Fiatal felnőttek történetei Erzsébetvárosban

Egyéb

2020 őszén a MOME Fotográfia MA szakos hallgatóit az erzsébetvárosi önkormányzat közös gondolkodásra hívta a budapesti belvárosba.

Erzsébetváros önkormányzata és a MOME együttműködésében fotográfia szakos hallgatók fél éven át fényképezték a VII. kerület életét, az elkészült munkák a napokban megnyílt Budapest Fotófesztiválon láthatók.

A közös jelszó a „fiatalság” volt, ennek jegyében készültek el a művek. Hat hallgató öt munkáját egy szakmai zsűri választotta ki, most pedig különböző önkormányzati ingatlanokban állították ki őket. A hétvégén életbe lépett járványügyi korlátozások feloldása értelmében maszkban, védettségi igazolvánnyal és 1,5 méteres távolságtartással megnyíltak a kiállítóterek, így május 7-ig látogathatók a kiállítások.

Helyszínek és kiállítók:

K6 Galéria, Klauzál tér 6. – Idil Emiroglu
Zsidó Történeti Tár, Csányi utca 5. – Szécsi Noémi és Turi András
Király utca 27. – Novák Dorottya
Király utca 25. – Taródi-Nagy Konrád Péter
Pauer Gyula egykori műterme, Damjanich u. 32. – Szepsi-Szűcs Lilla

Nyitókép: a kiállítás plakátjának részlete