A király e napon szentesítette a Budapesten és környékén, államköltségen építendő munkáslakásokról szóló törvényt. A munkásság lakáshelyzetének súlyosságát a századfordulón tudatosítja az állam és egyes nagyvárosok vezetése. A szociális probléma iránt fogékonyabb nemzeti-konzervatív koalíciós kormány tette meg az első lépést az állami lakásépítés terén: megkezdi a főváros és Kispest határán az ún. Wekerle-telep felépítését (1908:XXIX.tc.). 1908 és 1914 között a telep zömében kétszobás lakásaiból 3657 készült el. A viszonylag olcsó bérű, jól felszerelt, saját udvari kerttel is ellátott lakások bérlőit az állami vállalatok, főként a MÁV munkásaiból válogatták ki. A telep döntően szakmunkásokból álló népessége 1914-ben 20 ezer fő volt. Az állami akcióval párhuzamosan a szociálliberális érzelmű polgármester, Bárczy István szintén hozzákezdett egy községi kislakás-építő programhoz, melyet az állam adókedvezmények megadásával támogatott. A háborúig mintegy 6200-6300 szoba-konyhás, zömmel újonnan épített bérlemény jön létre. Részben bérházakat (25 épület), részben telepeket (számuk: 17) építenek. A telepi lakások egyszobásak, a bérházakban lévő községi szociális lakások kétötöde két- és háromszobás. A községi beruházásban készült bérlemények is olcsóbbak, mint a magánbérházak főbérleti otthonai. Az állami és városi szociális lakásépítések nyomán 1914-ben mintegy 55 ezerre nő a Budapesten közületi bérleményekben élők száma, vagyis a munkásnépesség közel tizede jutott így aránylag korszerű lakhelyhez.
