Fiatal egyiptológusok Budapesten

Kultpol

(MTI) - Gulyás András egyiptológus, az egyik szervező elmondta az MTI-nek, hogy kétévente rendezik meg a találkozót, az előzőt Varsóban tartották és a mostani budapesti konferenciát Gaál Ernő, tavaly elhunyt professzor emlékének ajánlják. Legalább 100 emberre, köztük fiatal kutatókra és előadókra számítanak Olaszországtól Német- és Oroszországon át Ausztráliáig.
A konferencia célja, hogy minél több fiatal kutató számára lehetőséget nyújtson, hogy bemutathassa kutatási eredményeit.
Budapestre várják Zbigniew Szafranski lengyel régészt, aki Luxor közelében, Hatsepszut királynő nyugat-thébai templomában dolgozik az emlékmű restaurálásán és dokumentálásán egy kutatócsapat vezetőjeként, s erről számol be a budapesti konferencián.
A másik külföldi díszvendég Miroslav Verner prágai professzor, aki 1975 óta az Abu Szír-i cseh régészeti ásatások vezetője. A Kairótól 30 kilométerre Délre található piramismező mellett előkelő sírokat és a közelben levő Naptemplomot tárta fel. Verner professzor az Abu Szír-i ásatások legfrissebb eredményeiről fog beszámolni.
Luft Ulrich német professzor arról a terepmunkáról beszél majd, amelyet 1998 és 2004 között folytatott Bir Minihben magyar kutatókkal a Nílus folyótól Keletre levő sivatagi ókori aranybányában. Vezetésével a magyar régészcsoport a területen a legkorábbi időkből származó sziklarajzok mellett több hieroglif feliratot is dokumentált.
A konferencia szervezője szerint ezek az előadások átfogó képet adnak a több évtizede folyó kutatásokról az ókori Egyiptom területén, és a nem szakember érdeklődők számára is érthetők.