humor!

Harmadik alkalommal adták a Libri Könyvkereskedelmi Kft. által alapított Libri irodalmi díjat és Libri irodalmi közönségdíjat május 15-én a Budapest Music Centerben ünnepélyes gála keretében. Idén az irodalmi díjat Tompa Andrea Omerta – Hallgatások könyve című regénye kapta, a közönség pedig Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötetét szerette a legjobban.