Fesztiválnyár a Balaton partján

Egyéb

Balatongyöröki Borfesztivál

 (MTI) - Az előbbi az idei nyár egyik újdonságának számít: a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban "úttörő-retrót" és családi fesztivált ígér a BalaTone programsorozata, amelynek keretében csütörtöktől vasárnapig öt színpadon játszanak a legkülönbözőbb műfajokban fellépők, minden korosztálynak a kedvében járva. A rendezvényen olyan külföldi együttesek lépnek fel, mint az Asian Dub Foundation, a Dog Eat Dog, a Dillinja vagy a Freq Nasty. A magyar zenei élet képviselői közül idevárják például a Tankcsapdát, a Hooligans zenekart, vagy a Kispál és a Borz együttest.
  Ezzel a fizetős programmal szemben ingyenes lesz a kilencedik alkalommal meghirdetett zamárdi UtcaFesztivál és zsonglőrparádé. A szintén csütörtöktől vasárnapig zajló rendezvény szervezőinek fő célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak tehetséges előadóművészeknek, zenészeknek és megtöltsék igazi élettel Zamárdi partközeli utcáit esténként, 19-23 óra között.
  A végvári hagyományőrzők legnagyobb hazai seregszemléjét tekinthetik meg Gyulakeszin péntektől három napon át azok, akik Tapolca környékére látogatnak. A IV. Gyulaffy Napok Csobáncért címmel meghirdetett eseményen egész napos középkori vásári forgatag közepette vonulnak majd talpas és lovas vitézek erőpróbákra, a "hegy levével" lehet szomjat oltani, és zenészek, komédiások is szórakoztatják a közönséget.


vitorlashet.jpg
Nemzetközi Balaton Vitorláshét

  A borkultúra iránt érdeklődőknek két párhuzamos, többnapos rendezvényt is kínál a jövő hét, csütörtöktől vasárnapig. A Balatongyöröki Borfesztiválon, a platánsor öreg fái alatt berendezett Borutcában a környék borosgazdái, bortermelői kínálják a nedűket. Borkóstolás közben tájjellegű ételeket is megkóstolhatnak a látogatók, továbbá kézműves kirakodóvásáron is vásárolhatnak.
  Balatonbogláron a Jazz és Bor fesztivál négy napján minden este két dzsesszkoncert várja a vendégeket, akik az ország legkiválóbb borait kóstolgathatják meg egy mediterrán hangulatú szabadtéri színpadnál.
  Kitűnő erőpróbának ígérkezik a nyaralás alatt a szombatra tervezett, Révfülöp-Balatonboglár közötti Balaton-átúszás. Évente mintegy tízezren méretik meg magukat ezen az 5 kilométeres távon, miközben kellemes kísérőprogramokat rendeznek a várakozó családtagoknak, barátoknak. Figyelemre méltó sporteseménynek ígérkezik az 50. Nemzetközi Balaton Vitorláshét szerdán kezdődő programsorozata Balatonfüreden, vasárnap pedig a gyenesdiási roncsderbi.