Ma már a Nobel-díjas lengyel Wisława Szymborska verseit fordítod magyarra, új kötetedben pedig számtalan lengyel utalás van. Hogyan kerültél kapcsolatba a lengyel nyelvvel és kultúrával?

Még 2011 decemberében döntöttem úgy, hogy egy új élet reményében Lengyelországba költözöm. Kezdetben a köszönömön és a Jó napot! üdvözlésen kívül nem igen tudtam semmit lengyelül. Majd a Kortárs Online-nál felvettek gyakornoknak, és amikor nyáron hazalátogattam, meg tudtam velük beszélni, hogy online fogom folytatni a munkát. Később felkértek a szépirodalmi rovat vezetésére is, melyet Pataky Adriennel együtt viszek, aki a kötetem szerkesztője is. Emellett pedig maradt időm a saját munkáimmal is foglalkozni. Autodidakta módon elkezdtem lengyelül tanulni, angolul és lengyelül fordítani, az írás közben pedig a lengyel táj is megihletett. Talán éppen ez az új hatás, látásmód tette újszerűvé a kötetet. Az alkotás folyamata is megváltozott. Korábban pillanatok alatt jegyeztem le egy-egy verset, most inkább sorokat vagy szavakat írok le először egy vonalas füzetbe. Mindezt korábban el se tudtam volna képzelni.

 

covers_417701

Megidézed a verseidben az ismert zeneszerzőket és számtalan magyar költőt és írót is. Miért tatod fontosnak, hogy rájuk reflektálj?

A versekben vegyesen idézek fel magyar és lengyel írókat, költőket és zeneszerzőket. Emellett mindkét ország egy-egy ismertebb helyét, táját is bemutatom, legközelebbről Krakkót és Bochniát. Krakkóban számos alkalommal jártam, valamikor csak átutazóban, valamikor ?turistaként?, de előfordul, hogy csak felkeresem az ottani kedvenc helyeimet. Bochnia pedig egy kis város nem messze Krakkótól. Itt élek, mióta kiköltöztem. A környező erdőkben, hegyekben, folyók mellett találtam meg mostani önmagamat. Egy nagyvárosban születtem és laktam korábban, így a vidéki világot csak halványan ismertem. Ebben a nyugalomban azonban könnyebben idéztem fel olyan magyar szerzőket, akik eddigi életem során inspiráltak. Kertész Imre ilyen volt. Ő élt külföldön huzamosabb ideig, és az, ahogy Magyarországot látta a távolból, engem is elgondolkodtatott: én vajon miként látom? Éppen ezért idézek fel magyar helyeket a kötetben. A lengyel táj szintén magával ragadott, hiszen itt van még olyan hatalmas erdő, amelyben akár el is veszhet az ember, ha lelép az ösvényről. Nyugodt és barátságos ez a környék, megannyi történettel, melyekről az utóbbi években írtam.

 

Ez a harmadik versesköteted. Hogyan kapcsolódik az előzőkhöz? Mennyiben indultál el új úton?

Az eddigi köteteim egy-egy koncepció mentén épültek fel. Az első ? A fiúkról ? a belső elveszettségről szólt. Egy sorsot mutatott be három fiú szemszögéből. Az én különböző személyiségekké alakult át, és a végső megnyugvást csak a halál hozhatta el számára. Émile Durkheim francia szociológus öngyilkosságról szóló szociológiai tanulmánykötetét forgattam akkoriban, amely meghatározó élmény volt számomra.

 

Ehhez képest a második kötet ? Rózsaszín daloskönyv ? a szerelemről szólt. Annak viszontagságairól, az énkép sérülékenységéről, a mi kialakulásáról. Különböző formákban és műfajokban szólaltattam meg a szerelmes férfit.

 

Ezek tudatában a harmadik kötet mindenképpen kapcsolódik az elődeihez, ugyanis egy új élet kezdetéről szól, miközben lezárja a múltat és elbeszéli a köztük eltelt időszakot is. Azonban a versekben megszólaló hang ? a korábbiakkal szemben ? nem dialogizál, hanem Geertz-féle módon leírja egy adott közeg eseményeit, életét, struktúráját. Így néhol kissé ridegebbé, személytelenebbé válik, de akad köztük kivétel is, mint például A hajóról című vers.

NagypalIstvan_meret

 

A zene különösen fontos szerepet kap a kötetedben. Miért?

A zeneiség már a második kötetben is fontos szerepet kapott. A Prelúdiumokban eszközként jelenik meg. Ennek megértéséhez a fúga-ciklust emelném ki. A ciklus verscímei egy-egy fúgatípust jelölnek meg és stílusjegyeik szerint épülnek fel. A befejezetlen fúga című versem Bach azonos című munkájára is utal, és ennek megértéséhez a mottó is segítséget nyújt. Ennek ellenére még mindig távol tartom magam a rímektől. Így jogosan merül fel benned a kérdés, hogy mégis miért fontos a zeneiség? Azokban az években, amikor a verseket írtam, Tranströmer költészetét tanulmányoztam, és a képzőművészet mellett a klasszikus zene is jobban kezdett érdekelni, ezek pedig akarva-akaratlanul is hatottak a műveimre.

Nem csak verset írsz, hiszen saját grafikáid szerepelnek illusztrációként a kötetben. Kifejezetten a kész versciklusokhoz készítetted őket? Vagy más történetük van?

A grafikákat a kötethez készítettem. Korábban képzőművész szerettem volna lenni, ezért bátorkodtam a kötet összeállítása közben megkérdezni a szerkesztőt, Pataky Adriennt, mi lenne, ha rajzolnék is? Tetszett neki az ötlet, így elkezdtem megtervezni a képeket. Talán tíz kép készült el, ezekből hármat válogattunk be a könyvbe. Mindegyik egy versben megidézett figurát vagy helyet szimbolizál. Leginkább szénnel szeretek dolgozni, talán azért, mert a szén adja vissza a legjobban az emlékek jellegét. Ugyanis egy szénrajz még fixálóval se lesz mindig ugyanolyan. Ezért a formák megrajzolásakor volt, hogy addig satíroztam a széndarabbal, amíg az a papírba nem karcolt. És ha valamilyen oknál fogva eltűnne a szén fekete színe, ott maradna utána a barna (karc)lenyomata. Talán ez adott erőt ahhoz, hogy újra ceruzát és papírt ragadjak.

 

Min dolgozol jelenleg?

Egy meseregényen. Gyerekkorom óta rajongok a mesékért. Sokan már az első kötet kapcsán megjegyezték, hogy van valami mesés, gyermeki jellegük a verseimnek, miközben nehéz, mély témákat beszélnek el. Sőt, verses regénynek is olvasták páran, aminek kifejezetten örültem. Azonban amin most dolgozom, egészen más. Lassan másfél éve már, hogy belekezdtem a Szürkepoliszba. Egy kisfiúról, Erikről szól, aki Szürkepoliszba látogat barátja segítségével, Timothyval, a csincsillával. A látogatása során azonban arra kényszerül, hogy megmentse Szürkepoliszt az eltűnéstől. Ugyanis, ha a színes tükrök eltörnek Szürkepoliszban, akkor a tükör is elhalványul, amely létrehozta. A fehér fény a prizmán megtörik és különböző színekre bomlik. Ebből a fizikából ismert tézisből építkezik a mese, miközben egy elgondolkodtató, néha sötét, de nagyon izgalmas kalandban veszünk részt. Az egész történet fikciónak hat, pedig számos önéletrajzi elem színesíti. Az utazás helyszíneinek megírása közben Nils Holgerson történetéből vettem ihletett. Selma csodásan mutatta be Svédország vidékeit. Ezért nagyon lassan haladok vele, egy-egy fejezeten hónapokig dolgoztam, így előreláthatóan még hosszú út áll előttem, mielőtt befejezem. Pláne, ha azt is beleszámoljuk, hogy szeretném a saját rajzaimmal megjelentetni. A szöveghez képest a képekkel nagyon le vagyok maradva, de reménykedem, hogy ha kiadót találok hozzá, elfogadják majd. Ezért hoztam létre egy oldalt, hogy aki már olvasta a részleteket, ne maradjon le semmiről. A mese mellett vázlatokat, idézeteket is megosztok rendszeresen, amelyekhez legjobb barátom, Yvette fényképeit használom fel. Ezek a fotók is inspirálnak írás közben, ugyanis Yvette a meséhez készíti őket. Vannak már egy páran, akik tűkön ülve várják a folytatást. Remélem, ha megjelenik, sok olvasóhoz jut majd el, akik ugyanúgy fogják élvezni, ahogy én írás közben.

 

Vers a Prelúdiumok és fúgák között című kötetből:

 

Permutációs fúga

Folyton tele van veled a
szám, nem tudok tőled beszélni
Tandori Dezső

 

Múljak csak el,
faljad be tériszonyom, gyengeségem,
széket, ágyat, velük együtt a várakozást,
a bánatot, az egészet, ami ezzel jár,

 

legfőképpen az asztalon felejtett cukrot
pusztítsd el, hisz vakon tapogatózva is
rátapintok, mert fehér foltokat azért
még látok, látok, látok, látok, látok,

 

ki vagy, eltolod a bútorokat körülöttem,
nem sok helyet találsz,
nem is kerested körülöttem a helyedet,
egy fiatalabb asztalnál fiatalabb kéz
kereste a tegnapi helyet,

 

elfordulok.
arccal a fénynek állsz, elfordulsz te is,
az árnyékunk hat óránál összezár,
nézzük a téli fákat, a vakfehér éjszakákat,
a csuklyás szobrokat,
meg például a kék felhőket, azt hiszem,
addigra leülsz, te is elfáradsz,

 

az ismeretlenség hozott össze minket,
az ismeretlenség tart össze minket,
az ismeretlenség tanít meg minket

 

egy pohár vízre, egy falat süteményre ?
ez esetben egy falat gyógyszerre ?
megtanít minket a rettegésre,
a szomjúságra, arcok felismerésére,

 

hogyan merd a másikra rácsukni az
ajtót, a fedelet, a szemedet, a kriptánkat.

 

 

Wéber Anikó