Hazai pályán adtátok elő a Picasso kalandjai című vígjátékot, ez nyilván könnyebbség. Ennek ellenére azért volt valami nehézség a próbafolyamat során?
A színházi találkozó tizenhárom éve van Pécsett, ebből mi nyolc-kilenc alkalommal be is jutott valamelyik előadásunk. Ezért és mert pécsiek vagyunk, egyszerűbb, ismerjük a járást, tudjuk, hol van az öltöző. Problémát az okozott, hogy a Picasso kalandjait ? Hajduk Karesz külföldi szereplései miatt ? sajnos csak havonta egyszer-kétszer tudtuk játszani, most is bő egy-másfél hónap telt el az utolsó előadás óta, így 11-én kicsit fel kellett ráznunk a darabot.
Gondolom, nem a szöveg miatt volt szükség a darab felújítására.
Valóban nem, mivel az egész egy internacionális zagyvalék: keveredik benne a spanyol, olasz, angol nyelv, persze halandzsa formájában. Ezt nem nagyon kellett megtanulnunk, így álmunkból felkeltve is működik. Ami nehéz, hogy rengeteg táncos jelenet, gyors váltás van benne ? ezt kellett felfrissíteni.
Akkor kész kabaré egy próba?
Azért nem, nagyon is kell koncentrálni, de nagyon élvezem az olyan szerepeket, amikor vicces, bohókás karakter bőrébe lehet bújni, mint amilyen Picasso apja, Don Jose. Tanultam olaszt a gimiben, és egyébként is közel állnak hozzám a mediterrán karakterek ? az ezekhez kapcsolódó élményeimet belepakoltam ebbe a figurába ? amit hagytak is szerencsére ?, és persze hatalmas improvizációs lehetőség is a számomra.
Azt írták Don Jose-ról, hogy a jég hátán is megélő, találékony és könnyen alkalmazkodó ötletember. Köles Feri is ilyen?
Az életben nem vagyok ekkora kalandor: folyamatosan Pécsett értek a hatások, nem kellett árkon-bokron követnem a lehetőségeket. Egyszerű figura vagyok, a színház a mindenem, ezt szeretem igazán, elmenni a végletekig, nem megfelelni egy szerepnek, és azt alázatosan megcsinálni, hanem szétszedni és újrarakni.
Szóval ?vicces fiú? vagy, aki mindig mindenkit megnevettet. Azért egyetértesz azzal a kijelentéssel, hogy könnyebb a nézőt megríkatni, mint megnevettetni?
Mondhatjuk, hiszen sokkal több energiát vesz ki belőled egy komikus karakter megformálása, mint egy jól kitalált drámai alaké. A komédia nagyon ügyes stíljáték, úgy kell viccesen, humorosan fenntartani a néző érdeklődését, figyelmét, hogy egyik taps ne oltsa ki a másikat, a csendesebb jelenetnek is élnie kell.
Tehát a komédia világa közelebb áll hozzád, mint a drámáé?
Most vígjátékban használnak többet, de játszottam sok drámát, prózai darabot is. Egyáltalán nem bánom, hogy jelenleg vígjátékokban szerepelek, mert a hülyeség egyből jön belőlem. Azt gondolom, a színész úgy tud pihenni, hogy egyik műfajból a másikban ?mosakszik ki?. Mind a kettő fárasztó, persze máshogy, de a kettő csak együtt kielégítő, csak együtt ér valamit.
Film- és színházi színész között van különbség?
Persze, teljesen másfajta intenzitást, odafigyelést igényel a kettő. A film rendezői műfaj. Ha van egy jó karakter, azt jól instruálják, jó szöveget adnak a szájába, és azt jól el is mondja, akkor már csak a rendezőn ? ha vágni is tud ? múlik, hogyan rakja össze úgy, hogy hasson. A színház más: ott azon az aktuális estén kell a maximumot nyújtania a színésznek ? egy szivárványszerű ívet kell kifeszíteni. Én ehhez vagyok szokva, nekem ez megy. Reklám kapcsán belekóstoltam ugyan a filmezésbe, de már az elején meguntam az egészet: akkora elánnal kezdtem bele, hogy nagyon hamar elfáradtam, ráadásul százszor újravettük a jelenetet, és a végén már untam is magam. Pedig csak néznem kellett volna bután, amit felvesznek, és majd jól összevágnak.
Tudod civil nézőként figyelni a kollegáidat egy-egy darabban? Nincs benned az az érzés, hogy ?én ezt meg ezt máshogy játszanám??
Egyáltalán nem. Egyből elvarázsol a darab, bármit nézek, sőt annyira együtt élek a színészekkel, az előadással, hogy a szöveget is próbálom mondani, holott nyilván nem tudom. Totálisan beleélem magam, bólogatok, és még a lábam is jár. Mindig megjegyzem magamnak, mennyire ügyesek, arra gondolok, mennyi meló van benne, és hogy én ezt vajon meg tudnám-e csinálni. Hasonlóan szoktam otthon tévét nézni: ha például valaki szinkronizál egy filmet, elkezdek magamban motyorékolni, kipróbálom, hogy tudnék-e úgy beszélni, hangsúlyozni.
Egy-egy ilyen színházi versenyen mennyire tartod észben, hogy zsűri is nézi az előadást?
A kollégáimmal mindig azzal poénkodunk évközben, amikor gyűlik a közönség a nézőtéren, hogy kilesünk a díszlet mögül, és keressük, a nagy színészek közül ki jött el. Az ilyen versenyeken ez nem vicc, tényleg ott ül Haumann Péter, Jordán Tamás, Cserhalmi Tyutyu, és figyelik, hogy játszunk. Az lehet veszélyes ilyenkor, ha nagyon meg akarsz felelni, mert félő, hogy túltolod: elkezdesz nem figyelni a körülményekre meg a társakra, hanem szólózol ? ami pedig a színház halála. Arra kell koncentrálni komoly versenyhelyzetben, hogy ?civil? néző nézi az előadást.
Egy interjúdban azt mondtad, nem nagyon szeretsz mocorogni, nem vágysz más színházhoz. A változatosság nem gyönyörködtet?
Nyilván nem vagyok a városhoz láncolva, és nincs a lapockámra tetoválva Pécs biciklis térképe, csak szimplán szeretem ezt a várost, és persze a gyerekek is picik még. Béres Attila hívott ugyan Miskolcra, de a családom miatt nem pakoltam át. Számomra fontos a pécsi színház, és addig, amíg jó itt az idő, nem idegeskedem minden nap, nem akarok elmenni. Meg persze ne legyenek illúzióink: nem azt a világot éljük, hogy csak úgy kiugorjunk, mint Horthy. Szóval van bennem egy nagy adag féltés meg kényelmesség. Pécs nagyon jó bázis, amivel persze nem azt akarom mondani, hogy egy-egy munkára nem mennék el más színházhoz.
Esetleg valami konkrétum?
Jövőre lesz nálunk a Bányavakság Kaposvár?Pécs koprodukcióban Bérczes Laci rendezésében. Pécsről Urbán Tibi és én játszunk benne. Jó kimozdulni, de azért elég idegölő ingázni nap mint nap: nincs az a kazettamennyiség, amit meg tudnék hallgatni útközben. Vagy esetleg berakhatnám a Háború és békét hangoskönyvben, és mormolgathatnám azt vezetés közben?
Melyik szerepet alakítod a darabban?
Florint fogom játszani.
Akit Bányai Kelemen Barna formált meg a POSzT-on. Láttad őt?
Igen, bár mielőtt megnéztem volna, hosszasan hezitáltam, beüljek-e.
Miért?
Mert van egy erős prekoncepcióm a darabbal kapcsolatban, és mert nem akartam, hogy hasson rám. Nehezen is vettem rá magam, közben többször ki akartam jönni pont az említettek miatt.
De azért nem bántad meg?
Egyáltalán nem. Barna remek volt benne, jó magasra is tette a lécet. Szerintem ugyanis a legnagyobb kihívás ebben a darabban megformálni a román rendőrt, mivel a legnehezebb az, hogy román akcentussal kell beszélnem. A darab nézése közben azért megnyugodtam, mert nagyjából úgy beszélek, mint Barna. Nyilván nem olyan jól, mint ő, de örültem, hogy legalább nem mentem nagyon mellé.
Kaptál már díjat a POSzT-on korábban a Parasztoperával. Terhet jelentett ez most?
Valamennyire persze, de ha ennek akarsz megfelelni, akkor csak magadat csapod be. Nem szabad, hogy ez nyomasszon, el kell felejteni. Úgy fogtam fel, hogy Feri vagyok a 4. c-ből, jöttem és csak játszom.
Szíjjártó Anita
