A Festetics-kódex az OSZK-ban

Egyéb


festetics.jpg
A Festetics-kódex egy lapja
 (MTI) - A Festetics-kódexet 1493 körül másolták a pálosok nagyvázsonyi kolostorában, amelyet Kinizsi Pál alapított egy évtizeddel korábban, 1483-ban. A kódex magyar nyelvű imádságoskönyv, amely a magánáhítatot szolgálja, szemben a mise vagy a zsolozsma keretében közösségben végzett imádsággal.
    A különböző szerzetesrendekhez köthető nyelvemlék-kódexeinket elsősorban apácák számára állították össze, ugyanakkor ismerünk világiak magánhasználatára írt köteteket is. Ilyen a Festetics-kódex is, amely Kinizsi Pál felesége, Magyar Benigna számára készült.
    A kódex Szűz Mária kis zsolozsmája és a magánáhítatot szolgáló imádságok mellett tartalmazza az Itáliából kiinduló humanizmus meghatározó alakjának, Petrarcának hét bűnbánati zsoltárát, valamint János evangéliumának az elejét.
    Az OSZK-ban kiállított kötet nyelvemlék voltán túl díszítettsége miatt is becses emlék: a reneszánsz stílusú festett díszítés annak a budai könyvfestőműhelynek a hatását mutatja, amelynek több Corvina díszítése tulajdonítható. A kódex további sorsáról mindössze annyit tudunk, hogy valamikor a 18. század végén a Festeticsek keszthelyi könyvtárába, majd 1947-ben az Országos Széchényi Könyvtárba került.
    A kézirat történetéhez szorosan kapcsolódik egy másik, magyar nyelvű imádságoskönyv, a Czech-kódex. Ezt szintén a vázsonyi pálosok másolták Magyar Benigna számára, 1513-ban. Mindkét kötet kisméretű, ami rendeltetésükkel magyarázható: mivel mindennapi egyéni használatra készültek, fontos volt, hogy tulajdonosuk könnyen magánál hordhassa őket.
     Az OSZK tavaly júliusban avatta fel a nemzeti ereklyék bemutatására szolgáló kiállítóteret. A tárlaton elsőként Mátyás király könyvtárának egyik leggazdagabban díszített kódexe, a Philostratus-corvina volt látható. Ezt követte az első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum bemutatása. A sorozat idén januárban himnusztörténeti kiállítással folytatódott. A tárgyakat a Budavári Palota "F" épületében kialakított zárt tárlóban háromhavonta váltják.
 
Korábban: