Fesztivál az underground kultúra győri központjának megmentéséért

Egyéb

(MTI) - A 2000 áprilisában Emir Kusturica világhírű boszniai filmrendező-zeneszerző által megnyitott központ eddig évi ötmillió forint támogatást kapott a megyei önkormányzattól, amely az idén csődközeli helyzetére hivatkozva már nem támogatja a létesítményt - mondta Koch Barnabás, az esemény koordinátora.

 
Nem a Győrből most Szombathelyre költöző Mediawave fesztivál költségeire, hanem saját rezsijük kifizetésére kapták ezt a pénzt, amit mindeddig nem tudtak pótolni - tette hozzá.
   
A pénteki és szombati fesztivál programján irodalmi est és színházi előadás éppúgy szerepel, mint fotókiállítás, esténként pedig egy-egy országosan ismert fellépő is csatlakozik a helyi zenekarokhoz. A szervezők célja, hogy megmutassák, milyen sokféle és mennyire színvonalas programnak ad otthont a ház.
   
A péntek estét tervezték jazzesebbre, ekkor lép fel Birta Miklós gitáros, szombaton pedig Takács Eszter ad koncertet a mintegy félezer vendég befogadására alkalmas Rómer Házban; mindkét koncertet helyi zenekarok produkciója követi.
 
Korábban: